Huszonnegyedik rész

6.2K 314 12
                                    


Nem tudom mikor ébredtem fel, de Bee még aludt a javában. Ha pontosítani akarok, rajtam aludt, legalábbis félig. Nem akartam még felkelteni, gondoltam hagyom még aludni egy kicsit. Kicsusszantam alóla, és a kezébe adtam egy bazi nagy párnát, amit ugyanolyan lelkesedéssel ölelgetett. Még visszatettem rá a lecsúszott takarót, és egy gyors puszit adtam a homlokára. Kikászálódtam a meleg ágyból, majd felhúztam a pólóm, és halkan kimentem Rachel szobájából.

Kis bolyongás után felfedeztem a konyhát. Tipikus amerikai konyha, világosbarna bútorokkal, modern felszereléssel és az elmaradhatatlan konyhaszigettel. Ennél a konyhaszigetnél ült Rachel, előtte egy tál müzlivel. Az érkezésemre felkapta a fejét.

-Jó reggelt. -ásítottam.

-Neked is. Kérsz müzlit? -mutatott tele szájjal a tányérjára. Miközben mellé ballagtam, bólintottam egyet, ő pedig leugrott a bárszékről, majd az egyik szekrényben kezdtett matatni.

-Hogy aludtál? -kérdeztem kómásan, majd felültem a székre.

-Jól. Tőled meg sem kérdezem, mert az én ágyamon csak kényelmesen lehet. -visszatért, kezében egy kék müzlistállal, amiben egy kanál pihent. Letette elém, majd hozzám tolta a tejet és a gabonapelyhes dobozt is, és visszaült a helyére.

-Persze, csakis. -forgattam meg a szemem, miközben csináltam a reggelim.

-Megint rémálma volt? -kérdezte Rachel kis hallgatás után. Időközben már majdnem eltüntettem a müzlim, de ettől a kérdéstől egyszerűen képtelen voltam tovább enni.

-Úgy látszik minden éjszaka. -mondtam halkan, majd eltoltam magamtól a tálat.

-Te hogy bírod? -csapta le maga elé a kanalat, amitől egy kicsit összerezzentem.

-Ezt... hogy érted?

-Azt már tudom Becca mit érez. Elmesélte nekem, még amikor nem voltál itt. De most az érdekel, te hogy érzel ezzel kapcsolatban. -fordult velem szembe.

-Komolyan, mintha az agyturkászomat hallanám. -röhögtem el magam kínosan, aztán leesett mit is mondtam.

-Tessék? -kérdezte ledöbbenve.

-Miről is beszéltünk? -tereltem a szót.

-Akkor én most úgy teszek, mintha nem mondtál volna semmit.

-Köszi. -sütöttem le a szemem.

-Mit érzel? -kérdezte újból. Sóhajtottam egy nagyot, a márványpultra könyököltem, az arcomat meg a tenyerembe temettem.

-Kibaszott kudarcot. Elképzelni sem tudod, mennyire fáj látni, ahogyan éjszaka sikítva rángatózik. Vagy amikor kinyitja a szemét, és rettegés ül a tekintetében. Minden alkalommal elsírja magát, amitől konkrétan megszakad a szívem. És tudom hogy az én hibám. Ez az egész miattam van, és most kurvára nem tudom helyrehozni. -motyogtam a kezembe, majd egyszerűen ráfeküdtem a pultra, az idióta fejemet a karjaimba temetve. Összeszorult a torkom.

-Miért lenne a te hibád? -értetlenkedett Rach.

-Mert... ki akartam nyírni magam. -vallottam be. Már nem érdekelt ha megtudja.

-Hogy mit akartál? -kérdezte Rachel élesen.

-Meg akartam ölni magam. Eret vágtam, de megtalált. Ő hívta a mentőket is, és végig velem volt. Azóta pedig kísértem a rémálmaiban. -suttogtam. Hirtelen két meleg kéz kulcsolódott a derekamra, majd az illető a homlokát a hátamnak döntötte.

Zsírkréta //Befejezett//Where stories live. Discover now