Ocean

4.

Alex Woods

Szombat a kedvenc napom mindenek felett, ha lemegy a nap, akkor felmelegednek a motorok, a gumik pedig hangosan fognak csikorogni. Estefelé, már teljes készenlétben mentem le a házban, egyedül anyu készülődött kapkodva.

- Anya? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Nem szabadságon vagy? - anya minden hétvégén 12 órázik az étteremben, de úgy volt, hogy ma estére kivesz egy pihenőnapot, hogy a holnapi banzájra felkészülhessen.

- Ó, Alex. Sietek dolgozni, mivel be kell ugranom. Mész valahová? - állt meg egy pillanatra és a szőkés frufruja mögül pillantott rám kedvesen.

- Átugrok kicsit Kevhez. - rántottam meg a vállamat, mire bólintott, aztán adott egy puszit és elviharzott, ám én azért kikísértem. Hiába nem volt már a kertben sem mire odaértem.

Meglepődve láttam, hogy az az idióta Dylan sétál az Adams házhoz. Megráztam a fejemet, aztán bezártam magam mögött az ajtót és elindultam a szomszédba. Miután becsukódott az ajtó én becsengettem. Cody nyitotta ki, amint végig mért egyből tudta, hogy hová fogok menni, hisz tőle sem állt távol az utcai versenyzés, ám ezt a legnagyobb titokban kellett tartanom a nővére előtt.

- Alex? - kérdezte felhúzott szemöldökkel és amint Beth hangja kirobbant a torkából, a fiatalabb Adams egyből beengedett. Idegessé tett az a nyomorult és az is, hogy Beth-et felzaklatta, ezt pedig semmivel sem tudom megmagyarázni.

- Végig hallgatnál? - kérdezte ingerülten Dylan, mire megfogtam a vállát. Hátra fordult én pedig azzal a lendülettel húztam be neki egyet. Rohadtul fájt az öklöm, de ez érdekelt a legkevésbbé. Mielőtt az az idióta vissza tudott volna ütni, megfogtam a kabátjánál fogva és kirángattam az ajtón, amit utána Cody csapott be. Tombolt bennem a gyűlölet és legszívesebben szét verném azt az idiótát.

- Te mi a fenét keresel itt? Mi? Mit képzelsz magadról Woods? - kérdezte kiabálva, de ez sem tudott meghatni, ugyanis mind a hárman tudtuk, hogy Dylan miért akarta felemelni a kezét. Beth-et lebuktatta az a sok könny, szinte remegett.

- Jól vagy tesó? - kérdezte Cody félve, de a lány csak dühöngve fordult a lépcső felé és ment a szobájába, aminek az ajtaját becsapta. - Kösz haver, hogy jöttél. - nézett rám.

- Te is megtetted volna. - rántottam meg a vállamat, aztán a konyhába mentem, hogy hideg vízzel le tudjam hűteni a kezemet.

- Nem biztos... - suttogta szomorúan.

- A nővéredről van szó és ha bántani akarják a szeretteidet, akkor olyan dolgokat teszel, amin te is meglepődsz. - nekitámaszkodtam a pultnak, majd Cody-ra pillantottam, aki már érdeklődve nézett rám. - Mi van? - kérdeztem flegmán, mire felnevetett majd legyintett egyet. Megráztam a fejemet, aztán megindultam Beth szobája felé, hogy megnézzem minden rendben van-e vele. Egy pillanatra az ajtajánál megtorpantam. Mit csinálok? Miért érdekel ennyire? Próbálom magamnak megválaszolni ezeket a kérdéseket, de mindig oda jutok ki, hogy a szívem őrjöngő dobogása megijeszt és valahogy elfelejtem az egészet. Halkan kopogok az ajtaján, közben tudatosul bennem, hogy akár meg is ijeszthettem őt mikor bevertem Dylan-nek. Mivel nem jött válasz, benyitottam hozzá. Az ágyának támaszkodva ült a földön felhúzott lábakkal és csak fájdalmasan nézte a kissé koszos, de alapjáraton fehér zokniját. Egy kis pillanatra kinéztem az ablakon, kezd sötétedni, úgyhogy lassan indulnom kellett.

- Miért tetted? Mit kerestél itt? Miért jöttél? - kérdezte elhaló hangon, ezért leguggoltam elé.

- Egyszer elmondom. - motyogtam magam elé, aztán felálltam. Mit kéne tennem? - Szerintem el kellene engedned végre magadat. Nem kell mindig a jó kislánynak lenned.