Ocean

16.

Alex Woods

Estére már meg sem tudtam volna mondani, hogy hol nem szeretkeztünk Bethany-vel. Felavattuk az ő ágyát, az enyémet is, egy csónakot is kipróbáltunk, illetve az erdőbe is bementünk. Az utóbbi kissé érdekes volt és inkább szeretném elfelejteni.

- Alex, mit gondolsz? – rohadt fáradt voltam, azért öt orgazmus egy délután alatt kicsit kimerítő és biztos vagyok benne, hogy Beth is döglődik.

- Azt, hogy húzz el Amelia. – sóhajtottam fel. Már így is tudom, hogy Beth szemet vetett erre az „ügyre". Hirtelen leült a derekamra és a pólóm alá nyúlt. – Nem hallottad? – mordultam fel, de ő folytatta.

- Most miért? Azt hittem életed legjobb dugása volt a múltkori. – a múltkori, amikor Beth beteg volt és másfél hétig nem jött. Gyenge voltam, rohadt gyenge és erről ő soha nem tudhat semmit.

- Biztos lehetsz benne, hogy nem múltad felül Bethany-t. – horkantam fel, majd megfogtam a derekát és leemeltem magamról. Beleléptem a papucsomba, ekkor ütköztem bele az apró barna hajú lányba, aki a könnyeivel küszködött. Mi a picsa? Ez így nem jó, nem kéne éreznie és nekem sem kéne.

- Te ribanc. – morogta, aztán Amelia felé kapott és a hajánál fogva rángatta ki a faházból majd csapta rá az ajtót. Visszanyelte a könnyeit, de láttam, hogy mennyire megtört, ám nem az történt, amire számítottam. Lelökött az ágyra és fölém kerekedett. – Megígértél valamit.

- Sajnálom. – hunytam le a szemeimet. – Beth, te belém szerettél? – egy nagyot nyelt, de aztán nemlegesen megrázta a fejét.

- Nem. – erősítette meg magát. – Nem szeretlek.

***

Egy hónap telt el az osztálykirándulás után, lassan jött a téli bál, amin jelenésünk van együtt, ami azért kínos, mert az elmúlt egy hónapban tényleg csak azért jártunk össze, hogy kielégítsük egymást. Sajnos azon az estén bizony titokban beszívtunk és én átléptem egy határt. Egy határt, amire egyszer már megkért Beth, de akkor nemet mondtam. Nem tudtam uralkodni magamon, nem láttam mást a kedves arcú lány helyén csak egy olcsó ribancot, aznap pedig az Adams lányban eltört valami. Már nem beszéltünk annyit, nem néztünk filmeket, ő nem olvasott könyvet az ölemben, én sem csókoltam meg nyilvánosan, hozzá sem szóltam. Bár tagadta az érzéseit, én tudom, hogy szerelmes volt belém. Múlt időben, ugyanis már kiszeretett belőlem miután az érintése számomra nem volt elég.

- Ez az utolsó Woods. – lépett oda hozzám egy mélyzöld ruhában, ami tökéletes volt rajta. – És én vezetek. – kikapta a kezemből a kocsikulcsot majd be is pattant. Nevetve kerültem meg az autómat és ültem be mellé. Beindította és már gázt is adott neki. – Vége a kis megállapodásunknak, érted?

- Hogy ne érteném, hisz megegyeztünk, hogy amint érzelmek kerülnek képbe, akkor befejezzük. – húztam egy kis mosolyra az ajkaimat, mivel ő volt az, aki érzelmeket vitt bele és csak tagadta. Csak sajnos Bethany nem tud hazudni, nekem nem. Tudom, hogy van valakije és mikor beszélünk akkor is minden szava hazugság felém.

- Egy seggfej vagy. Bele sem gondoltál, hogy ez nekem milyen? – egyből lefolyt egy könnycsepp az arcán minden előjel nélkül. – Szerettelek te idióta, igen, kibaszottul szerettelek! – üvöltötte, én pedig csak meglepetten néztem rá. – Hát hogyan ne tettem volna, mikor úgy éreztem, hogy te is szeretsz... Ugyan Alex. – nevetett fel. – Te csak megijedtél.

- Mégis mitől ijedtem volna meg? – horkantam fel. – Attól, hogy szeresselek? Nem! Ebben a játékban én hozom a szabályokat érted? És te voltál a kedvenc szórakozásom Beth. – tudom, azonnal tudtam, hogy szörnyen beletiportam a lelkébe.

- Te utolsó szemétláda. – morogta az orra alatt. Ez után csendben ültünk egymás mellett, csoda, hogy nem fojtottam meg, mondjuk csak az lebegett a szemeim előtt, hogy ő vezet és ez az egyetlen oka. A barátaink próbálták elsimítani köztünk azt a feszültséget, amit az a rohadt nap okozott. Az a kibaszott óra, amikor nem tudtam magamról. Be kell valljam, hiányzott már a kis hevessége, hiányzott, hogy visszaszóljon nekem. Abban a pillanatban át szerettem volna ölelni őt.

- Állj félre. – kérleltem, de csak felnevetett. Szóval nem. – Nem hallod Bethany? – kiabáltam rá, erre ő is felemelte a hangját.

- Rohadtul utállak és nem szeretlek! Nem szeretlek! Engedd el a kormányt Alex! – visítozott.

- Csak magadnak akarod bemesélni, igaz? – nevettem fel és az út szélére irányítottam az autót, de bár ne tettem volna. Csak azt vettem észre, hogy az autó megrázkódik, mi pedig pörgünk egyet és hirtelen megállunk. Éles fájdalmat éreztem a mellkasomban, Beth felé pillantottam, akinek a halántékán végig folyt a vére és eszméletlenül a kormányon fekszik a feje, az arcába pedig pár szilánkdarab ágaskodik ki. – A picsába. – morogtam, majd lepillantottam a mellkasomra, a fehér ingem tiszta vér volt és egy nagyobb fémrúd szúrta a testemet. – Beth. – szólítottam a lányt, de semmi. – Igazad volt, félek az érzéseimtől. – a hajába túrtam és hátradöntöttem a fejemet, ugyanis máshogy nem tudtam mozdulni, csak a kezeimmel. Lehunytam a szemeimet és már nem érzékeltem semmit.

Egy pillanatra felnyitottam a szemeimet, éreztem, hogy sebesen haladunk. Oldalra fordítottam a fejemet és megláttam, hogy Beth könnyes szemmel néz rám, ő is vízszintesben, mint én, de ennyi, nem bírtam tovább ébren lenni. Remélem rendbe jön.