Ocean

17.

Bethany Adams

Szörnyen fájt a fejem mikor felkeltem és nagyon szomjas voltam, ezért elnyílt ajkakkal először a kezemre pillantottam, amit fogott valaki, így végig vezettem a tekintetemet a karon. Cody ült mellettem és aggódva nézett rám, mögötte Kevin és Vivienne beszéltek valamiről.

- Hé, hogy vagy? – kérdezte öcsém és fészkelődni kezdett. – Kérsz innit? Van kaja is.

- Innit. – suttogtam neki. Először segített felülni, majd a kezembe nyomta a poharat. – Alex? – hirtelen jutott eszembe, hogy mi is történt, hogy mennyire összevesztünk és hogy mennyire rosszul nézett ki a hordágyon. – Hol van Alex? Jól van? – kérdeztem könnyes szemekkel. Egyből a legrosszabbra gondoltam és magamat okoltam. Igen, én vagyok a hibás mindezért, mivel én vezettem. Eltakartam az arcomat, a vállaim megrázkódtak és erősen szívtam be a levegőt. Zokogtam.

- Na, ne sírj. – ült le mellém Kevin. – Minden rendben lesz.

- Semmi sem lesz rendben Kev. – szipogtam. – Mit tettem... - megragadtam Kevin pólóját és közben próbáltam legyűrni a mellkasomban érzett fájdalmat. – Szeretem őt. – meglepetten nézett rám, majd lefejtette a kezemet a ruhájáról.

- Tudom.

- Nem tudsz semmit! – mordultam rá. Meg kell keresnem őt és mellette kell, hogy legyek, hamár ekkora felfordulást okoztam. Kitakaróztam és az ágy szélére ültem. Kissé megszédültem, de nem érdekelt, azonnal megindultam, de az ajtónál tovább nem jutottam, ugyanis egy hatalmas embernek ütköztem. Megtartott nehogy seggre üljek, de kapálóztam, ugyanis muszáj volt megkeresnem Alex-et. Felpillantottam az akadályomra és elernyedtek a végtagjaim ahogyan a zöld szemekbe néztem. – Chris?

- Adams, nem kéne itt ugrálnod a kisebb agyrázkódásod után, nem gondolod? – kérdezte, de mit sem foglalkozva egy esetleges válaszon, ő megfogott és felemelt a földről, hogy visszaültessen az ágyra.

- Ne bassz Chris, szevasz tesó! – örült meg Kevin, aztán lepacsizott Alex bátyjával, aztán Cody is köszönt neki, végül Vivienne bemutatkozott neki. – Mi akkor kimegyünk és ránézünk Csipkerózsikára! – kacsintott rám az az idióta, majd kivezette a lesokkolódott barátnőmet.

- Sajnálom, annyira nagyon sajnálom. – szipogtam miközben az ölembe ejtett kezemet vizsgáltam.

- Azt hittem több eszed van és rájössz, hogy ebben a kórházi ruhában kilátszik a hátsód. – nevetett fel. Értetlenül pillantottam rá. – Ne aggódj, nem lestem. – röhögcsélt tovább, nekem közben a szívem összefacsarodott.

- Miért jöttél haza? – Chris már rég az ország másik felében lévő egyik egyetemet barmolja szét és ritkán tér haza, leginkább csak karácsony alkalmával, ezért is lepett meg.

- Hm, lássuk csak. Van egy nagyon tüzes kislány a szomszédból, aki elvarázsolta az én öcsikém szívét, aki most a kórházban fekszik. – gondolkodott el. – Mi történt Angyalom? – kérdezte miközben én megfordultam és a hátamat az ágy rácsos támlájának döntöttem. Rohadt kényelmetlen volt. Chris betakart és izzó zöld szemeivel méregetett. – Mikor utoljára láttalak meg se mertél mukkanni, most meg majdnem fellöktél. – nevetett fel.

- Én belementem Alex idióta játékába. – motyogtam szomorúan, bár egy kis mosoly utat akart törni magának. – Tudod mi... szóval kötöttünk egy szexpaktumot. Ha úgy jobban hangzik, akkor barátság extrákkal. – félve pillantottam rá. Alig bírta visszatartani a nevetését. – Gyerünk, nyugodtan gúnyolj ki.

- Dehogy Angyalom, csak sosem gondoltam, hogy a jó kislány, a visszahúzódó Bethany belemegy egy ilyenbe, aztán nyíltan mer beszélni róla. Tényleg keveset voltam itthon mostanában. – nevetgélt tovább. Chris közel sem volt nekem idegen, pontosan ismertem és ő is engem, ugyanis mindketten rajongtunk a Dr. Csontért és ez pont elég volt ahhoz, hogy délutánonként kitárgyaljuk a részeket.