Ocean

24.

Alex Woods

A suli első napja a szünet után, most mindennek a tanulásról és a fociról kéne szólnia az életemben meg a legjobb barátaim életében is, de ez lehetetlen. Tudtuk, hogy gond van, ahogy azt is, hogy ezt meg kell oldanunk, egyikünk sem tervezett sosem úgy, hogy ez csak egy gimis barátság lesz. Reggel az utcán vártam Bethany-t, hogy bevihessem őt az iskolába, de csak az anyukája jött ki, aki elmondta, hogy a gyerekei már rég elmentek. Csalódott voltam, mert tudtam, hogy ezt elrontottam, de azért végül elindultam.

Leparkoltam a kocsival, aztán nulla életkedvvel, a kártyámat szorongatva léptem be, hátha egyből őt látom meg, ahogy mosolyog rám és rám csimpaszkodik, mint egy kis majom, de nem volt ott, csak az embertömeg. Elkezdtem agyalni, hogy hol lehet, csak reménykedtem abban, hogy semmi baja nincs. Belépve a termünkbe megpillantottam őt, ahogy fáradt és kialvatlan arccal mered maga elé miközben Lisa és Vivienne próbálják beszéltetni. Úgy sem fog menni, Bethany túl makacs, erre a gondolatra pedig el is mosolyodtam. Nekem kell engednem, mert ő nem fog, nekem kell közelednem, mert ő nem fog. Eljátszottam a bizalmát és csak reménykedek benne, hogy ezt visszaszerezhetem. Köszöntem a srácoknak, majd megálltam a lányok mellett.

- ...de hát próbálkozik, tudod, hogy szeret. – Vivienne elhalkult mikor észre vett engem. Egy kis eltörölhetetlen mosoly ékelődhetett az arcomon, mert mikor Lisa felállt a magassarkújával szépen a lábfejemre nehezkedett. Minek jár ilyenekben télen mikor bármelyik percben lehullhat a hó?

- Igaza van, bár sosem hittem volna, hogy Viv mellettem fog szónokolni valaha is. – letettem a táskámat a földre. – Leülhetek? – kérdeztem tőle, ő pedig bólintott. Talán nem olyan reménytelen. Kitettem a telefonomat az asztalra, majd elhelyezkedtem úgy, hogy a szemeibe tudjak nézni. Rohadtul nem itt kéne ezt megtárgyalnunk, de pont leszarom. – Hiányzol Bébi. – óvatosan megsimítottam az arcát és a reakcióját figyeltem. Pillái megremegtek, kezével a telefonját szorongatta, amit feloldott majd felém tett. Már ezer éve nem néztem a mi kis sulink pletykaoldalát, egyszerűen nem érdekelt még akkor sem mikor ősszel bejártunk, hisz Bethany az én kezemet fogta és nekem ez elég volt.

„Mr. Woods elveszített valamit, ami végre fontos volt neki? Megint az Adams lány volt a tét, kár, hogy elbukta."
„A téli bált nyerte a jégszívű herceg, Alex, illetve az ő tűzgolyója, Bethany, persze be se tolták az arcukat."

„Tényleg komoly, Alex Woods visszautasította Amelia Prescott-ot!!!"

„Alex: csajozás<foci<Bethany<autóversenyzés"

- Beth, ezt már megbeszéltük egyszer, nem? Miért érdekel az, hogy mit állítanak rólad olyan emberek, akik nem ismernek se téged, se engem? – amúgy rohadtul felidegesített ez az egész, de nem szerettem volna jelenetet csapni, azonban eszembe jutott egy igazán „kedves" ötlet.

- De ha ők így látnak min...

- De ez számít? Kit érdekelnek? Nekem csak az a fontos, hogy te mit gondolsz rólam, a legjobb barátaim véleménye sem érdekel annyira, mint a tiéd. Ne haragudj tovább rám, kérlek. Kibaszottul hiányzol. – mindkét kezemmel közre fogtam az arcát, de nem válaszolt, ugyanis nem volt lehetősége rá a becsengetés miatt.

Egész nap Bethany sarkában voltam, aki pedig egy rossz szót is szólt hozzá elküldtem egy melegebb éghajlatra. Tudom, hogy kicsit sok voltam, de máshogy nem tudom elérni, hogy ne vegye magára az ilyeneket. Egyetlen két óra mikor nem voltam mellette, az az edzés volt, de akkor is az utolsó fél órát a kis lelátóról nézték végig, én pedig elindítottam egy egészen szép botrányt. Azok, akik névvel minket kritizáltak biztosan a hajukat tépik. Ezért jó az, ha az iskolai élet központjában élsz, mindenről tudsz és sok minden történik veled, így szépen kifecsegtem pár mocskos titkot, amivel lehet, hogy pár kapcsolatot tönkre teszek, de nem érdekel, csak az enyémet hagyják békén.