Ocean

23.

Bethany Adams

Gyógyszereket szedtem, igazából két dobozzal volt. Az egyiket minden reggel be kellett vennem a másikat csak vészhelyzet esetén, aminek nem kellene megtörténnie. Nem mutattam, de egy részem megtört a tudattól, hogy pánikbeteg vagyok és szörnyen féltem, mert mi van, ha nem lesz mellettem senki? Ha épp az utcán tör rám? Hiszen ez kiszámíthatatlan és Alex sem lehet mindig mellettem, főleg most, hogy összevesztünk. Szilveszter napja van, mi pedig tegnap szépen összebalhéztunk egy kis apróságon, ami most az én hibám volt. Elkapott egy kisebb féltékenység, valójában szörnyen féltem attól, hogy elveszítem Alex-et és egyre jobban a tudatomba férkőzött a gondolat, hogy mi tényleg csak a szex miatt jöttünk össze és azért voltunk jók együtt. Az is igaz, hogy Alex végre elvitt egy rendes randevúra és akkor talán elkezdtem megérteni, hogy mit is érzett az elmúlt években és elég egyszerű volt. Ő csak nem akart az én múlandó gimis szerelmem lenni, nem akart az az ember lenni, aki először töri össze a szívemet, mert így lett volna. Állítása szerint a szakításunk oka az ő hűtlensége lett volna, ha mi anno négy éve összejövünk. Talán emiatt is félek annyira az elvesztésétől. Most nem történne meg? Most esetleg részegen nem veszítené el a hatalmát a teste fölött?

Le kellett állnom ezzel az agyalással, mivel tegnap épp ez hozta rám a bajt, bár akkor időben bevettem a gyógyszert. Egy nagy sóhajjal ültem be mellé az autóba és mikor bekötöttem magamat ő máris egy csókot hintett az ajkaimra. A testem azonnal felforrósodott és csak az érintéseire tudtam gondolni. Meg fogok őrülni, egyszerűen ez már bírhatatlan és még hátra van nyolc nap.

Nem szólt hozzám, egyenesen a Ground-ra mentünk, ami igazán találó név volt egy illegális utcaversenynek és én ezt még csak most tudtam meg. Odaérve egyből kipattantam a kocsiból, inkább legyek távol tőle, minthogy mellettem van, de nem szól hozzám. Lisa a nyakamba ugrott, őt követte Ben is egy lányos sikítással, a két ünnep között nem jött össze a banda, egyedül V és Alex jöttek át.

- Mi van? – kérdezte Jonny fintorogva. – Jesszus ti veszekedtetek, fúj dráma! – kicsit elmosolyodtam, hisz erősen rájátszott a dologra.

- Szextilalom van két hétig. – pörgette meg az ujján a kocsikulcsot, felé pillantottam, de bár ne tettem volna. Alex zöld szemei szinte égettek.

- Igen, már nem tudjuk egy veszekedésmegelőző szexszel eltűntetni a problémát. – néztem rá szúrósan, de nem hatott rá. Egyszerűen nem tudtam, hogy hogyan idegesíthetném fel, pedig mindennél jobban ezt szerettem volna.

- Szóval végre beszélgettetek is. – kuncogott Lisa. Kiderült számukra, hogy az öcsémék ötlete volt az egész és hogy mikor is lesz vége. A bandában tapintható volt a feszültség Alex és Kev között, pedig mind azt hittük, hogy kibékültek.

- Bethany Adams, gyönyörű. – egy emberként fordultunk a most érkező autóhoz. Egy BMW E30 V8 volt és rögtön felfordult a gyomrom mikor Dylan mosolygott rám. Komolyan így kell zárni az évet? Fel kell bukkannia az apámnak, aki eddig le se szart, most pedig az idióta exem. – Woods, ugye megtisztelsz egy párharcra? A tét legyen mondjuk ez a gyönyörűség. – egy hatalmasat nyeltem, azonnal bevillant, amit a srácok mondtak az első versenyemen: „ha kihívnak nem utasíthatod vissza, hisz akkor többé nem jöhetsz, eldobnak téged." Nem hiszem el, hogy megint akaratomon kívül kerültem ebbe a helyzetbe és megint én voltam a trófea. A szívem hevesen kalapált, ha Alex elutasítja, akkor vehetjük a sátorfánkat, ugyanis ide többet nem jöhet, de ha elfogadja és elveszíti, akkor talán mindennek vége. Remegő kezekkel kerestem meg a kis dobozomat és egyből két tablettát vettem be, már most éreztem, hogy alig kapok levegőt. Az lenne a normális, ha elutasítaná, nem? Ha engem választana, de az a baj, hogy Alex-nek túl nagy az egója és mondhatnám, hogy meglepett, amint kezet fogott Dylan-nel, de nem így történt. Rá sem tudtam nézni, rosszul voltam az egésztől.

- Beth. – a derekamhoz nyúlt és fülembe búgott kis semmiségeket, amik tőle mindig többet jelentettek a valóságnál számomra. – Szerelmes vagyok beléd. – mondta a szemeimbe, de én nem tudtam koncentrálni, csak az volt a fejemben, hogy a közelgő pánikrohamomat megszüntessem. Lassan csókolt meg, az övé voltam és ezt mindenkinek a tudtára adta. Mennie kellett, ezért eltávolodott tőlem és már nem az volt a legnagyobb bajunk, hogy én féltékenységi jelenetet rendeztem le vagy, hogy a legjobb haverjával nem jutottak túl a dolgokon, most már egyetlen baj volt; Alex ismét feltett egy fogadásra engem.

Nem tudtam végig nézni, hol potyogtak a könnyeim, hol kapkodtam a levegőt, meg akartam fojtani őt, főleg akkor, mikor nem azt a BMW-t láttam meg a célban, amit mind hittünk. Dylan jól elszórakozott mikor Alex szétverte a kocsiját miután beért másodikként, a pánikrohamom ekkor jutott a csúcsra, a lábaim feladták a szolgálatot és Ben karjaiban bőgtem. Menekülni akartam saját magam elől és a világ elől, ami tönkre tesz.

- Mi ez Beth? Jól vagy? Miért vörös a mellkasod? – Ben megőrjített a kérdéseivel, bár néhányat fel sem fogtam.

- Segítsetek. – könyörögtem, de úgy éreztem, hogy nem én irányítom a testemet. Vivienne a számba nyomott egy pirulát, amit nagyon nehezen nyeltem le víz nélkül. – Nem akarok Dylan-nel menni. – zokogtam. Karácsony óta minden a feje tetejére állt, veszélyben éreztem magam, a helyemet Alex mellett. Ben elengedett és ismerős, erős karok fonódtak körém.

- Bébi, nincs semmi baj. – suttogta a fülembe. Hirtelen nem érdekelt, hogy mik történtek eddig, úgy kapaszkodtam belé, mintha ő lenne itt az egyetlen ember, akinek még számítok, de ez a valóságban megdőlni látszott. – Nem kell elmenned vele.

- Ennyit érek neked? – toltam el magamtól. – Azt a hülye autót választottad helyettem! Utállak, érted?! – a kiakadásomat tűzijátékok hangja zavarta meg, tehát elmúlt éjfél. Új év vette kezdetét, de még hogyan. Akit a világon eddig a legjobban szerettem mindezeket megtette velem, összetört engem, kis szipogó kislánnyá tett négy hónap mocskával. Nem láttam már azokat a boldog pillanatokat, azokat a kedves gesztusokat és apró érintéseket, csak Alexander Woods állt előttem, aki hihetetlen könnyedséggel állt készen arra, hogy esetleg elveszítsen. Még mindig reszkettem a rohamom miatt, de a könnyeim már elapadtak, csak őt néztem, ahogyan rádöbben mindenre és egy majd két könnycsepp is lefolyik az orcáján át a borostás álláig.

- Beth...

- Nem. – tettem fel az egyik kezemet, nyomatékosítva, hogy azonnal álljon meg. Sóhajtva nekidőltem egy autónak, ő pedig egyből elém sietett, így már nem is tudtam menekülni. Rossz lépés volt Bethany, gratulálok. – Hagyj békén, kérlek. Ne keress engem Alexander. – a karjai megfeszültek, amiért a teljes nevén szólítottam, ugyanis nem gyakran teszem.

- Nem tudom ezt megtenni. A függőd lettem Bethany, ne tedd ezt velem könyörgöm. – nem hittem a szemeimnek, Alexander Woods, aki a fél sulit megfektette, akinek nemrég az élete a piálás és a drogozás volt, most előttem térdelve könyörög, aki az előbb könnyeket hullajtott értem. Szeretnék megbocsájtani neki, de hogyan bízhatnék benne ez után?

_______________________________________
Sajnálom a késést❤️