Ocean

22.

Alex Woods

Mivel Beth anyukája és nevelőapja – akivel szinte alig találkoztam még – elutaztak karácsony után, Cody el lett zavarva otthonról, hogy én ott aludhassak náluk. Persze a kisöccs nehéz volt, nem akart elhúzni, ezért Beth elkezdte ecsetelni neki, hogy mi is fog történni ma este ebben a házban, ebből elég is volt egy perc, Cody már el is húzta a csíkot. Jót nevetgéltem a testvér vitán, aztán csak felhúzott szemöldökkel és egy mosollyal néztem a lányt, aki pimasz vigyorral állt a lábaim közé, míg én a bárszéken ültem.

- Mire gondolsz most? – kérdezte az ajkaimra súgva. Már ettől majdnem beindultam. A kezeimet a fenekére vezettem és kicsit közelebb húztam magamhoz, egyből várakozóan hajtottam hátra a fejemet, hogy végre csókoljon meg. – Lehetek ma én a főnök? – kérdezte beharapva az ajkát.

- Nocsak. – mosolyodtam el. – Talán meg tudom állni, de nem ígérek semmit Bébi. – ráztam a fejemet és gyorsan loptam egy csókot tőle.

- Menj a szobámba, mindjárt jövök. – nevetgélt, aztán csilingelő hangja körbejárta az egész házat miután felfutott a lépcsőn. Hihetetlen ez a lány és alig hiszem el. Mármint eddig sem volt különösebben más a viszonyunk, hisz ugyan ezt csináltuk, csak nem voltunk kapcsolatban. Én fogtam a kezét és megcsókoltam amikor csak akartam és sosem ellenkezett, mindemellett én voltam az idióta, hogy mással is összefeküdtem mondhatni „megcsaltam", amire az igazi kapcsolatunkban sosem fog sor kerülni ebben biztos vagyok.

Mivel percekig nem történt semmi, ezért feladtam a várakozást és lementem a konyhába, de nem találtam őt. Benéztem a nappaliba, de semmi, ekkor hallottam meg pár hangfoszlányt a bejárati ajtótól, így odasiettem. A szívem majd kiugrott mikor megláttam, hogy Beth egy szál csipkecsodában feszít ott előttem, a kezeivel próbálja takarni magát. Észveszejtően nézett ki, a formás feneke konkrétan rám mosolygott, de azonnal észbe kaptam, levettem a meleg kardigánomat és Beth-re terítettem, aki könnyes szemekkel nézett fel rám és hozzám préselődött. Ráncolt homlokkal méregettem az előttem álló férfit, akinek azonnal be is húznék egyet legszívesebben.

- Te vagy az Alex? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. – Jól megnőttél fiam. Szóval neked öltözött így ki a lányom? – egy nagyot sóhajtottam és megráztam a fejemet. Most mit tegyek? Nyilván nem fogom hagyni, hogy egy ujjal is Beth-hez érjen vagy a szavaival bántsa.

- Mit szeretnél? – lehajoltam Bethany füléhez és úgy kérdeztem meg tőle, hogy az apja ne hallhassa.

- Ugyan, már nem is láthatom a lányomat? És Cody? – Mark kinyújtotta a nyakát és a házba pillantgatott. Beth nem válaszolt, egyenesen remegett a karjaimban és egyre gyorsabban vette a levegőt.

- Jól van Mark, azt hiszem ez nem a legjobb idő. – az ajtófélfára tettem az egyik kezemet, míg a másikkal Beth hátát simogattam. Még a vastag kardigánomon keresztül is éreztem a csipkecsoda kapcsait és gombjait. A fenébe, hogy ez az idióta elrontotta az esténket.

- Szeretném, ha meghallgatnál Bethany. – le se szarta, amit mondtam neki. A szemeimmel érzékeltem, hogy elhalad egy autó a ház előtt, majd satufék és visszatolat. Cody azonnal kiszállt az autóból és szinte futva tette meg ezt a kis távot, majd Vivienne szőke feje is egyre közeledett.

- Apa? – Mark végre nem a lányát méregette lenézően.

- Nem kapok levegőt Alex. – motyogta a mellkasomba, közben már átitatta a pólómat is. Szorosabban fogtam magamhoz majd megkértem, hogy menjen fel és öltözzön át, de nem mozdult. – Gyere velem.

- Nem fog bemenni ebbe a házba az engedélyed nélkül. Szerintem az öcséd elintézi. – Vivienne sietett a segítségemre és kézen fogta Bethany-t és felhúzta az emeletre.