11✔️

2.2K 112 0
                                    

Az utolsó 5 percben már a pálya szélén álltunk és vártunk.
-Kérem, hogya MagCon és a FireFighter jöjjön fel a pályára! - mindenki indult a helyére, majd elkezdődött a meccs, ami egy órás lesz egy félidővel.
Már lejárt az első félidő. Eddig 1:0 a javunkra. Nem volt könnyű kivédeni, főleg hogy az a srác akit beoltottam a pihenőbe, sokkal erősebben rúgott. Egyszer időt is kértünk, mert gyomorszájon kapott, ami miatt pár másodpercig nem kaptam levegőt. A bíró azt mondta még egy ilyen  és kiállítja meccs végéig. Persze ő visszaszólt, de az senkit sem érdekelt.
Elkezdődött a második félidő. A labda az egyik támadónál van. Készül és rúg. Lent rúgott, így a lábam kivéve a labda fel pattant, amit el is kaptam. Carter intett hogy rúgjam fel, mivel üresen van. Így is tettem. A labda lepattant majdnem Carter előtt, ő meg nem habozva gólt rúgott. Ezazz! 2:0 ide! A közönség tapsolt mi meg ujjongtunk.
Középkezdés. A beoltott srác rúg. Nem passzolta le csak rúgott, ezért én teljesen a kapuba álltam. Tudom azt a szabályt hogy középkezdéskor nem lehet egyből kapura rúgni, mert ha bemegy az nem ér. Én szinte hálónak támaszkodva várom hogy a labda ide érjen. Ide is ért, én meg kézzel védtem a mellkasom.
A srác azt kiabálta hogy gól, a csapat társaim, meg furán és csalódottan méregettek.
- Hé, ez nem ért! - üvöltöttem, miközben oda sétáltam a srácokhoz. - Nem ért bele senki. Nem ér a gól. - világosítottam fel őket, mire mindenki a bíróra nézett.
- Igaza van. Tényleg nem ért bele senki. - támasztotta alá a kijelentésemet.
A fiúk megörültek, es egyszerre ugrottak nekem. Miután elengedtek, vissza futottam a kapuba.
Már az utolsó 2 percben vagyunk. Az állás 3:1 a javunkra. Az egyik ellenfél a labdát Hayes kezének rúgta, így 11-est kell rúgniuk, mivel a kapu vonalon belül történt a dolog. A srác már majdnem rúgott, mikor az oltott, akit amúgy, mint kiderült Andrewnak hívnak, oda ment hozzá.
- Hagyd, majd én! - vette át. Cam egyből reagált.
- Hé, Kass, ne védjek én? - kérdezte.
- Nem kell! - kiabáltam vissza.
A srác rúgott, én meg csukott szemmel készültem a fájdalomra, vagy a gólra. Mivel ujjongást hallottam ezért kinyitottam a szemem. A labda a kapu hátánál. Elcseszte a rúgást. Fentebb rúgott. Huh... Ezazz! Es ekkor megszólalt a síp, majd kikiabálták a nyertes csapatot, ami persze mi voltunk.
Ujjongva ölelgettek engem, meg egymást, még a többiek lesétáltak a pályáról.
Miután kiujjongtuk magunkat, mi is lementünk a pályáról. Én egyből az öltözők felé vettem az irányt, majd átcseréltem az izzadt és koszos cuccaim. Ezután a pihenő felé mentem, de útközben összefutottam Shawnnal.
- Nagyon ügyes voltál - ölelt magához szorosan.
- Köszi - viszonoztam az ölelést mosolyogva.
- Na gyere, menjünk haza. - karolta át a nyakam, de ekkor meghallottuk Cam hangját.
- Hé, csajszi. Megünnepeljük a győzelmet, így elmegyünk kicsit iszogatni. Jösztök? - kérdezte kiabálva, mivel a folyosó másik végén volt.
- Nem kössz. Inkább kihagyom. Majd még dumálunk! - intettem.
- Oké te tudod. Ha meggondolnád magad, csak írj!
- Oké! - ezzel elindultunk a kocsi felé.
- Van egy meglepim számodra. - mondta, Shawn a kocsiban, majd elindult.

Az első lány a foci csapatban ♡BEFEJEZETT♡✔️Where stories live. Discover now