Az első lány a foci csapatban ♡BEFEJEZETT♡✔️

19✔️

- Most mit csináljak? Évek óta nem beszéltünk, mert folyton lerázott. Még akkor is amikor el akartam mondani hogy babát várok. Nem másért, de legalább tudjon arról hogy van egy fia. Az se érdekelt volna ha utána ott hagy. És most itt van. - egyre jobban kezdtem bepánikolni. Ekkor Karen szó nélkül felállt és elindult ki. Fura tekintettel néztem utána, mikor megláttam az ajtóban Shawnt, Liammel a nyakába.
Ha most valaki azt mondja hogy a hisztimet mind a ketten hallották, idegrohamot kapok.
Shawn lerakta Liamet, aki oda jött hozzám. Nem számítottam tettére. Hogy mit csinált? Odajött és szorosan megölelt. Könnyes szemekkel viszonoztam a 7 éves fiam ölelését.
- Minden rendben lesz. - suttogta. Egy percig tényleg azt hittem hogy így lesz. De ekkor szembesülnöm kellett azzal a ténnyel hogy Shawnnal meg kell beszélnem a dolgokat.
- Menj ki Aalihoz, kérlek. - nyomtam puszit a fejére. Ezután Liam ki is ment.
Csendben ültünk. Nem tudtam mit mondani. Pedig egy csomó dolgot meg kellene beszélnünk.
- Sajnálom. - szólaltam meg először én.
- Mit? - nézett rám értetlenül - Azt hogy ÉN elmentem. Hogy ÉN hagytalak magadra? Hogy ÉN ráztalak le? Hogy ÉN nem akartam tudomást venni rólad, rólatok? - egyre halkabban mondta, miközben nekitámaszkodott a pultnak.
- Egyedül akinek sajnálnia kell valamit, az én vagyok. - nézett rám szomorú tekintetével. - Nem voltam itt, mikor szükség volt rám. Nem voltam itt a terhességed alatt. Nem voltam itt mikor megszületett, Liam. Nem voltam itt mikor mikor járni tanult. Nem voltam itt az első szavainál. Nem voltam itt mikor először ment oviba, majd iskolába. Nem voltam itt mikor szüksége lett volna egy apára. Nem voltam itt nektek. - sorolta. Nem néztem rá, csak mikor szipogást hallottam. Sír. - Sajnálom hogy egy világméretű balek voltam. - mondta halkan, szipogva, miközben megtörölte arcát.
Lassan felálltam és elé sétáltam. Nem nézett rám. Végig a földet nézte. Hirtelen szorosan megöleltem őt. Tettemen kissé meglepődött, de mikor leesett neki mi van, szorosan magához szorított. Fejét a vállamba fúrva sírt. Sőt, szinte már zokogott.
Elkezdtem a tarkójánál a haját cirógatni. Régen mindig ezzel nyugtattam meg ha ideges, vagy szomorú volt. Reménykedtem abban hogy ez most is működni fog.
- Sajnálom hogy mind ezt kihagytam. - suttogta a nyakamba. Lassan elengedtem
- Mi lenne ha egyszer az életben elkussolnál? - néztem rá kérdőn, majd megfogva két oldalról az arcát húztam közel magamhoz, majd hosszasan megcsókoltam.
Ő, kezeit a derekamra téve, nyomta csípőmet, az övének, miközben picit bele hajolt a csókba, így enyhén hátra döntve engem. Ekkor fényképezőgép kattanást hallottunk, de nem érdekelt.
- Azt hiszem ideje véget vetni a szünetnek. - mosolyodtam el, miközben végig simítottam haján.
- Szerintem is ez a legjobb megoldás. - mosolyodott el, majd újra megcsókolt. Mikor elváltunk azt láttam hogy Aali Liam szemét takarja, fényképezővel a kezében. Mikor leengedte a kezét Liam szemei elől, ő boldogan futott oda hozzánk, pontosabban Shawnhoz, akit szoros ölelésben részesített. Shawn mosolyogva guggolt le hozzá, hogy könnyebben tudják egymást megszorongatni. Olyan aranyosak voltak.
Mikor Aali nem figyelt kikaptam a gépet a kezéből és lefotóztam az apa-fia párost. Ezután a gépet a pultra téve térdeltem melléjük, csatlakozva az öleléshez.
Azt hiszem mostmár minden megoldódott, köztünk.