EPILÓGUS✔️

2.2K 94 13
                                    

Másnap kiengedtek. Shawn hozott be nekem tiszta ruhát, és persze ő is átöltözött. Mosolyogva és kézenfogva sétáltunk haza. El sem hiszem hogy lesz még egy kis tündérkém. És most úgy, hogy Shawn mellettem van.
Haza érve egyből közöltük Liammel a nagy hírt, aki nagyon örült a kistesónak. De tényleg. Még most is azt magyarázza hogy mit fog csinálni a kistesójával.
- Ha hugicám lesz, akkor mindentől és mindenkitől meg fogom őt védeni, ha pedig öcsém lesz, akkor meg fogom őt tanítani hogy hogyan védje meg magát és másokat. - magyarázta, amit én egy nagy mosollyal hallgattam. Annyira be van zsongva, pedig még van 8 hónap a szülésig.

2 év múlva

Mosolyogva figyelem, ahogy Shawn az egy éves kislányunkkal játszik, akit Tamarának neveztünk el. Liam leckét ír, de utána ő is csatlakozik a játékhoz. Én jelenleg csak az ágyban fekszem és pihenek, mivel Tami egy nagyon hangos gyerek, és ezt főleg az éjszaka közepén mutatja meg. De ezen is túl kell esni.
A fotós melót most szüneteltetem, mivel több időt szeretnék a családommal tölteni, és ez a munka mellett nem megy. És mivel Shwnnak egy rakás pénze van, még a koncertes időszakokból ezért az anyagiak miatt se aggódunk. és ne higgyétek azt hogy csak a pénzre megyek, mert ez nem így van. Csak nekem is kell egy kis családdal töltött idő, meg pihenés. És a családomnak is szüksége van rám.
Mosolyogva mentem le a lépcsőn...na jó nem szép dolog hazudni, szabályosan lerohantam a lépcsőn mikor meghallottam Nash hangját. Már hetek óta nem láttam. Mikor leértem egyből szoros ölelésbe vontam.
- Szia, húgiii! - szoritott magához.
- Szia. - suttogtam nyakába. - Hiányoztál. - szorongattam meg én is.
- Te is. - hallottam hangján hogy mosolyog. Ez még nagyobb mosolyt csalt az arcomra.
- Naaash! - rohant le az emeletről Liam. Nashel elengedtük egymást, igy teret adva Liamnek, aki Nashre ugrott.
- Szevassz, Törpe. - kapta fel nevetve Liamet. Uh...van ám ott erő, mert hát egy 9 éves fiú nem egy tollpihe. - És hol van Törpilla? - nézett ránk.
- Alszik. - válaszolt Shawn.
- Amúgy nem azért jöttem hogy egymást nézzük. Tünés ki innen. - nézett rám és Shawnra. - Gyerünk, nem vicceltem. Tünés kikapcsolódni! - mondta hangosabban, mire elnevettük magunkat, majd elindultunk az emeletre, átöltözni.
- Na és hova akarsz menni? - kérdezte Shawn, miközben a pólóját vette magára.
- Nemtom, lepj meg - vontam vállat, miközben a nadrágomat rángattam magamra. - Elhiztam... - állapítottam meg, a tükörben állva, a szűk nadrágban.
- Fejre ejtettek, vagy mi? - kérdezte Shawn, mire elnevettem magam.
- Nem, de most nézz rám, és mondd hogy nincs igazam.
- Pont tökéletes vagy, úgy ahogy vagy. - jött oda, és átkarolt, puszit nyomva a nyakamra. - Na gyere. Még meg kell lepjem a feleségem. - mosolyodott el, majd egy csók után elindultunk.
- Mentünk! A házat nem felgyújtani és ha fel kelt Tami, etessétek meg! - kiabáltam be, miközben Shawn kifele tolt.
Kocsiba ültünk, majd elindultunk arra a helyre ahova vinni akart. Ismerős volt az út, de nem tudtam honan. És ekkor beugrott. A faház.
- Shawn... - kezdtem
- Na, leesett? - kérdezte mosolyogva, mire bólintottam. - És végy egy darabot a szívemből
És tedd magadévá
Ezért ha távol leszünk egymástól
Soha nem leszel egyedül
Soha egyedül - énekelte a Never be alone utolsó versszakát.
Könnyes szemekkel tettem kezeim az övére, majd mikor kiszálltunk a kocsiból, adtam neki egy hosszú csókot.

Az első lány a foci csapatban ♡BEFEJEZETT♡✔️Where stories live. Discover now