10. fejezet: Borítékok és levelek

1.7K 114 2
                                    


Néhány nappal később azonban mindenki teljesen feszültté vált. A házvezetőnk félrehívta barátaimat, és váltott velük pár szót, majd nehéz szívvel, de felénk fordult. 

- Minden diákot hazaküldünk. Az iskolát bezárják – hangja szilárdan csengett, és halkan. A torony egyszerre elcsendesült, amint láttuk, hogy a tanárnő hozzánk intézi szavait, utána pedig csak a szél zúgását hallottuk. Hideg volt. Fáztam.

A tömeg hamar eloszlott, de én ott ültem a kanapén és a tűzbe bámultam. A tavasz ellenére olyan hűvös volt, hogy be kellett gyújtani a kandallóban. Fred és George sehol nem volt azóta, hogy McGalagonnyal beszéltek. Mikor visszatértek, mindkettejük arca csíkos volt és a megszokott mosoly eltűnt róla. Leültek mellém. Hallottam, mit suttognak.

- Ginny... - Fred a fejét a nyakamhoz fúrta. Átkaroltam mindkettőjüket, és csendben várakoztunk. Egyikünk se tudta, mire. A fiúkat hamarosan elnyomta az álom... és lassan engem is. Mikor felébredtem, mindhárman el voltunk dőlve, és fogalmam sem volt, hogy hogyan tudtunk elaludni úgy, azon a kis kanapén, hogy még kényelmes is legyen.

Észrevettem, hogy egy pergament fogok, ami korábban nem volt a kezemben. Kinyitottam, de a fáradtságtól alig láttam. Valahogyan kikászálódtam közülük, lefejtettem Fred kezét, ami mintha erősebben szorított volna, és próbáltam a levélre összpontosítani. „Szerintem rájöttünk, hol a lejáró. Még megkérdezzük Mirtillt. Elmegyünk Ginnyért. Harry és Ron." Ron? Te jó ég! Még egy Weasley elvesztésébe belepusztul az a család! És miért hívják Minnie-nek McGalagonyt? Nem értettem, de siettem utánuk. Nem törődtem azzal, mit kiabál a Kövér Dáma. Akkor jöttem rá, hogy félreolvastam a levelet: biztosan Hisztis Mirtillre gondoltak, de akkor már késő volt. Kopogtattam a professzor asszony irodájának ajtaján, közben a kezem remegett. Benyitottam, és... és ott találtam Mrs Weasleyt, Mr Weasleyt, Ginnyt, Ront, Harryt! A két felnőtt a gyerekeket ölelgette.

- Tanárnő! Harry és Ron... itt vannak – mondtam szájtátva. Megláttam az igazgató urat. – Dumbledore professzor! Maga is itt van! Hála az égnek... - öleltem meg ösztönösen.

- Igen, köszönöm – mondta. – És itt vannak a fiúk is. – Én csak megmutattam a levelet, kérdés nélkül.

A klubhelyiségben:

- Hannah! – riadt fel az ikrek egyike, felpiszkálva a másikat is. – Hova lett? – Összenéztek, és rohantak a szobájukba. – Hála az...

- ... égnek. Itt van – mutatott az irodára, ahol...

- Ginny is – mondták egyszerre, és már szaladtak is tovább.

- Hannah! – kiáltott fel Fred, amint meglátott felfelé menni a lépcsőn. A toronyba tartottam, hogy szóljak nekik. Odarohant hozzám, felkapott és szorosan a karjába zárt. – Úgy megijesztettél, te lány! – alig akart elengedni. – Azt hittem, valami bajod esett.

- Mi bajom esett volna? – kérdeztem értetlenül, mire szúrós pillantásokat kaptam. Végre hajlandó volt elengedni, és George is megölelt. – Nektek indultam szólni, hogy ne most játsszatok csipkejózsikásat, mert megvan a húgotok!

- Mi? De... hogy? – Nekik is megmutattam az öccsük üzenetét, nem kevéssé sokkolva le őket öt percen belül már másodszor.

- Harry és Ron? – Elismerően biccentettek. – Az igen.

Az évzáró lakoma a megdermesztettek felébresztésével már sokkal jobb hangulatban telt. Tanúja voltam Hermione, Harry és Ron második első találkozásának is, ami nagyon aranyos volt.

A napok szinte elszálltak, miután kijelentették, hogy elmaradnak a vizsgák. Hirtelen ott álltam a vasútállomáson Londonban, és nem akartam elszakadni kedvenc ikreimtől. Will és Katie már régen elbúcsúzott, egy „augusztusban találkozunk, ha igaz!" mondattal, mikor eszembe jutott még egy utolsó feladat, amit a nénikém bízott rám hetekkel a hazautazásunk előtt. 

Hermione volt hozzám a legközelebb, így neki nyújtottam át egy fehér borítékot. Kíváncsian pillantott rám, de megköszönte és elvette, majd az ikrekhez fordultam. Bár a szüleiknek már kiküldtek egy meghívót, nagyon jó érzés volt külön meghívni a fiúkat. 

- Tessék – adtam egyet-egyet nekik is, megspékelve egy puszival. – Gyertek el, ha tudtok. Minden mást majd megbeszélünk. - Kénytelen voltam lezárni a dolgot, mert Mrs. Weasley már szinte teljesen eltűnt a szemem elől, a nénikém pedig szintén indulni készült. – Várj, Iz!

Válaszra sem várva Harryhez igazítottam a lépteim, és odaléptem a Harryhez közelítő rokonaihoz. – Mr és Mrs Dursley, kérem fogadják el ezt a meghívót, és jöjjenek el a nagynéném esküvőjére, amit augusztusban tartunk. Anyukám szívesen megismerné Önöket. Floridában, Amerikában lesz az esemény, és az utazásban természetesen segítünk, ha jól tudom, kedvezményes repülőjegyet lehet váltani. És kérem, Harryt is hozzák el.  Az utazásban természetesen segítünk.

- Oh, köszönjük – nyögte ki a nő olyan arccal, mintha minden egyes szó valamilyen fertőző baktérium lenne. Én eleresztettem a legszívélyesebb mosolyomat, amit csak tudtam, majd hátat fordítva az éppen mögöttem álló Harryre vigyorogtam.

- Még valami. A részleteket esetleg megbeszélhetjük telefonon? Ha megadnák a számukat, anyukám szívesen felhívja önöket. A nagynéném, Iz – mutattam rá- esküszik meg és anya a koszorúslány és tanú.

- Rendben – mondták, és zsebemben a telefonszámukkal hoppanáltunk el a vágányról.

Szívből reméltem, hogy ez a nyár végre jó lesz Harrynek és nekem is.

Amerikából jöttem (HP fanfiction)Where stories live. Discover now