Amerikából jöttem (HP fanfiction)

23. Roxfortig

- Ginny, hogy tetszik ez a ruha? – A lány felvonta a szemöldökét. – Próbáld fel!

- Hm- hm – hümmögött, miközben én körbejártam a dísztalárban feszítő leányzót. Ő a tükör előtt olyan „eztnemhiszemel" „elsemegyekabálba" „haleszbálegyáltalán" arcot vágott. Kicsit hosszú is volt rá a ruha, Mrs. W. idősebben viselte, mint most mi vagyunk, bár méretre nem lenne vele nagy probléma. – Hm... megfelelő. Ginny, csomagold el a ruhát.

- Mi? – „Ezt nem mondhatod komolyan!" Ez volt az arcára írva, csak édesanyjára tekintettel lévén nem mondta ki.

- De hát, ez egy kicsit nagy neki... talán te, Hannah? Rád méretben is megfelelő lenne. – Elmosolyodtam.

- Mrs. W. Ha nem sértem meg... ez a ruha rózsaszín. Se a bőrömhöz, se a hajamhoz nem illik a rózsaszín.

- Dehogynem, hiszen az esküvőn is... - sóhajtottam egyet.

- Egy élet, egy puckwudgie – mondtam. Tudtam, hogy nem igazán fogják érteni, ezért elkezdtem magyarázni... persze az Ilvermorny alapításáig kellett volna visszamennem, de hát arra most nem volt időnk. – Jaj, hogy magyarázzam el? Nem tudom az angol megfelelőjét... Egyszer volt Budán kutyavásár, tudja... öm... Ami egyszer megtörtént, máskor nem fog.

- Meg Hannah-nak már egyébként is van ruhája, anya... - Ginny eléggé szenvedett, én pedig a ruhára bambultam. Bár nem akartuk megbántani, de Mrs. Weasley rájött az ellenérzéseinkre. Valóban nagyon díszes talár volt, elegáns darab. Viszont megütötte a szemem valami...

- Mrs. Weasley – szólaltam meg gyorsan, mikor szólásra nyitotta a száját. – Esetleg... modernizálhatnánk egy kicsit a ruhát? Elegáns ruha, viszont ha módosítanánk egy kicsit... természetesen úgy, hogy visszaalakítható legyen...

- Nyugodtan, kis drágám – mosolyodott el.

- A színét nem fogom tudni megváltoztatni, de minden máson segítek. – Biztatóan mosolyogtam a lányra, aki olyan volt nekem, mint a kishúgom.

- Akkor irány vissza pakolni! – adta ki az ukázt az asszony.

- Tényleg segítesz? – suttogta lefelé menet.

- Hogyne – bólintottam. – Tudok varrni – én is suttogtam. – De nyugi... Roxfortban használhatunk majd pálcát.

- Jó lenne valami olyan ruha, mint a tiétek... - akasztotta fel a megörökölt darabját a másik ajtóra. Elfordítottam a szemem, és hunyorítva vizsgáltam, mennyire lehetséges. – De legalább ne rózsaszín lenne..

- Nem hiszem, hogy tudnánk rá fodrokat tenni. Ami a színét illeti... tudom, azt mondtam, azon nem nagyon tudok változtatni, de kitalálok valamit – kacsintottam a lányra.

- Nem mondod?

- Esetleg sárga?

- Még az is jobb lenne.

- Szuper.

Fogalmam sem volt mikor és hogyan aludtam el, de az éjszaka közepén – öt órakor- az ikrek keltegettek.

- Mi történt? Elaludtam? – kérdeztem ásítva. – Vagy ég a ház?

- Segítened kell, Hannuci – csak Fred hívott így.

- Mi történt, Fred?

- Nem tudjuk hova tenni a rókázó rágcsát – sóhajtott.