Amerikából jöttem (HP fanfiction)

27. A kvartettmágus bajnokok

Azt már nem hallottam, mikor Fred sóhajtott egyet, nem gondterhelten, inkább csak vágyakozóan, George pedig vigyorogva hátba veregette őt.

Órára menet ezt találtuk a központi hirdetőtáblán:

TRIMÁGUS TUSA

A Beauxbatons és a Durmstrang delegációi október 30-án, pénteken 18 órakor érkeznek meg iskolánkba. A fenti napon a tanítás fél órával korábban ér véget. A tanulók visszaviszik felszerelésüket a hálótermekbe, majd felsorakoznak a kastély előtt, s ott, fogadják a vendégeket az érkezésük tiszteletére rendezett ünnepi vacsora előtt.

- Ez az! – bokszolt a levegőbe Will.

- Az...

- Mágiatörténet! – Ettől a jó hírtől úgy felvillanyozódtunk, hogy mikor szétváltunk, Katievel jóslástanra, Will pedig számmisztikára, még mindig vigyorogtunk.

A terembe érve viszont olyan bódító meleg volt, hogy egyből kivert a veríték minket, és rohantunk az ablakhoz, kinyitni azt.

- Édes jó anyám... ha ezt anya látná, vagy érezné – ingattam a fejem rosszallóan. Már rég nem gondoltam anyára. De ha itt lenne, és látná a jóslástan tanárt, hát... szerintem kiborulna teljesen.

A trimágus tusa- láz persze ránk is hatott, bár talán kevésbé, mint a többiekre. Én még mindig azt gondoltam, hogy ez a verseny teljesen felesleges, és életveszélyes, de úgy látszott egyedül vagyok a véleményemmel. Katie is inkább „átpártolt" Will véleményére. Ahogy elnéztem kettejüket, amikor hármasban voltunk, vagy amikor kettesben láttam őket, már vártam, mikor jönnek majd össze. Hetek óta figyeltem, ahogy Katie titkos, szerelmes pillantásokat vet Willre, és kiszúrtam azt is, hogy Will viselkedése megváltozott Katie felé. Nekem mindig is a legjobb barátaim maradnak.

Erről viszont eszembe jutott Fred és George. Az, hogy mennyire jó volt velük lenni a nyáron, a sok marhulás, megborulás ha lehet, még jobban összehozott bennünket. Erre itt a Roxfortban alig találkoztunk. Többnyire csak reggel, vagy esténként a klubhelyiségben. Olyankor mindig mosolyt csaltak az arcomra, és én is igyekeztem megnevettetni őket. Beavattak az új maximuláns termékcsoportba, a lázra lobbantóba, amit nemrég kezdtek el fejleszteni.

Már a sötét varázslatok kivédése teremnél álltunk, illetve én ott várta, hogy minél előbb bemehessünk, mikor eszembe jutott McGalagony tanárnő könyve. Elővettem, és kinyitottam ott, ahol a könyvjelzőm volt... de várjunk csak! Nem is használok könyvjelzőt.

A darab papír, ami ott volt, egy üzenetet rejtett.

Találkozzunk a púpos banya szobránál 23.30-kor. Légy óvatos. FW

Vajon mit akarhat? És miért nem kért meg személyesen? Lehet, hogy... az ábrándozást viszont be kellett fejeznem, mert Mordon megérkezett. Az osztály általában csendben várakozott, de ezúttal megnőtt az alapzaj. Úgy tűnt, a bejárati csarnokban elhelyezett hirdetmény feltűnően nagy hatást gyakorolt a kastély lakóira.

Egész nap, de egész héten minden évfolyamon jószerével semmi másról nem beszéltek a roxfortosok, csak a Trimágus Tusáról. Futótűzként terjedtek a diákok között a pletykák és találgatások az olyan kardinális kérdésekről, mint: kik jelölik magukat a Roxfort bajnokának; milyen feladatokat kapnak a bajnokok; és miben különböznek a beauxbatons-os és durmstrangos diákok a roxfortosoktól.

- Én nem tudom, mit várnak, hogy ufók érkeznek majd, vagy mi? – Adtam hangot felháborodásomnak. Katievel, Will-lel, az ikrekkel és Lee-vel ültünk szokásos helyünkön.