Amerikából jöttem (HP fanfiction)

18. fejezet: Mindig történik valami

A hoppanálás volt a legegyszerűbb módja annak, hogy Angliából eljussak Floridába, haza.A következő pillanatban már ott álltam a házunk előtt.  Hirtelen iszonyatos fáradtság töltött el, mintha a gravitáció itt sokkal erősebb lenne, mint a szigetországban. A lelkemre pedig rákerült az a plusz súly, amit legjobb barátaim hiánya okozott. Bár a barátaim máris hiányoztak, egyszerre örültem is, hogy néhány hét pihenés azért várt rám.

Még annyit se mondhattam Izzynek, „köszönöm", már nyílt a bejárati ajtónk, kutyaugatás hangzott fel, és éreztem, hogy hátraesek. A kilátást pedig egy fekete hajcsomó takarta el előlem és éreztem két karját a nyakam körül.

- De jó, hogy megjöttél, Hannah! – kiáltott a fekete hajcsomó, azaz Anabelle. – Vagy szólítsalak tesónak?

- Hogy... mi? – nyögtem, a bordáimat masszírozva. Igaz, a ládámra estem csak, de a leányzó, akit egyébként nagyon szerettem, igen nehéz volt. Két rostély közé szorultam, mondhatni. Le sem kászálódott még rólam, a következő pillanatban már egy kiskutya ugrált a lábamra. – Na, ne! Kutyát kaptál? Mi lett azzal, hogy „majd ha befagy az óceán"? – Izzyre pillantottam válaszért, mert Anabelle megvonta a vállát.

- Gyere – húzott maga után, Izzy pedig eltüntette a ládámat egy intéssel. Szuper. Kár, hogy mi még nem varázsolhatunk. Annyira szeretnék már egy ilyen trükköt végrehajtani én is.

- Sziasztok! - kukkantottam be a nappalinkba. - Hm, mennyeiek az illatok!

  - Á, hát megjöttél végre! Vártunk.  

 - Üdvözlünk itthon - köszöntött Jack is. 

Anya éppen főzött, de amint beléptem a konyhába felém fordult, és megölelt. Ilyenkor jövök rá mindig, hogy mennyire is hiányzott nekem. De valahogy... megváltozott. Mintha "anyukásabb" lenne, kiegyensúlyozottabb és valami... valami nagyon furcsa volt. És főz is? Vacsorát készített, amit nem szokott. A teraszunkon már megterítve állt az asztal is. Nyolc teríték, igazán ünnepien megterítve, hattyú alakú szalvétákkal a tányérokon. Felette kis, színes befőttesüvegekben gyertyák lebegtek. Még nem voltak meggyújtva, de lassan sötétedett, ezért szükség lesz rá. A fal mellett, a bejáratnál és a terasz végén végig virágok álltak, amik a látványt igazán meseszerűvé tették. 

Ismét Izzyt kerestem a szememmel, de ő csak vállat vont. Vagy ő sem tud semmit, vagy nem mondhatja el. Összevont szemöldökkel néztem rá, miközben visszaöleltem anyát, aki kedvesen mosolygott, és felküldött kipakolni. Mielőtt felmentem volna, Jacket is üdvözöltem. A férfi az asztalnál ült a Magical Times -val a kezében. Most már biztosra vettem, hogy valami történt, és azt is, hogy Izzy tudja, csak nem árulhatja el. Kérdés, hogy Belle tudja-e?

Fent komótosan kezdtem el kipakolni a ládámat. Minden évben, a hazaérkezésem óta, azzal kezdtem, hogy kitakarítottam. Idén negyedik alkalommal. A szobám falait még mindig a griffendél színei uralták, és itt volt az ideje kitenni az új szerzeményeim. Készítettünk új képeket, párat az ifjú Creevey kattintott el. Az ágyam mögötti felületen ott volt az Izzy által felnagyított kép, amiről ötösben - én, Katie, Will, Fred és George elsősként - mosolygunk és integetünk. A kisebb, közös képek pedig eddig is ellepték szinte a teljes felületet a másik falon. Idén már Harryékkel is készült pár, így azokat is ki szerettem volna tenni. Mikor kész lettem vele, boldog mosollyal ültem le az ágyamra és néztem a munkámat. Az egyik fotón Ron kezéből éppen ki akar ugrani a patkánya, és pont azt a pillanatot kaptuk el, ahogy utánakap. A patkány persze kiugrott a kezéből, Ron meg utána akart ugrani, de elesett. A történet vége persze az volt, hogy együtt kergettük a kis állatot, míg Mione macskája az ellenkező irányba, felénk nem terelte. Megbabonázva meredtem arra a képre. Az ott Peter Pettigrew. Az, aki miatt Blacknek bujdosnia kell, mert nem sikerült elkapni. De Ron olyan hihetetlen arcot vág, hogy képtelen vagyok kidobni a képet. Ott volt egy másik kép is, azon csak én és Fred voltunk, a fiú éppen átölelt és egy puszit nyomott a fejemre. A képet nézve akaratlanul is mosoly ült ki az arcomra. De folytatnom kellett a pakolászást. Egy kicsit átalakítottam a baldachinomat is, egy új griffendéles zászlót tettem fel, és miután a ládámat tisztán a helyére löktem – hihetetlen milyen nehéz még üresen is – a régi zászlóból nekiültem párnát varrni. Miután varázsolni még nem volt szabad...