41. A második próba

1.6K 84 0
                                    


- Hol van már? – kérdeztem idegesen. Willel ott várakoztunk a tóparton, hátha felbukkan, de sehol sem volt.

- Már itt kéne lennie – mondta ő is, idegesen az órájára pillantva. – Mondtam neki, hogy a tónál találkozunk – fogta halkabbra a hangját.

- Csak nem kezdett valami magánakcióba? – kérdeztem gyanakodva.

- Csak nem... - nézett rám Will is. Az nagyon szép lenne, ugyanis engem el is tanácsolhatnának azért, amit tettem. – Nézd, ott jön! – felpillantottam, és tényleg lélekszakadva rohant felénk. Akár még szívdöglesztő is lehetne a roxforti egyenruhájában a „kisöcsém", de most irtó mérges vagyok rá. Húsz perc. Ennyi időnk maradt a próba kezdetéig. Tehát zsonglőrködnünk kell, hogy a legkevesebb feltűnéssel adjam át neki a varangydudvát.

Cedric, Fleur és Krum a zsűri asztala mellett ácsorogtak, velünk átellenben s onnan figyelték a lélekszakadva rohanó Harryt.

- Itt va... itt vagyok – zihálta Harry. Becsúszva megállt a sárban, s jól összefröcskölte Fleur ruháját.

- Ilyenkor kell beesni? – szólt rá egy öntelt, fontoskodó hang. – Mindjárt kezdődik a próba! – Igen, a zsűri asztalánál ott ült Percy Weasley. Ő is árgus szemekkel nézett ránk. Nem tetszett neki, hogy engedélyt kaptunk arra, hogy ott várakozzunk, mivel a többieket mind utasították, hogy a lelátón várjanak.

- Ugyan már, nem történt semmi tragédia – szólt csitítóan Ludo Bumfolt, akiről lerítt, hogy mérhetetlenül megkönnyebbült. – Hadd fújja ki magát a mi bajnokunk. Dumbledore rámosolygott Harryre.

- Miss Winslow és Mr. Hale is bizonyára nagyon megkönnyebbült – nézett ránk a szemüvege felett. Amíg Will válaszolt neki, én gyorsan megöleltem Harryt.

- Az egyiket edd meg, a másikat csak akkor, ha érzed, hogy múlik a hatása. Abban a pillanatban vedd be az elsőt, hogy eldördül az ágyú – még jó, hogy előre bekészítettem a két külön adagot. Így volt rá egy kis esély, hogy feltűnésmentesen oda tudtam adni neki. Nyomtam egy puszit is az arcára, majd hátra léptem.

- Ne aggódj, és gyere vissza, amilyen gyorsan csak tudsz! Egy embert hozz csak magaddal – ölelte meg Will, majd hátba veregette a bajnokot.

- Hajrá- hajrá! – intettünk a többieknek, és már pucoltunk is a lelátó felé.

Az erdő szélén megálltunk, hogy kifújjuk magunkat. Nem sokon múlott, hogy lebukjunk. Egymásra vigyorogtunk – ilyen őrült ötletet soha az életben nem vittünk még véghez. Még egy kicsit beszélgettünk, miután megbizonyosodtunk róla, hogy senki nem fülel. Will elmondta, hogy elégette a levelet, miután elolvasta, és egyből szólt Harrynek. Az ikreket már nem találta meg az este, és amikor elment lefeküdni, Harry is úgy tett, mintha aludni indult volna. Reggel szóltak a szobatársai, hogy nem volt az ágyában. Engem meg Izzy a kelő nappal keltett, és útnak is indultam egyből... több, mint két óra volt, mire elértem a falu határába. De onnan még be kellett repülnöm a rengetegbe. De mivel az erdőben is már nyüzsögtek az emberek, és a környékén ki kellett jelölni az utat, elkészíteni a lelátókat, inkább úgy tettem, mintha Hagridhoz igyekeznék kora reggel, és a triót keresném nála. A terv bevált, habár egy kicsit furdalt a lelkiismeret, hogy hazudnom kellett a vadőrnek.

Lassan odaértünk a lelátókhoz, és csatlakoztunk az ikrekhez és Katie-hez. Barátnőm egyből Willhez fordult, és valamit súgott a fülébe.

- Minden rendben – mosolyodott el Will, és simogatni kezdte a lány hátát. Én az ikrekhez léptem és megpróbáltam George figyelmét elterelni. Azt hiszem, még valamiről lemaradtam...

Amerikából jöttem (HP fanfiction)Where stories live. Discover now