Amerikából jöttem (HP fanfiction)

44. A harmadik próba

A délelőtt nagyon lassan telt el – tehát megdőlt az elmélet, miszerint, ha jól telik az idő, gyorsabban halad. Willel és Katievel először felmentünk a klubhelyiségbe, de ott unatkoztunk. Kerestünk egy plédet, útba ejtettük a konyhát is némi tízóraiért, hogy aztán letelepedjünk a kedvenc tölgyfánk alatt. Will hozta a noteszét és a kedvenc szénceruzáját is és rajzolgatott, Katievel a nyárról beszélgettünk, és robbantós snapszlit játszottunk. Ebédre visszamentünk a kastélyba, ahol a Weasley családot találtuk együtt. Ilyen is ritkán van, hogy Ron, Fred, George és Ginny is együtt eszik... de volt velük még két alak: Bill és Mrs. Weasley.

- Mrs. W. – köszöntem neki boldog mosollyal. Fred egyből felállt, hogy helyet csináljon köztem és az ikre közt. – Bill! – öleltem meg a fiút.

- A jövendő arám! – ölelt vissza vigyorogva. Még mindig ezt játsszák? Hihetetlen.

- Hé! – Fred csattanó hangjára Bill engedett is el, előbbi pedig magához húzott, és adott egy puszit a számra. – Anya, Bill bemutatom Hannát, a barátnőmet.

- Akkor üdv a sógornőmnek – nevetett Bill, és az öccse vállára csapott. Mrs. Weasley-n már láttam, hogy legyintene, hogy „ugyan, hiszen ismerjük őt", de megállt még a mozdulat elején és rám nézett. Én rámosolyogtam. Azt hittem, hogy nagyon félteni fogja a fiát, de az ő fejében teljesen más forgott.

- Üdvözöllek a családban – ölelt meg, és bár nyomon követtem a gondolatait, ez a gesztus meglepett. – Nálad jobbat aligha találhatna – ezzel a mondatával teljesen meghatott.

- Köszönöm – suttogtam, és mikor elengedett keresnem kellett egy papírzsepit, hogy megtöröljem a szemem. – Csak nem az utolsó megmérettetésre jöttek? – kérdeztem az asszonyságtól.

- - Dehogynem – mondta Bill. - Eljöttünk megnézni az utolsó próbát, és drukkolni Harrynek! – elmosolyodtam. Hát persze.

A nap hátralévő része hamar eltelt, az időm nagy részét Freddel, George-dzsal és Leevel töltöttem. Will és Katie is megvoltak magukban, majd amikor elérkezett az idő, együtt indultunk vacsorázni, onnan pedig a lelátók felé.

Mielőtt McGalagony Harryhez lépett volna, még beszélgettem vele.

- Sok sikert, Potter- vigyorogtam.

- Kösz – húzta ő is félmosolyra a száját. – Minden oké?

- Azt hiszem – feleltem. Arra gondoltam, a megérzéseimet kérdezi. – De azért vigyázz magadra.

- Úgy lesz.

Alighogy a bajnokok elmentek, mi is indultunk. Mikor elfoglaltuk helyünket – próbáltunk magasra ülni, hogy belássunk a labirintusba (nem az én ötletem volt), rögtön meg is szólalt Bumfolt mágikusan felerősített hangja.

- Hölgyeim és urain! Ezennel kezdetét veszi a Trimágus Tusa harmadik és egyben utolsó próbája! A verseny pillanatnyi állása következő: Cedric Diggory és Harry Potter a Roxfort bajnokai nyolcvanöt-nyolcvanöt ponttal holtversenyben vezetik a mezőnyt! –Az üdvrivalgás a szavai nyomán akkora volt, hogy kísértést éreztem rá, hogy befogjam a fülemet. De nem tettem, mert Fred fogta a kezem, és mintha csak érezte volna a késztetésem, egy puszit adott a kézfejemre. – A második helyen a Durmstrang Intézet bajnoka, Viktor Krum áll, nyolcvan ponttal! – A közönség tapsolt. Mi is kiáltoztunk Katievel és Willel, mert nemcsak Harryéknek szurkoltunk. És nem akartunk rossz házigazdák sem lenni. – A harmadik helyezett Fleur Delacour, a Beauxbatons Mágusakadémia növendéke! – Na őt viszont csak simán megtapsoltuk, mert a francia lány állandóan kritizálta az iskolánkat. Mi sem megyünk oda hozzájuk a francia-belga határra vagy hova (amit Annie mondott) és pfujoljuk ki az iskoláját. Ha egyáltalán iskola az, és nemcsak valami kalyiba.