1. fejezet: Lucifer és Emily

1.6K 79 24
                                    

A Pokol Ura. A Sátán. Az Ördög. Bukott angyal. Az egykori fényhozó. Kecskeszakállú. Patás lábú. Villás farkú.

Ezek a szavak jellemezték Lucifert, aki elárulta az Urat, ezért száműzve lett a Mennyországól. Az egykori arkangyal létrehozta a Poklot, hogy onnan folytassa lázadását az Úr akarata ellen.

A Pokol lett az új otthona, amit démonokkal népesített be. Ők lettek a gyermekei, kiket a földre küldött, hogy a segítségükkel hódítsa meg a világot.

- Bla-bla-bla. Ez a könyv tele van hazugságokkal, ugye tudod? - kérdezte Lucifer, aki egy kanapén feküdt éppen és egy könyvet lapozgatott, majd a festegető Emily-re emelte szénfekete szempárját. - Ezek a mai irományok, semmi igazságot nem írnak a Pokol Fejedelméről, azaz rólam. Mégis miért írják meg, ha nem ismerik a valóságot? - kérdezte felháborodva a férfi.

Emily a kanapén terpeszkedő férfira nézett, aki mióta lánya, Lizzy férjhez ment Azrael-hez és elköltözött tőle, ezt a lehetőséget kihasználva naponta többször megjelent nála és az idegein táncolt. Elég volt csak ránéznie és Emily már nem is tudta mit akart tenni.

- Jelentsd fel őket a személyiség megsértése miatt - javasolta a nő, mire Lucifer felkuncogott.

- Nem rossz ötlet, de mégis ki hinné el nekem, hogy én vagyok Lucifer - dobta le a könyvet a kanapéra a férfi, majd hátradőlt rajta megmutatva veszélyesen izgató testét.

- Én elhittem rögtön mikor először találkoztunk - mondta Emily, majd gondolataiba mélyedt.

Lucifert tizennégy évvel ezelőtt ismerte meg, amikor lányával együtt egy szakadékba zuhantak, és Lucifer találta meg. A halál torkába került, de a férfi felajánlott számára egy szerződést, hogy halála után a lelke hozzákerül, de így életben maradt.

Lucifer attól a naptól kezdve nem hagyta magára őt. Emily-t először idegesítette és bosszantotta a férfi, de végül az évek teltével fontossá vált számára.

Túl fontossá is, ezért néha elvesztette a fejét és átadta magát a férfi csókjainak és ölelésének. Lucifer nagyon értett ahhoz, hogyan csábítson el egy nőt.

Lényegében mindig ez a dolog akadályozta meg abban, hogy teljesen átadja magát a férfinak. Addig amíg csóknál több nem lesz köztük a szíve nem törik össze, ha esetleg a férfi ráunna.

Ami nagyon is valószínű, hiszen ő volt Lucifer, aki nők ezreit hódította meg és akiket végül eldobott magától. Nem akart közéjük tartozni, így Emily távol tartotta magát tőle, már amennyiben tudta, mert Lucifer kitartó egy férfi volt. Ráadásul nagyon vonzó, szexi, szívdöglesztő, szenvedélyes, sármos, csábító, érzéki és még rengeteg további jelzővel megáldott férfi volt.

Lucifer az őt bámuló Emily-t nézte, és elvigyorodott attól, hogy a nő szinte levetkőztette a szemével őt.

- Mi az, szépségem? Talán tetszik a látvány? Levetkőzzek, hogy jobban megvizsgálhass? - kérdezte a férfi vigyorogva és Emily erre elpirulva elfordult.

- Perverz ördög! - kapta fel a vizet a nő. - Nincs időm arra, hogy a meztelen testedet bámuljam és kedvem sincs - mondta a nő elferdítve azt a tényt, hogy bizony nagyon is szívesen nézné a testét.

Emily visszafordult a vászon felé és próbált összpontosítani a munkájára. Ekkor azonban Lucifer felállt és lassú léptekkel odament a nőhöz, majd átfonta karcsú derekát. Emily beleborzongott az érintésbe, de persze ezt próbálta nem mutatni.

A férfi azonban nem hiába volt az, aki így észrevette Emily testének reagálását. Ezt kihasználva belecsókolt a nyakába, amitől Emily teste megrándult.

Angyal Krónikák 2. - Lucifer, a Pokol Ura ✔Where stories live. Discover now