Angyal Krónikák 2. - Lucifer, a Pokol Ura ✔

15. fejezet: Emily vs Andariel

Michael, akit egy mérgező por segítségével rabolt el Atsuko, a rókadémon fél óra múlva egy számára teljesen ismeretlen helyen ébredt fel. Nagyot nyögve próbált felülni, de sajnos valószínűleg a por hatása miatt, ez még nem sikerült. A feje lüktetett a fájdalomtól, valamint egész teste szinte tűzben égett, olyan erős kínok gyötörték. 

Végül néhány perc múlva sikerült annyira összeszednie magát, hogy ülőhelyzetbe tornázza testét és ekkor végre jobban körül tudott nézni. Egy sötét, hideg és nyálkás barlangban találta magát, ahol egyetlen fényt, csak egy apró rés szolgáltatott, aminek hála beszűrődött némi napfény. 

Michael megpróbált felállni, de ekkor valami megakadályozta ezen műveletét és visszarántotta a földre. Az angyal megfordult, hogy megnézze mi akadályozza mozgásában és ekkor vette észre, hogy a falhoz oda van láncolva. Megpróbálta leszakítani azt, de azon kívül, hogy csak a csuklóját sértette meg, nem történt semmi más. A lánc továbbra is szorosan fogságban tartotta.

A Főangyal mérgesen sóhajtott egyet, mikor  lépések hangjára figyelt fel és pár pillanattal később, a vele szemben lévő cellaajtón belépett hozzá az a rókadémon, aki ráfújta azt a különös port.

- Azt a láncot nem tudott leszedni magadról,  mert kizárólag angyalok számára készült - vigyorgott a lány és Michael dühösen nézett rá.

- Ki vagy te? Na, és miért raboltál el? - kérdezte a férfi mérgesen, mert tényleg nem értette kinek állt szándékában őt elrabolni és főleg miért. 

- A nevem Atsuko, a rókadémonok klánjából - válaszolt a lány és közelebb lépett a férfihoz, majd letérdelt elé. - Na, és miért raboltalak el? Azért, mert így legalább nem teszed tönkre a leendő királynő életét. Ahhoz, hogy ő legyen a Pokol Királynője neked örökre itt kell maradnod és hidd el, szépfiú, ha rajtam múlik, itt is maradsz - nevetett fel gúnyosan a démon.

- Azt ugyan várhatod, démon! - kiáltott fel dühösen Michael és kezével elkapta a démon nyakát, hogy kiszorítsa belőle a szuszt is. - Ha kell meg is öllek, de kijutok innen, ha nem a magam útján, akkor majd a barátaim rám találnak. 

A démon fuldokolva próbálta lefejteni nyakáról a férfi kezét, akiről még csak nem is sejtette, hogy ilyen erős valójában. Na, de ez nem volt csoda, elvégre ő volt az arkangyalok vezére. Azonban, tudta jól, hogy mitől veszti el erejét a Főangyal. 

Atsuko ezért a lábával egy követ gurított ahhoz a réshez, ahonnan a fény beszűrődött és teljes sötétség lett. Michael azonnal elengedte a démont, mert ereje azon nyomban csökkent. 

Michael-t, a Fény hercegének hívták, mert neki volt a legnagyobb fénye a Mennyországban, ám, ha nem kapott elegendő fényt, akkor ereje lecsökkent és egyszerű angyal lett belőle. Most is ez történt vele. Ahogy minden fényforrás eltűnt, ahonnan erejét nyerte, a Főangyal leengedte karját és nagyot nyögve bukott hátra feje a barlang falának.

- Nocsak, nocsak, tehát igaz amire gyanakodtam veled kapcsolatban. Ha nincs fény, akkor nincs erőd se, mert téged az Úr fényből teremtett. Ugye, jól mondom, Michael - mondta gúnyosan a démon, mire a férfi összehúzta mérgesen a szemöldökét. - Ugyan, ne légy emiatt mérges, hogy rájöttem a kis titkodra. Ne kell aggódnod, mert más nem hiszem, hogy rájönne erre, de mivel én egy rókadémon vagyok, és ugyebár a rókák eszes és ravasz állatok, simán kiderítettem. 

- Átkozott démon! - mérgelődött a Főangyal, amin a démon csak elvigyorodott.

- Mérgelődhetsz amennyit csak akarsz, szépfiú, de akkor sem fog megváltozni a helyzeted - mondta Atsuko és ekkor a férfi oldalán lógó kardjáért nyúlt. - Azt hiszem, erre nem lesz szükséged itt a fogságban - szólt a lány és megfogta a kardot, ám azonnal el is kellett rántani a kezét, mert megégette őt a kard. - Ez meg mi az ördög? - kérdezte dühösen a lány, mire Michael felkuncogott előbb, majd felnevetett.