Epilógus

1.4K 56 33
                                    

Lucifer és Sofia számára végre elérkezett a várva várt boldog befejezés. Az ő történetük huszonnégy évvel ezelőtt kezdődött, egy reménytelennek tűnő helyzet kapcsán, de végül szerelmük győzedelmeskedett.

Lucifer, a Pokol Ura végre megkapta azt a boldogságot, amiben száműzetése óta nem is remélt, hogy valaha része lehet. Bár újra és újra elszakították tőle azt a nőt, ki a fény lett az életében, de a sors nem hagyta, hogy örökre elváljanak egymástól.

Sors. Mondhatni inkább, hogy Michael, aki mindig akkor volt ott, amikor a legnagyobb szükség volt egy barátra.

Lucifer a Pokol mélyén lévő kastélya erkélyén állt és visszagondolt arra, hogy Michael nélkül meg se ismeri Emily-t. A Főangyal kérte meg őt, hogy mentse meg egy nő életét, akinek még nagy dolgok vannak megírva a sorsában, de angyalként nem avatkozhat közbe. A férfi megtette és ez volt az a találkozás, ami mindannyiuk életét megváltoztatta.

Michael, bármily furcsa is volt, de száműzetése óta mindig próbált boldog életet adni Lucifer-nek. A Főangyal olyan barát volt, akire tudta örökké számítani fog, akárcsak Azrael-re, aki mióta feleségül vette a lányát, a családja tagjává vált. Ők voltak a legjobb barátai és tudta ha nekik szükségük lesz rá, ő ott lesz nekik.

Lucifer visszatért gondolataiból, mikor puha ujjak tapintását érezte a dereka körül, majd kedvese karolta át hátulról. A férfi hátrafordult és leendő királynője nézett fel rá.

- Királyom, min elmélkedsz ennyire már legalább fél órája? - érdeklődött a nő mosolyogva.

- Mindenre. Arra, hogy milyen szerencsés egy férfi vagyok, mert nekem van a leggyönyörűbb hitvesem, a legbájosabb lányom és a legnagyszerűbb barátaim, akikről csak álmodhatnék - simogatta meg a nő arcát.

- Még nem vagyok a hitvesed, csak pár óra múlva leszek az.

- Az már csak formaság, mert az én szívemben te már királynő vagy - mosolygott a nőre.

- Te pedig az én királyom, de azért mégiscsak jobb, ha létrejön ez az esküvő, nehogy valaki más megszerezze a helyem melletted. Még csak ne is álmodj róla, hogy megszabadulsz tőlem - vigyorgott a férfira az angyal.

- Inkább én mondhatnám ezt, ne is álmodj róla, hogy a Pokol Ura elenged téged valaha. Amit én akarok, azt megszerzem és meg is tartom, vagy ne legyen a nevem Lucifer - vigyorgott vissza a férfi kedvesére.

- Megtartod? Ahhoz előbb el kell kapnod - nevetett fel, majd futásnak eredt, Lucifer pedig utána.

A trónteremben érte útól és a derekánál fogva felkapta őt, majd nevetve megforgatta. Egyszerűen mindn tökéletes volt.

Ekkor lépett be Katy, aki az eltelt két hét alatt, szinte mindennapos vendég volt a kastélyban. Sofia és a démon nagyon jó barátnők lettek, elvégre kellett valaki hitvese mellé, akivel kibeszélheti magát.

- Ezt nem hiszem el, ti sose tudtok egymásról letapadni? - tette csípőre kezét Katy vigyorogva, mire a pár csak megcsóválta fejét. - Pedig most kénytelenek lesztek, ugyanis ha nem rémlik, akkor pár óra múlva esküvő és még sehol se tartotok - lépett közel hozzájuk és megragadta Sofia kezét. - Te velem jössz és nincs ellenkezés. Pár órát csak kibírtok egymás nélkül.

- Nem - mondták egyszerre, mire a lány megforgatta a szemét.

- A Pokol összes ördögére mondom, javíthatatlanok vagytok - sóhajtott a lány. - Sajnálom most ki kell bírnotok. Lucifer, menj és készülj el te is. Avalon-ban találkozunk - zavarta el a Pokol Urát egy intéssel, mire Lucifer kissé döbbent fejet vágott, de végül egy csókot adva kedvesének tűzcsóvák közepette elment. - Remek, végre kettesben. Irány a szoba, sok dolgunk van.

Sofia bólintott, majd a lánnyal együtt a szobába mentek, hogy elkészüljenek időre. Lizzy és Cassandra már ott várta őket, hogy segítsenek.

***
Avalon virágokkal tarkított mezején gyülekeztek az esküvőre, akire mindenki kíváncsi volt, elvégre nem mindennap láthatták azt, hogy a Pokol Ura összeköti életét valakivel. Az összes arkangyal, a Démonlordok,  angyalok és démonok százai jelentek meg a jeles eseményre.

Lucifer két fia jelenlétében érkezett, majd odaléptek az arkangyalokhoz. A férfi Michael-re nézett, majd rámosolygott.

- Azt hiszem még soha nem mondtam, de köszönök neked mindent, testvér. Ha te nem vagy most nem lennék ilyen boldog - mondta Lucifer, amit a Főangyal csak mosolyogva fogadott.

- Ez természetes, elvégre bármit is tettél, te mégis csak a testvérünk vagy és szeretünk téged - válaszolt végül Michael.

- Ki tudja lehetséges, hogy hamarosan Michael esküvőjén mulathatunk - vigyorgott Azrael, mire döbbent fejet vágott néhány arkangyal, akik nem tudták milyen érzésekkel vívódik is a Főangyal.

- Minden előfordulhat - mosolygott titokzatosan Michael.

A beszélgetés ekkor abbamaradt, mert megérkezett Sofia, aki szülei és barátai körében jelent meg. A nő szüleit felkeresték és miután az elájult szülők magukhoz tértek, végre boldogan szorították magukhoz rég halott lányukat. Avalonba költöztek, ahol megismerték az unokájukat.

Most pedig Sofia boldogan nézett leendő férjére, aki időközben elfoglalta helyét a ceremóniához. A nő mosolyogva lépett az apjával karöltve Luciferhez, aki boldogan vette át tőle a nő kezét.

A szertartást, maga az Úr végezte, aki boldogan adta össze a párt, akik oly sok távollét után végre egymásra találtak. A ceremónia gyönyörű volt és sokak szeméből hullt a könny, de mikor a pár kimondta az igent és felhúzták a gyűrűket, majd egy csókkal pecsételték meg összetartozásukat mindenki boldogan tapsolt és éjjenzett.

A Pokolnak most már nem csupán Uralkodója volt, hanem egy Királynője is. Ráadásul közös gyermekük lévén, Lizzy lett a Pokol hercegnője akinek ezáltal lett még két testvére, Astaroth és Eligor.

Lucifer még mindig alig merte elhinni, hogy mindez igaz, de mikor a mellette állló hitvesére nézett akivel együtt fogadták a gratulációkat, akkor már képes volt elfogadni, hogy valóban elérte őt a boldog befejezés.

A férfi pillantása barátjára, Michael-re esett, aki viszont ezt nem látta, mert épp Cassandrát próbálta valamire rávenni. Lucifer örült, hogy Michael is megtalálta a maga párját és remélte ő is olyan boldog lesz, mint amennyire ő, mert megérdemli. Ideje, hogy végre Michael saját magával is foglalkozzon hogy elérje őt is a boldog befejezés.

Lucifer újra a hitvesére nézett, majd lehajolt és a nő ajkaira tapadt, hogy kifejezze mindenki és prsze önmaga számára is, hogy ez a nő most már végérvényesen hozzá tartozik.

Ez volt az ő történetük. Lucifer, a Pokol Ura így hódította meg az angyalát, Sofia pedig így szerezte meg az ördögét. Egy dolgot pedig közösen szereztek meg, ez pedig a szerelem, valamint a boldog befejezés ami végre rájuk talált.

VÉGE A II. KÖTETNEK.
FOLYTATÁSA: MICHAEL, A HARCOS VÉDELMEZŐ

Sziasztok, el sem hiszem, hogy itt a vége😭😭😭Nagyon szerettem ennek a könyvnek az írását, és remélem elég élvezhetőre sikeredett. Lucifer és Sofia élete végre révbe ért, de az angyalaink élete tovább folytatódik. Remélem Michael története is annyira fog érdekelni mint ez a kettő. Nagyon szépen köszönöm a sok vote-ot és a rengeteg kedves kommentet. Miattatok voltam képes tovább írni ezt a könyvet. 😍😍😍
Találkozunk a következő könyvben, puszi nektek😘😘😘😘
By Ayumi - chan

Angyal Krónikák 2. - Lucifer, a Pokol Ura ✔Where stories live. Discover now