Angyal Krónikák 2. - Lucifer, a Pokol Ura ✔

5. fejezet: Fontos vagy

Lucifer döbbenten nézte a  ház ajtajában álló démont, hiszen Astaroth tudomása szerint még soha nem jelent meg Avalon-ban. Sőt eddigi évei alatt, egy kezén megtudta számolni, hogy fia hányszor hagyta el a Poklot. Nem tudta, mégis mi vette rá fiát arra, hogy végül annak ellenére, hogy utálja az emberek világát, megjelenjen mégis ezen a helyen. Valami biztos történhetett, hiszen mást nem tud elképzelni.

Astaroth zöld szemeit nevelőapjára emelte, és mielőtt még Lucifer kérdezhetett volna valamit megadóan felemelte a kezét.

- Tudom, tudom, nem kell mondanod - mondta a démon. - Tudom, hogy azt mondtad soha semmilyen körülmények között ne keressünk itt fel téged, de úgy gondoltam, hogy bár bizonyára le fogod tépni a fejem inkább megpróbálkozom mégis vele - mondta Astaroth és Lucifer erre nagyot sóhajtott.

- Az ördögbe! Mégis mi az a nagyon fontos dolog, ami nem várhatott? Talán ég a Pokol? - kérdezte Lucifer kezeit karba fonva.

- Már bocsánat, de a Pokol mindig ég. Szerintem, az lenne a furcsa, ha nem égne - forgatta meg a szemét Astaroth.

- Ezt csak úgy képletesen mondtam - mormogta a férfi. -  Inkább, azt áruld el, miért jöttél, hiszen te szinte soha nem hagyod el a Poklot. Történt valami, ugye?

- Nos, ha egy seregnyi démon a kastélyhoz jött és követelőzni kezdett, hogy válassz végre új démonlordot, akkor igen, azt hiszem történt. Úgyhogy, most azért jöttem, öreg, hogy lerángassalak téged - vigyorgott Astaroth és apja erre adott neki egy nem túl kellemes ütést a fejére. - Au! Ezt most miért? - kapott oda a fejére.

- Viselkedj! Hölgytársaságunk van - mondta Lucifer a konyha felé intve fejével, ahonnan Emily kuncogva jött ki hozzájuk. - Ugye, nem szeretnél rossz benyomást kelteni?

Astaroth megforgatta a szemét apja szavai hallatán, majd a nőre emelte tekintetét. Tágra nyílt a szeme, ahogy meglátta a nőt, hiszen ő nagyon jól ismerte. Ezek szerint apja újra megtalálta őt? 

- Sofia? Apám megtalált téged? - kérdezte a démon és a másik kettő érdeklődve nézett rá.

- Ne haragudj, de miről beszélsz? - kérdezte Emily kíváncsi tekintettel. - Na, és honnan ismersz engem?

- Tessék? Mi az, hogy honnan ismerlek? - kérdezte a herceg egyre döbbentebben. - Még szép, hogy ismerlek, hiszen rengeteget jártál a Pokolba apámhoz. 

- Hozzám? - lepődött meg a férfi és Emily-vel értetlenül összenéztek. - Te meg mégis mi az ördögről hadoválsz itt nekem? - kérdezte Lucifer visszanézve a fiára. 

- Ezek szerint még mindig nem emlékszel rá - dünnyögte Astaroth és egyszeriben elkomorodott, mert ez azt jelentette, hogy apja túlságosan is elzárta az emlékeit. - Nem mondhatok semmit, öreg, neked kell rájönnöd az igazságra - sóhajtott Astaroth.

- Öreg ám az eszed tokja, szemtelen kölyök - mondta Lucifer mérgesen. - Nem vagyok öreg.

- Még szép, hogy az vagy, hiszen olyan idős vagy, mint a Föld. Tehát öreg vagy - vigyorgott a démon, mire Lucifertől kapott egy gyilkos tekintetet.

- Bagoly mondja verébnek. Ha jól tudom, te se vagy épp a legfiatalabb az ötszáz éveddel, Astaroth - vigyorgott vissza Lucifer, mire a démon sértetten elfordította a fejét.

Emily, aki eddig szótlanul figyelt, most felnevetett és a két férfi ránézett. Lucifer imádta mikor a nő nevetett. A szíve boldogsággal telt meg, ahogy csillogó szemét látta és bársonyos kacagását hallotta. Egyszerűen nem tudott betelni vele, mindig vele akart lenni.

A nő végül lassan abbahagyta a kacagást és könnyeit törölgetve nézett a két férfira.

- Bocsánat, de egyszerűen nem bírtam megállni nevetés nélkül - mondta Emily mosolyogva. - Olyan édesek vagytok, ahogy egymást oltogatjátok. Lucifer ebben igazad volt, valóban nagyon hasonlít rád a fiad.