›Baráti Csevej‹

90 10 5
                                    

Ecco, Jeremiah és Bridgit a fiú vezetésével siettek a kijárat felé, mely az erdőre nyílt, s annak árnyékos, ködös, sötét közeire. A hármas trió a Ecco keze által ellopott furgonhoz sétáltak, melybe beszállva indultak el a Wayne kúriához. Az úton szabálytalanul gyors iramban siettek a palotának tűnő házhoz, melyben csak Bruce és komornyikja, Alfred élt. Ecco és Bridgit a ház sötétbarna ajtaja előtt álldogált, mindketten felkészülve arra, hogy mit kell tenniük Jeremiah védelme érdekében.

Ecco egy határozott, mély sóhajt préselt ki tüdejéből, kecsesen várt arra, hogy a mellette ácsorgó, izgatott lány bekopogjon, mikor készen áll ő is. A lány úgy remegett, akár a kocsonya, hiszen még sosem volt ekkora feladat a nyakára varrva, annak ellenére, hogy Jerome sokszor feladatokkal látta el. Nem sokat teketóriázott, hamar megragadta az ajtóra szerelt kopogtatót, majd finoman a fára ütögette. Alig telt pár percre, az idősebb férfi gyorsan ajtót nyitott a két lánynak, majd kimeredt szemekkel nyitotta volna ajkait szóra, ám arra már nem volt ideje, hogy kieressze a szavakat, mik nyelvét terhelték, hiszen a szőkés lány hamar fejbe kólintotta fegyvere markolatával a férfit, aki az ütéstől összeesett. Jeremiah a két lányhoz sétált, kinek arcára halvány mosoly telepedett, majd a férfi testét átlépve lépett be a tágas házba a fiú után kutatva.

Bruce összeráncolt szemöldökkel indult újára keresni Alfredet, ugyanis a férfi ki eddig a szobában tisztogatott, most nem tért vissza, mi kissé felbőszítette őt, és gyanakodni kezdett. Ahogy elindult a folyosóra, meglátta Jeremiaht, szemeit a duplájára tágultak, ám nem azért, mert megijedt tőle, hiszen ő akkor még nem tudta mit tett vele Jerome, és a lila gáz, hanem mert már Jerome halála óta fel volt szívódva, és senki sem látta.

- Jeremiah! Mi történt veled? - kérdezte Bruce halkan, nem szeretett volna túl közel kerülni a fiúhoz, hiszen akármennyire is jó barátok voltak Jeremiah szemében, mégiscsak tartott tőle egy kicsit.

- Bruce! Rég láttalak. Beszélgetni szerettem volna valamiről. - sétálgatott lassan Jeremiah, a fiatal fiú pedig intett neki, ezzel jelezve, hogy foglaljon helyet a tiszta, bőr kanapén, mi a szoba közepén terült el. - Tudod, te egy nagyon jó barátom vagy, ezért úgy gondolom muszáj megosztanom ezt veled.

- Mi a baj? - kérdezte Bruce félénken. Habár magának sem szerette volna bevallani, de mégis félt a fiú válaszától, főleg Jeremiah szégyenletes hangneme miatt.

- Jerome halála után küldött nekem egy dobozt. Nem tudtam, hogy tőle van, és kinyitottam. A testvérem készített nekem egy elegyet, olyasmit, mint az őrület gáz. Küzdöttem vele, de valahogy nem hagyja nyugodni az agyamat egy gondolat. Nem szabadulok tőle, szinte belefészkelte magát az agyamba. Alig tudok aludni, és kezdem úgy érezni, hogy ez felemészt engem. - mesélte el Jeremiah a vele történteket. Hangja összecsuklott meséje végén, furcaa volt neki, hogy ilyen nyíltan kimondja a fiúnak érzelmeit, kevés alkalmak egyike volt ez, mikor így megnyílt mások előtt.

Bruce lefagyott, arca sokkolt volt, Jeremiah szavaitól még nyugtalanabbá vált, és szinte már félt a mellette ülőtől. - Nagyon értéklem, hogy ezt elmondtad, de te egy okos ember vagy, páratlan elme. Le tudod győzni! Csak küzdeni kell ellene. - próbálta nyugtatni a fiút, ám ő hevesen rázta fejét. Összepréselte ajkait, düh töltötte el agyát. Minden érzelme felerősödött a lila gáz hatására, ezálltal a harag és a düh is sokkal intenzívebb lett.

- Te ezt nem érted! - ütött öklével az előtte álló kis asztalra, mitől Bruce összerezzent.

- Mi az a gondolat, ami mindig ott van az agyadban? - kérdezte Bruce. A fiú kezdte őt egyre jobban megrémiszteni, de segíteni szeretett volna rajta, látta, hogy nehéz napokon van keresztül.

- A gyilkolás. De legfőképp az, hogy Gothamet leromboljam, majd újjá építsem. Egyre több embert bántok magam körül, úgy érzem... - gondolkozott el mélyen Jeremiah, Bruce pedig egy hirtelen mozdulattal pattant fel a kanapéről, hol eddig fészkelődött.

- Jeremiah, mit tettél Alfreddel? - kérdezte tőle idegesen, ökölbe szorított kézzel.

- Én csak tettem róla, hogy ketten tudjunk nyugodtan beszélgetni. - mosolygott halványan Jeremiah, Bruce pedig hatalmas lendülettel sietett a férfi keresésére.

BURN IT ALLWhere stories live. Discover now