BURN IT ALL

›Várva Várt Gyilkolás‹

A földallatti bunkerben a csend olyan szélesen terjengett, hogy az békét, és nyugalmat sugárzzott át akkor is, ha a külvilágban vérremenő harcok folytak. Hallani lehetett egymás mély lélegzetvételét, főleg a két fiatalnak, kik akkor váltak szét ajkaik találkozásuk után. Bridgit megszeppenve nyelte le a torkán keletkező gombócot, mi akkor az elsőnek nem félelemtől, vagy a sírógörcstől telepedett le, hanem inkább a boldogság és tudatlanság jeleként. Nem tudta mire vélni Jeremiah ilyesfajta közeledését, s kissé rosszul is érezte magát az egykor még szemüveges, vörös fiú fivérére tekintve.

- Szerintem ez nem lenne helyes. - motyogta Bridgit elhaló hangon, majd gyöngét ujjaival ajkáhot nyúlt. Jeremiah ajkai gyenge mosolyra húzódtak, majd megvonta a vállát.

- De hisz nem történt semmi. - mosolygott játékosan, pirosas ajkait egyre szélesebbre húzva. A lány és a fiú még mindig olyan közel álltak egymáshoz, hogy levegővételük egymásét hallvan automatikusan szinkronba lépett. Csak egymás szemeit kémlelték, ám a fiú megtörte ezt a varázslatos csendet és álldogálást, majd egy gyors fordulatot vett. A monitorok felé pillantott, majd pedig a nagyrészt földön heverő tervrajzokra. Asztalán hatalmas kupacok sorakoztak, néhányuk megtépázva, meggyűrődve, és széthajigálva. Minden egyes tervrajz és jegyzet arra az estére emlékeztette, mikor elvesztette Jeromeot, s vele együtt a józan eszét is.

A folyamat, mi épp eszét károsította, nem pillanatokon zajlott le. Naphosszat át harciaskodott saját elméjével, hátha megtálalja a kulcsát annak, hogy elméje újra a régi legyen, és ne csak a pusztításon járjon agya. Ám a belélegzett gáz ennél erősebb volt. Akkorra már agya minden egyes tekervényébe bejárták magukat a romlott elméjű, gyilkos gondolatok, mik nem hagyták aludni.

- Gondolkoztam, és arra jutottam, hogy most kedvezni fogok neked. - nyíltak el Jeremiah puha, piros ajkai. Bridgit kíváncsian várta, hogy folytassa mondandóját, majd eleget tett kérésének a fiú, és folytatta a történetet, mit elkezdett. - Nem mentek Bruceal túl fényesek a dolgok, úgyhogy úgy gondolom, időre van még szüksége. De nem ülhetünk tétlenül, mert ha Bruce szólt a rendőrségnek, bármikor betoppanhatnak. Így gondoltam, mivel úgyis végezni szeretnél James Gordon nyomorul életével, miért is ne öljük meg?

Bridgit ajkai hálás mosolyra húzódtak, és az érzelmektől túlfűtött lány a fiú nyakába borult. Mikor realizálta, hogy mit is csinál, elhúzódott, és gyenge pír szökött arcába. - Mikor? - emelte fel fejét a lány, íriszeiben pedig izgalom csillogott.

- Amikor csak szeretnéd. - húzta fel vállát Jeremiah, majd a lány összecsapta két tenyerét, fegyverét, mi eddig az asztalon pihent, kivett tölténnyel, most felkapta, és villámgyorsan töltötte meg a pisztoly golyóval, majd biztosította be. Alsó ajkát megnyalta, majd mosolyra húzta ajkait.

- Akkor induljunk! - szökdécselt ki a keskeny ajtón izgatottan. Jeremiah halvány, féloldalas mosolyra húzta ajkait, majd öltönyét megigazgítva kapta fel pisztolyát, mi a fiókban feküdt, és a lány után eredt. A szomszéd szobában sétálgató Ecco is a segítségükre támadt, s így, hárman indultak meg, élükön az izgatott, bezsongott Bridgittel.

Céljuk a kapitányság volt, ahol rendőrök tucatai nyüzsögtek munkájukat végezve, kiknek nagy része a szokásos, napi szinten történő gyilkolások, és lopások után kutattak. A három nyugodtan trappoló akkor már bűnözőnek számító emberek erőszakosan tépték fel a hatalmas faajtót. A rendőrök, kik eddig követhetetlen gyorsasággal sétálgattak a kapitányságon, mind lefagytak, és egyszerre meredtek a betoppanó váratlan vedégekre.

- Jó estét! - üdvözölte a rendőröket elnyújtva mondatát Bridgit, fegyverét a magasba tartva. A nyomozók, és rendőrök sokasága szinkronban emelték fel fegyverüket, hol a lányra, hol a fiúra, hol pedig a szőkeségre. - Van egy javaslatom. Ne lőjenek, én pedig életben hagyom magukat, csak látogatóba jöttem!

A rendőrök, mintha meg sem hallották volna, fagytak le, akárcsak ha szobrok volnának. James Gordon egy pisztollyal a kezében tűnt ki a tömegből, majd arcára egy döbbent ábrázat ült ki. - Jeremiah? Bridgit, mi történt veled?

- James Gordon. Magához jöttem. Tudja, maga sok fájdalmat okozott nekem. - sétágatott a lány, pisztolyát játékosan forgatva mutatóujján.

- Milyen fájdalmat? - húzta össze szemöldökét a férfi tudatlanul.

- Megölte őt. Akit szerettem. Van fogalma róla, hogy ő mennyi rosszaságon volt túl a múltjában? Ő egy jó ember volt, maga mégis megölte! - gyülemlettek fel sós könnycseppek szemeiben.

- Nem, nem én öltem meg, én segítettem volna neki. Te mióta szereted Jeromeot? Ismerlek téged, és tudom, hogy nem ilyen vagy. - próbálta nyugtatgatni a nyers lányt, ám természete cseppet sem puhult.

- Maga csak azt a törékeny, nyámnyila Bridgitet ismerte, de most, Jeremiah mellett végre rájöttem ki vagyok, és arra is, hogy maga csak egy probléma, amit meg kell oldani. És a probléma legegyszerűbb megoldása, ha eltüntetem. - magyarázta a lány, a fiú oldalán pedig mosolyra húzta ajkait.