›Rettegő Város‹

66 9 4
                                    

Gotham lakói egyszerre rezzentek össze a robbanó bomba miatt, mi leterítette az egész óra tornyot, mi eddig mindig harangozott, mikor az idő kerek órákra váltott. Ám továbbá már nem szólalt meg a zajos harangszó, és az emberek akkor még nem hitték, hogy ez még csak  kezdet, és messze nincs vége Jeremiah őrült ámokfutásának, ugyanis a fiúnak ennél nagyobb tervei voltak. Előretervezett ötletei között volt a Gothami híd és a nevezetesebb helyiségek lerombolása is, mik pusztulása érdekében bármit megtett volna, hisze a rögeszme, miszerint muszáj újraalkotnia Gothamet egyre jobban befúrta magát az agyába.

A rendőrök zöme mind a robbanás hang irányába eredtek, ám néhanyuk gyáva módra húzta meg magát az eldugottabb helyekre, ahova biztosan nem érnek a számukra Jeremiah ördögi kezei. James Gordon szemeiben csillogott a düh, és a bosszúvágy, mit a Gotham iránt érzett haza szeretete váltott ki belőle. Bridgit ajkai hamar egy széles vigyorra húzódtak, már csak a látványtól is, ahogy látta, mennyire fájt ez Gordonnak. Ám a lány ennyivel nem elégedett meg, hamar a tömegtől távolabb álló Gordonhoz közeledett, lábait határozodtan szedte egymás után. Öklét a magasba emelte, és egy erős ütést mért a rendőr arcára. A lány puha ajkai közül egy mély sóhaj tört ki, majd térdével a férfit hason rúgta. James Gordon nem tudta mire vélni Bridgit hirtelen felindulásból cselekedett tetteit, de úgy érezte, hogy jobb is neki, ha megkapja az ütéseket, legalább ezzel is megkapja azokat a büntetéseket, amiket a rossz tetteiért tett. Ugyanis a szőkés férfi mélyen hibáztatta magát. Úgy gondolta, hogy mind miatta történt. A robbanás, és az is, hogy Jeremiah nevétől máris megfagy az emberek ereiben a vér. Úgy érezte nem védte meg elég jól a hűn szeretett Gothamet, és ezzel együtt a lakókat.

- James Gordon, most megkapja azt, amit valójában érdemel. Tudja, van az a mondás, hogy szemet szemért. - húzta ki a zsebéből a kést, mit elrejtett benne indulás előtt. A férfi felé emelte, egy hatalmasat nyelt, majd egyet sóhajtott, ám az sikertelen volt. James Gordon társa, Harvey hamar a lányhoz rontott, majd lefogta őt a két vállánál fogva. Gordon összeszedte minden erejét, és feltápászkodott a földről.

- Bridgit, nézz magadba egy kicsit! Őrültség, amit csinálsz! - kiabálta Bullock nyomozó a lány arcába.

- Maga szerint őrültség a bosszú? - motyogta a lány, majd amennyire csak tudta felemelte a kezét, és elhajította a kést, egyenesen Gordon bal combjába. Harvey egyből a segítségére sietett, Bridgit pedig mosolyogva sétált el. - Később találkozunk nyomozók, hallani fognak még rólam, higyjék el!

BURN IT ALLWhere stories live. Discover now