Without Me

Chapter 2

- Hölgyeim.. - hajolt meg előttünk Tonny mosolyogva, miközben felénk nyújtott egy-egy fekete energia bombát, ami a nap végéhez tökéletesen illett.

- Köszi! - fogadtam el a számomra életmentő folyadékot, majd a papír poharat kiemelve a kezéből, neki is láttam az elfogyasztásának.

- Aladdin, veled mi újság? - nézett értetlenül a tőle vagy húsz centivel alacsonyabb lányra. New York nem a magas emberek helye, itt majdnem minden törpének születik, ami rám és Tonny-ra kicsit sem igaz. Míg én az átlagos százhatvannyolc centimmel élem a kis életem, addig ő tizenkét centiméterrel magasabban látja a világot. - Letörtnek tűnsz, mi történt?

- Shawn. - tátogtam felnézve rá, amire megvilágosodva bólintott és halvány mosollyal meglökte a leányzó vállát, aki mérgesen viszonozta a tettét. Szórakozottan néztem őket, ameddig a kávé különlegességemet kortyolgattam, ám engem sem hagytak ki a "jóból".

- Te sem menekülsz! - nevette el magát gonoszan Jasmine és a kávémat kikapva a kezemből lefutott a lépcsőn. Nevetve siettem utána, majd miután megbizonyosodtam arról, hogy valószínűleg sosem látom viszont a kávémat, a szekrényemhez sétáltam. Nagy levegőket vettem a futás miatt, a hajamat leengedtem és beletúrva hagytam a vállamra omlani ami igaz a rövidsége miatt még a mellemig sem ér, valamelyest takar. Bepakolva a szekrényembe Tonny-hoz sétáltam, akinek közvetlen velem szemben volt a szekrénye.

- Mit gondolsz erről a Shawn Mendes dologról? - kérdezte a szekrénye ajtajának támaszkodva.

- Őszintén? - vontam fel kérdőn a szemöldököm, amire bólintott. - Nem igazán tudnék véleményt nyilvánítani. - húztam el a szám. - Velem még sosem történt ilyen, így nem tudom milyen érzés ha megfosztanak valamitől, esetleg valakitől.

- Lefog állni valaha? - tette fel a költői kérdést, amire megvontam a vállam. - Nem értem, hogy lehet olyasvalakibe szerelmes akit még nem is ismer! - fonta össze maga előtt karjait duzzogva.

- Miért érzem azt, hogy ez zavar téged? - mosolyogtam rá sokat mondóan. A mondat hallatán zavartan elkapta a tekintetét, amire hitetlenkedve elnevettem magam. - Szóval.. Tonny.. - köszörültem meg a torkom. - ..neked tetszik Jasmine?

- Nem. - vont vállat. - Elmondtam, hogy van barátnőm.

- Én meg hülye vagyok, igaz? - pislogtam rá unottan. - Hagyjuk mert úgy is mindent tagadnál.. - sóhajtottam feladva. - Ideje haza mennem, apa ma közös vacsit szervezett valami ismerősével, szóval mindenképpen haza kell érnem időben! Majd talizunk! - nyomtam puszit az arcára és vállamra kapva a táskám, kisiettem az üveges ajtón. A Nap kíméletlenül szántotta fel az utcákat melengető, pontosabban égető sugaraival, aminek a fekete pólóm nem igazán kedvezhetett. A napszemüvegemet a szememre tolva próbáltam védeni magamat a sugarak ellen, kevés sikerrel. Mire haza értem vagy ötször megsültem, de az már más dolog. A tornacipőmet levéve a konyhába sétáltam ahol a kötényben ácsorgó anyukámmal találtam szembe magam. Mint mindig, most is kontyban hordta szinte fehér haját, amit meglepően tőle örököltem. Ellenben a bátyámmal, aki kiköpött édesapám.

Az utóbb említett személy a nappaliban ülve, megállás nélkül gépelt a laptopján, miközben sötét barna, göndör fürtjei szemébe lógtak, ezzel őt idegesítve. Jasmine szerint apa teljesen úgy néz ki mint a negyven éves Shawn, fekete szemekkel és sötét, szinte fekete hajjal. Mikor össze hasonlítottam kettőjüket én is láttam a hasonlóságot, ami igazából nem is lepett meg annyira. Apát már mindenkihez hasonlították már, szóval Shawn sem volt kivétel.

- Elle! - örült meg anya, majd egy puszit nyomott a homlokomra. - Minden rendben volt ma? Az igazgatód szerint remek a tanulmányi átlagod!

- Ennél több kell! - jelentette ki szórakozottan apa kis idő után, mikor a konyhába ért. Mosolyogva megismételte anya tettét, majd leült az étkező asztalhoz. - Melyik egyetemre is akarsz menni?

- Apa.. - szörnyedtem el az intézmény hallatán. - Ráérek még ezen gondolkodni! - vontam vállat.

- Rendben van.. - tette fel a kezét védekezően. - Ma vendégeink jönnek, szeretném ha a legjobbat hoznád ki magadból!

- Ezt már mondtad. - emlékeztette anya halvány mosollyal az arcán. - Amúgy is, tud viselkedni. Most nézz rá! - biccentett felém kedvesen amire apa csak mosolyogva megcsóválta a fejét.

- A lényeg annyi, hogy fontos személyek és nem szeretném ha kínosan éreznék magukat egy percre is. - vont vállat.

- Kik jönnek? - érdeklődtem.

- A Frangipane család lánya, és annak producere fog meglátogatni minket. - válaszolt diplomatikusan.

- Nem ismerős. - ráztam meg a fejem némi gondolkodás után.

- Majd meglátod! - mosolygott rám sokat mondóan.

Miután ezt megtárgyaltuk leültünk megebédelni, aztán én neki is láttam tanulni a szobám szürkés falai között. A könyveimet bújtam amikor is anya jelent meg az ajtómban azzal az indokkal, hogy kezdjek el készülődni. Gyorsan lezuhanyoztam, majd lábaimra egy fekete farmert, felső résznek pedig egy fekete - fehér - szürke kombinációval ellátott inget húztam magamra. Az inget beletűrtem a nadrágomba, a hajamat pedig kifésültem és bal oldalra befontam. Kezeimre felhúztam a fekete ujjatlan kesztyűmet, ezzel letakarva azt, amit inkább nem mutogatnék senkinek sem. A késznek nyilvánításom után lesiettem a lépcsőn és a fehér zoknim anyagának hála majdnem orra estem a konyha csempéjén.

- Ne törd össze magad légyszíves! Majd csak ha a vendégek érkezése után! - szólt rám anya szórakozottan, amire mosolyogva megforgattam a szemem. A csengő pár perc múltával megszólalt, amit apa egy ideges mosollyal hagyott jóvá. Feszülten kinyitotta az ajtót ami mögül egy magas férfi jelent meg, mögötte egy nem feltétlenül alacsony, de nem is magas lánnyal. A férfi apához hasonlóan fekete öltönyt viselt, a lány pedig a legnagyobb meglepetésemre egyszerűen volt felöltözve. Világos farmer egy fekete kapucnis pulcsival. Az arcra rendkívül ismerős volt valahonnan, de nem igazán rémlett. Egy kicsit elidőzött a tekintetem rajta, egészen addig ameddig a magamban feltett kérdésekre választ nem találtam. Szemeim felcsillantak a női előadó láttán aki nem más volt mint Halsey. Elképedve pislogtam anyára, aki halkan felkuncogott a reakcióm láttán.

- Öhm.. - léptem a művésznő elé zavartan. - ..Eleanor Scott. - nyújtottam felé a jobb kezem.

- Ashley Nicolette Frangipane, vagy.. Halsey. - nevette el magát, és a legnagyobb meglepetésemre megölelt. - Nyugiii.. biztos tehetséges vagy! - mosolygott rám bátorítóan, amire értetlen pillantást vetettem felé. - Ja.., hogy te nem..

- Miért nem ülünk le? - kérdezte apa halvány mosollyal az arcán amire szó nélkül tettünk a kérésének. - Igazából, ez az egész találkozó miattad jött létre Elle. - mosolygott rám. - Két héttel ezelőtt beszélgettünk Stephen-nel - pillantott a menedzsmentre aki apró mosollyal biccentett felém. - aki, mint te is tudod, Halsey-ért felelős. - szépített.

- Miközben beszélgettem édesapáddal, megemlítettem neki azt a problémát, miszerint Ashley mostanság képtelen dalokat írni. Nincs ihlete, ami miatt az új dal teljességgel lehetetlenségnek bizonyul. - vette át a szót az előbb említett. - Ivan említette, hogy szoktál dalokat írni, és a dalszerzői szakma foglalkoztat. - mosolygott rám, én pedig azonnal rájöttem mindenre. Hitetlenkedve pislogtam hol apára, hol anyára, hol pedig magára Halsey-ra. Az utóbbi személy nevetve magához ölelt, én pedig azt sem tudtam hol vagyok. Én írjak dalt magának, Halsey-nak?