Without Me

Chapter 9

A napok hihetetlen sebességgel teltek. Én sehová sem haladtam a dalszöveggel, a Shawn-nal való találkozásaim pedig egyre jobban gyakorivá váltak. Szinte minden nap beszéltünk és találkoztunk, aminek az lett az eredménye, hogy a suliból egyenesen a parkba megyek. Vagyis, pontosabban a helyünkre.

A tanulmányaimat természetesen még mindig az ötös átlagon tartom aminek anya nagyon örül, ellenben apával aki semmivel sem elégszik meg. A délutáni találkozásaimat is csak anya fogadja el, miszerint kijár nekem az egyedüllét. Igen, lehet elfelejtettem neki szólni, hogy napi szinten Shawn Mendes a társaságom, de nem probléma.

- Hogy - hogy hamarabb itt vagy, mint én? - vontam kérdőre a fűzfa törzsének támaszkodó Shawn-t, aki halvány mosollyal az arcán köszöntött.

- Neked is szia! - intett szem forgatva. - Szeretnék veled beszélni valamiről. - váltott komolyabb hangsúlyra.

- Mindennap beszélsz nekem valamiről. - telepedtem le mellé. Török ülésbe tettem lábaimat, majd a kis füzetemet elővéve az ölembe dobtam azt és az előttem ülő fiúra szenteltem minden figyelmem.

- Szeretném meglátogatni anyáékat. - jelentette ki amire szélesen elmosolyodtam. - Már karácsony óta nem beszéltem velük és.. úgy érzem eljött az ideje. Neked hála van erőm ahhoz, hogy újra a szemükbe nézhessek és bocsánatot kérjek.

- Emiatt nem beszéltél velük? - céloztam a lelki helyzetére, ő pedig válaszként nagyot bólintott. - Másrészt.. nagyon örülök! - öleltem magamhoz esetlenül. - Büszke vagyok rád! Mikor mész? - néztem rá csillogó szemekkel.

- Hát.. az a helyet, hogy.. téged is vinni szeretnélek. - simította tarkójára jobb kezét. Elképedve meredtem rá, nem foglalkozva a nagyot dobbanó szívemmel. - Ha nem akarsz én megértem mert nagyon tolakodó lehet számodra, de szeretném hogyha te is ott lennél mellettem. Nem fogom rád erőszakolni mert már az is rengeteg amit értem teszel. Meghallgatsz közvetlen azután, hogy suliban vagy, majd elviseled a panaszkodásaimat. Ha nem akarsz jönni, nem fogok megsértődni. - kötötte ki.

- Hát.. - akadtam el megszeppenve. - Ez most váratlanul ért. - nevettem el magam halkan. - Nem tudom Shawn. Lassan három hete, hogy találkozgatunk és igaz, hogy már lassan a fél életedet tudom, de.. rólam nem tudsz semmit. Lehet a te részedről ez barátság, de nekem nem az. Fogalmad sincs róla ki vagyok. Nem tudod mi a történetem és azt sem, hogy egyáltalán megbízhatnál-e bennem. Te mégis megteszed.

- Nem értelek. - ráncolta össze a szemöldökét. - Mire akarsz kilyukadni?

- Arra Shawn, hogy nem bízom benned! - sóhajtottam megemelve a hangom. - Elárultad nekem a fél életed, de nekem ez akkor is nehéz! Tudom, hogy egy nagyon szeretni való és megbízható fiú vagy, de én mégis azt érzem, hogy távol kell tartsalak magamtól. Félek, hogyha megtudod ki vagyok nem találkozunk többé. Én pedig azt nem akarom. Túlzottan is bele férkőztél az életembe és.. nem tudlak elengedni. Ahhoz pedig, hogy megtudjak bízni benned.. nincs semmi. - sütöttem le a tekintetem. Hirtelen megéreztem a hideg tenyeremen egy forró fogást, amire akaratlanul is, de oda kaptam a tekintetem. Lassan simogatta hüvelykujjával a tenyeremet fedő fekete anyagot, aminek nem sokkal később megtalálta a cipzárját is. - Kérlek ne.. - kaptam el a kezem ijedten.

- Miért félsz ennyire tőlem? - nézett rám zöldes szemeivel. - Én is megpróbáltam bízni benned! Sikerült Elle! Neked is meg kell próbálnod bennem. Kérlek!

- Olyan dolgokat osztottál meg velem amiket mással nem. - suttogtam alig hallhatóan. - Sajnálom. Nem gondoltam át teljesen. - dörzsöltem meg az arcom. - Bepánikoltam, hogy mi van ha félni fogsz tőlem és..

- Félni? Tőled? - nevetett fel, majd az arcomat meglátva inkább elhallgatott. - Miért félnék?

- Mert.. nincs jó családi hátterem, és nem akarom, hogy emiatt ítélj el.. vagy ilyesmi. - sóhajtottam a kezében tartott kezemet fürkészve.

-Dehogy ítéllek el! - rázta meg a fejét hevesen. - Kiismertelek már.

- Úgy tűnik nem. - töröltem le egy könnycseppet, majd felpattanva mellőle vállamra kaptam a táskám és kisiettem a levél fátyol alól. Nagyokat lélegezve kapkodtam apró lábaimat, miközben folyamatosan az az egyetlen mondat kavargott a fejemben. Én is megpróbáltam bízni benned. A sós könnycseppek egyre jobban szántották fel arcom minden egyes szegletét, amire felzokogva futottam végig azt a maradék két utcát, meg sem állva a kapunkig. Zárva volt. A kulcsomat megkeresni egyáltalán nem volt erőm, aminek hatására ledobtam magamat a kerítés mellé, majd a hideg lemeznek döntöttem a hátam. Magam elé meredve figyeltem ahogyan egy - egy autó elszáguld előttünk, amikor is egyszer csak apa kocsija kanyarodott be az utcába, és leparkolt a feljárón.

- Eleanor te mégis mióta fagyoskodsz itt kint? - kérdezte ijedten miközben felsegített. A bőre szinte égető volt az enyémhez képest ami az esti óráknak hűen lehűlt, ezzel egy jó kis megfázást előidézve. - Jézusom te teljesen átfagytál! Szerencséd, hogy péntek van! - terítette rám a fekete szövetkabátját, majd a kocsit lezárva besietett velem együtt a házba. - Komolyan mondom, neked elment az eszed! - szidott le felelősségteljes szülő módjára. - Miért nem hívtál fel?! Már régen bent feküdhettél volna a kanapén miközben csokis kekszet zabálsz! Erre te fogod magadat és leülsz a kapu aljába. Erre neveltelek Eleanor Miranda Scott?! Hogy normális polgárokhoz méltóan fetrengj a földön rossz hírt bélyegezve ránk?! Azt emberek biztos azt gondolják, hogy Ivan Scott még a saját lányával is kegyetlen!

- Nem is annyira nagy hazugság. - fontam össze magam előtt karjaimat.

- Ezt most fejezd be! - vágta rá idegesen. - Tönkre teszed a hírnevünket!!

- Most komolyan, mit vársz tőlem? - tártam szét a karom. - Mindent megteszek azért, hogy ne derüljön ki az igazság rólatok! A kesztyűmet is csak a rohadt sérülésem miatt hordom! Védelek titeket minden egyes nap! - néztem rá könny áztatott arccal. - Semmibe veszitek a tanulmányaimat amit szintén csakis miattatok tartok még mindig kitűnő szinten!

- A sérülésedről senkinek nem beszélsz egy szót sem! - sziszegte, majd jobb kezét megemelve megpofozott. Az égő érzés hatására ijedten összébb húztam magam és a zokogásommal nem foglalkozva felsiettem a szobámba. Remegve nyúltam a telefonomért és az első személyt kikeresve, fülemhez emeltem a készüléket.

- Segítened kell..