Without Me

Chapter 11

Az idő már javában elhagyta az éjfélt, ám mi még mindig tele energiával énekeltük Ariana Grande egyik slágerét, amiben bizonyítjuk, hogy mi veszélyes nők vagyunk. Igen, Shawn is.

A srác elfeledtette velem a fő okot amiért mellette ülök az anyósülésen, egyenesen Kanada, pontosabban Toronto felé tartva. Jól esett ahogyan önszántából terelte el a figyelmemet, megnevettetett és még egy duettre is felkért amit végül a saját, There's Nothing Holdin Me Back dalakor váltott be.

- Szerintem ebben az évben most először énekeltem ekkorát.. - nevette el magát két korty víz között Shawn, miután lehalkította a spotify listáján játszódó dalt.

- És jól esett? - kérdeztem mosolyogva, bár tudtam a választ.

- Nagyon. - bólogatott csillogó szemekkel, miközben az utat pásztázta. - Szerintem te vagy az őrangyalom. - mosolygott rám édesen egy pillanatra.

Az út további részében csendben hallgattuk a lejátszási lista további elemeit. Mindketten fáradtak voltunk, legfőképpen Shawn, ami miatt jobbnak láttam csendben maradni és az ablak üvegen át figyelni a néhány, mellettünk elhaladó autót. Egy óra múlva a fekete sport autó leparkolt egy családi ház előtt, amire nekem hatalmasat dobbant a szívem. Nagyot nyelve néztem Shawn-ra, akinek hasonló volta reakciója. Ekkor tudatosult bennem, hogy pont nekem nem kéne izgulnom, és támogatnom kellene őt. Egy nagy sóhaj után mindketten kiszálltunk, majd hátra mentünk a csomagtartóhoz amiből a társaságom egyetlen tagja kezdte kipakolni a cuccainkat.

- Shawn.. - állítottam meg egy pillanatra amire értetlenül lenézett rám. Erre a derekára fonva karjaimat, szorosan magamhoz öleltem, amit néhány másodperc után viszonzott. - Minden rendben lesz.

- Reménykedem. - bontakozott ki a hosszú ölelésünkből. A sporttáskámat nagy nehezen kivettem a mancsaiból amit igaz, hogy nagyon nem akart ideadni nekem, végül megszereztem. Lassú léptekkel sétáltunk a macskaköves járdán, egészen addig ameddig meg nem álltunk a virágkoszorúval díszített fa bejárati ajtó előtt. - Szerinted fent vannak? - kérdezte suttogva amire megráztam a fejem. - Ajh.. hiba volt ide jönnöm.. - tépett a hajába lemondó hangnemben és leült a szikla kert egyik kiállóbb kövére. - Mi van ha elküldenek?! Ha nem kíváncsiak rám és..

- Hé! - guggoltam le elé. - Rendkívül erős vagy, hogy eljöttél ide. Nem futamodhatsz meg. A családod szeret téged és vissza vár. Én tudom. Gyere.. - nyújtottam felé a kezem amit némi habozás után, de elfogadott. Ujjaim köré fűzve ujjait, majd nagy nehezen, de megnyomta a csengőt. Erősen lehunyta szemeit, amire vállára simítottam szabad kezemet, majd gyengéden megmasszírozva végül elengedtem. - Örülni fognak neked. - suttogtam apró mosollyal az arcomon.

Az ajtó ekkor kinyílt, és egy ötvenes éveiben járó nő bújt ki mögüle. Egy ideig elképedve bámult a mellettem álló srácra, aki alig hallhatóan, de megszólalt;

- Szia anya.. - erre a nő felzokogva ölelte magához a fiát, aki minden kétség nélkül, tőlem elszakadva viszonozta édesanyja tettét.

- Kisfiam.! - nevette el magát döbbenten, majd szó nélkül bújt Shawn ölelésébe. Könnyes szemekkel, mosolyogva néztem ahogyan egymást ölelve, szótlanul fejezik ki szeretetüket egymás iránt ami leginkább volt szívmelengető, mint szívszorító. Shawn teljesen feloldódott, szinte látható volt rajta, hogy mennyire hiányzott neki a családja.

- Minden okot megvan rá, hogy haragudj amiért eltűntem. - nézett mélyen anyja szemébe, aki kezei közé fogta arcát.

- Eszemben sincs haragudni rád. - rázta meg a fejét halvány mosollyal az arcán. - Gyere ide drágám! - ölelte meg még egyszer, szorosan magához húzva a nála sokkal magasabb fiút. - Borzalmasan hiányoztál..