A titok fényre derülése....

4.4K 123 4
                                    

2019. 04.19.

Ma egy olyan beszélgetést hallottam ami talán jobb lett volna nem. Apa beszélt valamilyen fickóval telefonon az irodájában, rólam volt szó..

A beszélgetés:

-Igen John ma elintézzük a lányt így is sokáig vártunk...-mondta apu a telefonba.

-Nem sejt semmit vagy tudja a titkot?-halottam az idegen hangját akit ezek szerint Johnnak hívnak.

-Nem, nem direkt ügyeltünk rá, hogy ne sejtsen semmit.Úgy megcsinálta a teszteket észre se vette, hogy azok. De van itt egy bökkenő.-mondta félve a választól, közben az orrnyergét kezdte el masszírozni.

-Mi a baj, mit csesztetek el?-kérdezte idegesen.

-Mindent hibátlanul megcsinált átment úgy a teszten tehát erősebb, mint mi vagyunk. Ilyen még nem volt.-halkult el apu hangja.

-Szóval veszélyt jelent ránk és a szervezetre és ti még élve hagytátok??? Idiótákkal vagyok körülvéve, nem hiszlek el titeket.-ordibált bele a telefonba telitorokból.

-Sajnálom, de ezalatt a 15 év alatt kezdett a szívünkhöz nőni.

-Sajnálod, sajnálod majd akkor fogod sajnálni amikor ez a kiscsaj golyót repít a fejedbe. Intézzétek el addig a szemem elé ne kerüljetek ti barmok.-és már ki is nyomta a hívást.

Beszélgetés vége.

Amint hallottam, hogy a telefonálás véget ért rohantam is vissza a szobámba nehogy sejtsenek valamit. Az ágyamra leülve ezer kérdés merült fel bennem. Ki az a John? Milyen titok? Milyen tesztek? Hogy hogy át mentem? És hogy értik, hogy 15 év alatt szerettek meg amikor 17 éves vagyok? A gondolataimból a telefon csörgése hozott vissza a való világba. Ismeretlen szám. Vajon ki lehet? Mindegy ez a nap furább már nem lehet, felveszem.

-Halo- szóltam bele kicsit félénken.

-Halo Rose Moon ugye?-kérdezte meg.

-Igen, ki maga?-próbáltam megtudakolni az idegen nevét.

-Az most nem fontos amúgy a megmentőd.-nevetett bele a telefonba.

-Megmentőid.-javította ki egy másik szórakozott hang.

-Mit akarnak tőlem? Honnan tudják a nevemet?-remegett a hangom.

-Ne félj tőlünk mi csak meg akarunk menteni.

-Kitől?-kérdeztem vissza.

-Inkább kiktől, Nórától és Leotól az úgy ismert szüleidtől.

-Miért kell tőlük megmenteni, és mit jelentsen ez?

-Azt, hogy megakarnak ölni, de mi időben kihozunk onnan téged.- bennem pedig megfagyott a vér. Mi az, hogy kiakarnak nyírni a szüleim.

-Na akkor mondom a tervet, 16 órakor várunk téged a parkban összeszedsz pár ruhát és lelépsz. Azt hazudod Nóráéknak, hogy az egyik barátnődnél alszol, ezután elmész a megbeszélt helyre a hintáknál várunk téged fekete kabátban leszünk, utána mindent elmagyarázunk.-folytatta a másik.

-Érted vagy újra elmagyarázzuk?-kérdezte idegen2.

-De..de miért akarnak bántani, ha a lányuk vagyok?

-Mert nem vagy a lányuk.- válaszolt egyszerűen.

-Mi?

-Nyugodj le minden kérdésedre válaszolunk majd, de most meg kell, hogy bízz bennünk!

-Bízol bennünk?-kérdezték tökéletesen egyszerre. Bízzak vagy ne valamiért az ösztöneim azt súgják, hogy igen. Az eszem pedig, hogy ők a szüleim nem bántanának, de ott volt az a beszélgetés is. Teljesen össze vagyok zavarodva. Már tudom a választ remélem jól döntöttem..

-Bízom bennetek..-ekkor mind a ketten egy öröm kiáltást hallatszottak.

-Hidd el nem fogod megbánni, majd akkor találkozunk Rosalinda.-búcsúzott el tőlem, majd bontotta a hívást.

15:35

Mindent bepakoltam amire szerintem szükségem van tisztálkodószerek, pár napra ruha, töltő és egy kisebb Baseball ütő, ha bármi baj lenne meg tudjam magam védeni. Szaporán szedtem  lépcsőfokokat lefele menet, anyáékat a konyhában találtam, oda mentem hozzájuk.

-Hát te kicsim hova készülsz?-kérdezte "apu".

-Az egyik barátnőm beteg és a szülei elutaztak azt mondta sürgősen menjek át hozzá, mert nagyon rosszul van.-hazudtam a képükbe amit láthatóan kezdet bevenni, de szerintem "anya" kicsit gyanakodott.

-És nincs valami rokona, hogy át menjen ápolni, miért neked kell menni?-kérdezte Nóra.

-Nincs én vagyok a legközelebb, megígértem neki, hogy ápolom amíg meg nem jönnek a nagyszülei.- most tuti bevették.

-Rendben menjél, de holnap már itthon vagy ugye?

-Igen.-válaszoltam neki.

-Pedig ma családi vacsorát terveztünk.-biggyesztette le a száját Leo.

-Igen kár..-próbáltam elő venni azt az arcomat ami azt tükrözi, mintha egy kislánynak elütötték volna a macskáját.

-Sziasztok-köszöntem el tőlük.

-Szia kicsim.

És már kint is voltam a szabadban. Próbáltam minél  gyorsabban szedni a lábaimat, hogy oda érjek időben. 25 perc volt az út, pontban 16 órakor átléptem a park kapuit, a hinták felé vettem az irányt. Leültem az egyik hintára és vártam, néztem ahogy a körülöttem  lévő gyerekek szaladgálnak, csúzdáznak és homokoznak. Ránézek az órámra ami 16:10-et mutat. Itt kéne már lenniük. Basszus biztos átvertek, hogy lehettem ennyire hülye, hittem két idegennek minthogy a saját szüleimnek. Ostoba vagyok.. Pityegett a telefonom, üzenetem érkezett. Ismeretlen szám. Ezek ők lesznek biztos.

" 15 perc ott vagyunk dugóba keveredtünk, nem vertünk át ne gondolj erre. El ne merj mozdulni! Úton vagyunk.           J&J "

Ki az a J&J úgy hívhatják őket? Ez lehet a nevüknek a kezdőbetűjük? Mindegy majd rá kérdezek. Marha jó most ülhetek itt még
negyed órát. Addig hallgatok zenét, hátha az eltereli a gondolataimat...

A legjobban az a kérdés foglalkoztat, hogy ha nem ők a szüleim akkor kik? Hogy lehettek ilyen szívtelenek, hogy elszakítottak a családomtól 2 évesen? Nem nagyon emlékszem a gyermekkoromra valamiért, mindig mondtam nekik, de ők csak azt felelték ez a korral jár. Biztos erre is valami spéci gyógyszert adtak vagy már paranoiás lettem. Furcsa álmaim is voltak, de azokat nem mondtam el senkinek csak a legjobb barátnőmnek Ninának tényleg mi lehet vele ma még nem is beszéltünk. Az álmomban 2-3 éves lehettem egy erdőben jártam csak sétáltam, sétáltam láttam egy kis faházat. Közelebb mentem majd bent egy harmincas éveinek elején álló nő köszöntött két puszival,  megkérdezte merre voltam. Én mindig azt válaszoltam, hogy az erdőben néztem az állatokat elmeséltem neki, hogy meglestem egy őzgidát és a nyuszikat. Majd egy hozzá hasonló korú férfi jön be az ebédlőbe ahol mi vagyunk, a kezében plüss macit tart amit nekem nyújt át, hogy megtalálta ne sírjak mert csak elbújt. Itt pedig mindig felébredek, akkor ők lehettek az igazi szüleim. Mondjuk a kor stimmel, meg ha a tények igazak, hogy elraboltak akkor ez igen is lehetséges. Nina az álmomra azt szokta mondani ezek csak képek a múltból vagy nem is igazak, ne őt kérdezzem ő nem tudja. Szerinte is ijesztő volt, hogy minden héten kétszer ez történt. Az idő múlásával kezdtek egyre ritkábban megjelenni ezek a képek csak havonta egyszer-kétszer. Lehet ez a gyógyszer hatása? Ó istenem miért nem akar senki válaszokat adni nekem? A fiúk az utolsó esélyem ők lehet tudnak segíteni. Arra eszmélek fel, hogy valaki nem inkább valakik a vállamat rázzák és szólongatnak. Megfordultam és nálam csak pár évvel idősebb testvérpárt láttam meg..

-Üdvözlünk Rosalinda...-mondták tökéletes szinkronban....

A maffia hálójában (Befejezett)Where stories live. Discover now