Angyal Krónikák 3. - Michael, a Harcos Védelmező

6. fejezet: Isten kardja

Gabriel mosolyogva nézte a karjaiban lévő angyallányt és úgy érezte ennél nem is indulhatott volna jobban a napja, hiszen pont amiatt lépett be Michael területére, mert titkon remélte, hogy összefuthat a szőke hajú angyallal.

Jennifer mostanában egyre többet járt a fejében és nem tudta ez mégis miért volt. Ő arkangyal volt, az őrangyalok vezetője ráadásul, ezért nem gondolhatott folyton egy lányra, mert azzal előfordulhat, hogy hibázik egy feladata során. Nem engedhette ezt meg magának. 

Gabriel felelt azért, hogy az emberek sorsának szálai akképpen folyjanak a medrükben , ahogy az a Sors Könyvében le volt írva. Egyetlen apró hiba, és az egész sorsa megváltozhat annak az embernek, ami akár halálhoz is vezethetett. Nem engedhetett meg magának, akár csak egy apró hibát sem, hiszen jól emlékezett még arra, hogy Azrael milyen szenvedéssel tapasztalta meg mikor a sorsot megváltoztatta.

Vele is ugyanaz történt volna, mert a szíve nem bírta volna elviselni azt, hogy az ő hibája végett változott meg az ember sorsa, és azt szárnyai elvesztésével nem törődve visszatekerte volna a múltat. Az pedig katasztrófa lenne a Mennyország számára, hiszen ha elveszíti az emlékeit elveszíti minden tudását az őrangyalokról.

Emlékek nélkül, minden káoszba fordulna, hiszen ha egy arkangyal elveszíti szárnyait az nagyon nagy bajt hoz a világra. Az őrangyalok vezető nélkül megzavarodnának és hibát- hibára halmoznának.  Igaz, hogy Azrael visszanyerte emlékezetét, de csak azért mert neki ott volt Lizzy, az ő csodaszép szerelme, aki visszahozta őt az életbe. 

Na, de őt ki hozná vissza? Senki, mert nincs senki olyan az életében, akinek sikerülne emlékeit a szerelem segítségével visszahozni. Nincs ilyen személy, kivéve persze az a lány, aki miatt most ezt az egész gondolatmenetet végigvezette. 

Jennifer az a lány. Ez a szőke hajú angyal lett az ő végzete. Nem tudta mikor lopta be magát a szívébe, annak ellenére, hogy minden arkangyal lelkében ott van az a pecsét, amit az Úr tett beléjük, hogy ne legyenek igazi érzéseik. 

Az Úr elmondása szerint a pecsétet csak az igaz szerelem törheti fel. Úgy, mint Azrael-nek Lizzy, Lucifer-nek Sofia és Michael-nek Cassandra. Nem lehet, hogy számára az Úr olyan párt választott, aki viszont mást szeretett. Jól tudta, hogy Jennifer az urát, Michaelt szereti, viszont Michael meg Cassandrát. Ez volt aztán a ördögi kör. Senki se lehet teljes mértékben boldog, ha végül Michael és Cassandra egy pár lesznek. 

Gabriel továbbra is mosolyogva nézte a csodaszép lányt, aki piros fejjel nézett fel a férfira. Nem egészen értette teste reakcióit, amik egészen váratlan dolgokat tett, mikor a férfival találkozott. Ráadásul most olyan szorosan van hozzá, mint talán még eddig soha.

Átöleli őt, azokkal az izmos és erős karjaival, amiknek hála kezdte egyre furcsábban érezni magát. A gyomra összeszorult egy jóleső érzéstől és szinte remegett a férfi közelségétől. Nem értette saját magát, hiszen Michael Nagyúr közelében sose érzett így. 

Vele mindig olyan könnyedén el tudott beszélgetni, anélkül hogy remegett volna. Annak ellenére, hogy olyan mélyen szerette Michaelt, nem értette, hogy miért nem érezte azt soha a közelében, mint amit Gabriel mellett érzett. Miért?

- Hahó - integetett  a kezével Gabriel a lány szeme előtt. - Menny hívja Jennifert. Merre jársz? - kérdezte kissé mosolyra húzva ajkait.

- Hoppá, elkalandoztam - bontakozott ki gyorsan az arkangyal karjaiból, majd zavartan ránevetett. - Sajnálom, Gabriel Nagyúr. Tudja milyen vagyok néha, csak úgy bámulok a vakvilágba.

- Igen, tudom, ismerlek már mióta beléptél a Menny kapuján, különösen mióta Szilfből angyallá lettél és sok időt töltöttél a Nagy Könyvtárban - bólintott Gabriel egyetértése jeléül. - Szóval, mi miatt kalandoztál úgy el az imént, hogy szinte összeütköztél velem? - kérdezte a férfi és félre hajtotta a fejét érdeklődésképpen.