Angyal Krónikák 3. - Michael, a Harcos Védelmező

16. fejezet: A Pokol hetedik hercege

Astaroth, a démonok ifjú hercege gyöngéden simogatta a még mindig remegő lányt, aki az imént átélt lidérces álom hatása alatt volt még. Újra átélte azt a napot, amikor apját a szeme láttára ölték meg a démonok és hogy vele is majdnem ugyanaz történt. Szerencsére akkor a  nap elfek testőrei  észrevették időben és megmentették az életét, de azóta a nap óta a lány rettegett a démonoktól és messzire elkerülte őket, ha tehette. 

Ez alól kivételt képezett Sandra, aki a barátnője volt, valamint lassan Lucifert is megkedvelte, aki Lizzy barátnője apja volt, ám mivel ő arkangyal volt egykor nem is számított démonnak, így valószínűleg azért nem érzett rettegést, ha meglátta a férfit. 

Olivia  próbált az álom hatása alól kitörni, ami egyre húzta vissza őt abba az időszakba, amikor még kislány volt. Szeretett volna újra gyerek lenni, aki nem félt a démonoktól és úgy általában semmitől, de valamiért úgy érezte, soha nem lesz semmi sem már ugyanaz. Nagyon félt a démonoktól és ennek köszönhetően nem mert bízni egyikőjükben sem. 

Pont ez volt a helyzet Astaroth-al is,  hiszen a lány amint meglátta a tó partján, ahogy őt bámulta azokkal a sötéten izzó szemeivel, rögtön tudta, hogy a férfi nem az a kimondottan jó fiú típus bár akkor még nem is tudta, hogy egy démon volt. A perverz viselkedése, ahogy őt bámulta, valamint a flörtölése és végül gyengéd viselkedése mikor hátára terítette az ingét, hogy ne legyen zavarban, vegyes érzéseket hozott felszínre benne. Egyrészt jól esett neki, hogy valakinek annyira megtetszett, hogy nem tudta levenni róla a szemét, másrészt félt is tőle, és bizalmatlan volt vele kapcsolatban,  hiszen mégis csak egy érett férfiról volt szó. 

Bizalmatlansága jogos volt, hiszen, mint kiderült a helyes, szexi és persze perverz férfi valójában démon volt, ráadásul pont a legrosszabbik fajtából, a villámdémonok klánjából, kikről csupán az a hír járta, hogy az egyik legveszélyesebb lények a pokol lakói között. Miért pont démon az a férfi, akinek közelében először életében képes volt nőnek érezni magát és egyetlen pillantásától úgy érezte, hogy felforrósodik a vére? 

A sors úgy látszik kegyetlen tréfát űz vele, hogy pont egy olyan démonnal találkozott, aki felszínre hozta benne a nőt. Miért nem lehetne mondjuk elf, vagy mágus, bármi más, csak ne démon, hiszen ezzel az iránta fellobbanó apró szikra azonnal átváltozott rettegéssé.

A lány eddig jutott az elmélkedésben, mert egy gyöngéd, de erős kéz simogatását érezte meg,  valamint egy mély hang nyugtató hangja jutott el a tudatáig,  aminek köszönhetően lassan sikerült kijutnia az álom börtönéből, ahova mintha valaki bezárta volna. Lassan kinyitotta szempárját és először egy bronz barna mellkast pillantott meg, majd az azon lévő tetoválást, ami elég bonyolult volt, de tisztán kivehető, hogy egy harci motívumot ábrázolt. 

Feljebb emelve a tekintetét egy erős és inas nyakat pillantott meg, majd végül Astaroth feketén izzó szempárjába nézett. Első reakciója talán a sikoltás lett volna, de annyira gyenge volt még az álom hatása miatt, hogy egy hang se jött ki a torkán, így csupán remegni kezdett a teste és remélni merte, hogy a férfi el fogja engedni. 

***

Elena a gaz árulók nyomát követve a Pokolba jutott, de ahogy azt sejtette, ott el is veszítette a nyomukat, ezért jobb ötlet híján a Palotához repült, hogy segítséget kérjen Lucifertől, aki, ha lehet mondani Michael Nagyúr egyik legjobb barátja volt. Bár ez furcsa volt az angyalnak, hiszen ha jól tudta az arkangyaloknak nem voltak érzései, mégis ezzel szemben, Azrael, a halál angyala beleszeretett, majd felségül is vett egy lányt, aki ráadásul magának Lucifernek volt a lánya. 

Az angyal lánynak ez rendkívül furcsa volt, de az, hogy maga Michael is kezdett egészen fura dolgokat produkálni, az egészen megzavarta őt. De most nem akart ezzel foglalkozni, hiszen neki feladata volt, amit szeretett volna tökéletesen megcsinálni, csakis emiatt vállalkozott arra, hogy a Pokol lényeitől kérjen segítséget.