Angyal Krónikák 3. - Michael, a Harcos Védelmező

18.fejezet: A tűzmadár ereje

Xavier, a Pokol hercege bátran nézte az egykori bukott angyalt, Belzebub-ot, aki féltő gondoskodással szorította magához feleségét, miután a lány összeesett a gyengeségtől. Amelia, az utolsó tűzmadár volt a világon épp ezért születése óta Lucifer féltő gondoskodással vette körül, egyrészt amiatt mert az ereje volt az, ami a Pokol kapuját irányította, másrészt pedig mert megígérte szüleinek, hogy vigyáz rá. 

Xavier mindig úgy gondolta, hogy, ha Amelia-nak baja esik, akkor magától a Nagyúrtól kell mindenkinek félnie, azonban ez megváltozott, mert akitől jelenleg félnie kellene az itt állt előtte, Belzebub volt az, aki most fenyegetést jelentett számukra. 

Soha még csak nem is gondolta, hogy a társa ennyire szerelmes lesz, de látható volt, hogy ha bárki bántani merészeli a lányt, azt darabokra szaggassa. Főleg most, mivel a lány gyermeket várt, ami még inkább veszélyesebbé tette Belzebub-ot, hiszen ebben az állapotában Amelia nem volt olyan erős, mint előtte. 

Az árnydémon lassan hátralépett a mellette álló angyal lány kezét fogva, vigyázva, hogy Belzebub nehogy butaságot műveljen, mert azzal a két nép közötti békés korszaknak azonnal vége lenne. 

- Először is, haver, ahelyett, hogy itt játszod az alfát, mi lenne, ha lenyugodnál és megvárnád, hogy válaszoljak, mert bevallom kicsit rám hozod a frászt - emelte fel kezét Xavier megadóan, mire Belzebub morgott egyet és kész lett volna rögtön támadni, ha nem tartotta volna feleségét a karjaiban. 

- Belzebub, nyugodj meg, ők csupán segítségért jöttek hozzám - simogatta meg a démon arcát Amelia, mire amaz láthatóan kicsit lenyugodott, de továbbra is feszülten figyelte Xavier-t és Elenát. 

- Miféle segítségért? Xavier, nagyon jól tudja, hogy gyermeket vársz és, hogy emiatt gyengébb vagy, mint azelőtt. Meg se kellett volna fordulnia a fejében az, hogy ilyen állapotban segítséget kérjen tőled - morgott továbbra is haragosan Belzebub. 

- Szólhatok esetleg én is? - kérdezte a vörös hajú démon, mire a másik démon mérgesen fújt egyet. 

- Nem! Neked most azt kell tenned, hogy elhúzol innen, az angyal lánnyal együtt, mert nagyon nem vagyok jó kedvemben - vágott vissza a férfi, mire Xavier nagyot sóhajtva nézett Amelia-ra. 

- Kérlek, magyarázd el az alfát játszó uradnak, hogy miért is kértük a segítségedet, mert ahogy észrevettem, most nem épp beszámítható állapotban van - jegyezte meg az árnydémon, mire persze, hogy megint majdnem támadt Belzebub, de Amelia miatt nem tette. 

- Belzebub - fogta meg férje arcát a tűzmadár és belenézve szemébe gondolatban kezdett hozzá beszélni, mert a lány tudta, hogy attól mindig megnyugszik: - Belzebub, figyelj rám, édes férjuram. Mielőtt feleségül vettél tudtad, hogy mi az én feladatom a Pokolban. Én voltam a Kapu irányítója, az Őrző, aki gondoskodik arról, hogy senki olyan ne léphesse át a kaput, aki arra nem kapott engedélyt, vagy ha olyan lépi át, aki arra nem érdemes. Lucifer Nagyúr bízott bennem, mikor a kapu őrévé tett engem és még most is bízik bennem, pedig tudja, hogy állapotos vagyok. A feladatomat el kell végeznem, ez a kötelességem, mint a Kapu Őre. Xavier, azért jött ide, mert néhány lázadó angyal betört a birodalomba és tőlem kért útmutatást merre keresse őket. Gyengébb lettem igaz, de ettől még nem jelenti azt, hogy használhatatlan lennék. Hasznos akarok lenni továbbra is a Pokol számára. Megértesz engem, ugye? 

Belzebub ezek hallatán nagyon sóhajtott, majd lehunyva szemét magához ölelte feleségét és nyakába fúrta arcát, hogy még közelebb érezhesse magához. Jól tudta, hogy mit érez a lány, hogy hasznos akar lenni, hogy segíteni akar a birodalomnak és Lucifernek, hiszen annak idején ő is azért követte ide a Nagyurat, hogy segítsen neki. Megértette a lány érzéseit, hiszen ő maga se tudná elképzelni az életét a hercegi rangja és a vele járó feladatok nélkül.