GREEDY FOR LOVE - kygo ✓

tizenkilenc;

nilla;

Őszintén, az időérzékem totálisan felborult, meg amúgy is, az volt a legutolsó, hogy arra figyeljek, lassan már október közepén járunk. Itt, Norvégiában az ősz természetesen jóval másabb, mint Los Angelesben - a napok nagy része esős, sokszor vannak kisebb-nagyobb viharok is, ami valljuk be, eléggé megalapozza a hangulatunkat.

Közel másfél hónap telt el azóta, hogy idejöttünk Hollandiából. Kyrre és Justin azóta éjjel-nappal dolgoznak azon, hogy miként jutunk be a DNB-be; a nappaliban levő dohányzóasztalon mindig ott van maximum három laptop, és egyre több nyomtatvány a bank eldugottabbnál eldugottabb folyosóiról, termeiről.

Persze a többiek is besegítenek, azonban a tervek kidolgozása óta inkább - Kyrre utasítására - Sandro vezetésével intézik az egyes csomagok leadását és átvételét.

És én?

Én csak..csak vagyok. Kyrre már az elején kikötötte, hogy - ismételten - maradjak ki ebből az egészből, mondván, nem akarja, hogy bajom essen. Természetesen ezt nem hagytam szó nélkül, ezért az elmúlt időszakban volt pár vitánk, de ezektől eltekintve..azt hiszem, minden rendben köztünk.

Reggel mikor felébredtem, Kyrre szobájában találtam magam. Eszembe jutottak az éjjel történtek, és szinte láttam magam előtt, hogy a lábujjaimig pirulok. A szoba másik felében levő, nekem átlósan álló tükörben felülve észrevettem, hogy nyakamat néhány kisebb szívásnyom borítja, mire ajkaimat egy halk sóhaj hagyta el.

Aztán eszembe jutott - ma van a nap.

Oldalra fordulva láttam, hogy Kyrre már nincs mellettem. A hatalmas szobához tartozó erkélyre is tökéletesen kiláttam, de egy lélek nem mozgott ott; egyszer csak felfigyeltem a szintén bentről nyíló fürdőből a tusból folyó víz hangjára.

Felkelve az ágyból kicsit lejjebb húztam magamon Kyrre pólóját, majd az előbb említett helyiség felé vettem az irányt.

Lassan, halkan nyitottam be, miután pedig becsuktam az ajtót, tekintetem a zuhanykabinra siklott. A fala párás volt, így csak homályosan láttam a bent álló férfit.

Hosszú, világosbarna hajamból kiszedtem a hajgumit, hagyva, hogy tincseim a vállamra és hátamra omoljanak. Kicsit sem zavartatva magamat közelebb mentem, kibújtam a felsőtestemet takaró világosszürke pólóból, majd a bugyimból is, aztán óvatosan elhúztam a kabinajtót.

Mikor beléptem, minden porcikámon végigszántott az itt levő kellemes, langyos levegő. Kyrre háttal állt nekem, de úgy tűnt továbbra sem vesz észre engem. Egyik kezemet kinyújtottam felé, és lassan végigsimítottam a vállán. Erre felkapta a fejét, majd felém fordult. Az arcát, tekintetét látva kevés választott el attól, hogy elsírjam magam.

Mint mondtam, mióta..mióta Kyrre és én együtt vagyunk, egy teljesen más énét is megismerhettem - amiről nem hiszem, hogy sokan tudnának. Hiába, hogy azt mutatja, mennyire tekintélyt parancsoló, és mennyire nem törődik semmivel, hanem csak hidegvérrel gyilkol; a lelke legeslegmélyén ezt az egész helyzetet a Pokol fenekére kívánja. Kicsi korától fogva az apja akaratától függve élt, és semmi beleszólása nem volt abba, hogy mit csináljon. És felesleges megjátszania, hogy ez a Martijn-dolog annyira nem izgatja.

Tudom, hogy ez nem igaz.

A többiek is tudják.

Az elmúlt hetekben nem egyszer volt olyan, hogy egy túlfűtött éjszakánk után (khm) Kyrre akár órákig, hajnalig kiült az erkélyre egy doboz cigaretta társaságában. Előfordult, hogy utána mentem, de akkor sem volt hajlandó annyit beszélni, így egy idő után abbahagytam a próbálkozást.

Kyrre ugyanúgy fél, mint ahogy bárki más félne egy ilyen helyzetben.

Mint mi is.

A férfi jégkék íriszei megviseltséget, fáradtságot tükröztek, arca beesett volt. Tagadni sem lehetett volna, az elmúlt hetek nagyrészt szellemileg, de fizikailag is megviselték - látszott rajta, hogy a szinte éjjel-nappal való idegeskedés miatt egy kicsit lefogyott. Rózsaszínes, telt ajkai cserepesek voltak, és..csak annyira nagyon rossz volt őt így látni.

Kyrre nem kérdezte, miért vagyok itt, csak egy erőltetett, halvány mosollyal lépett oda hozzám, hogy erős karját meztelen derekam köré fonja, és ölelésébe vonjon.

A mellkasára hajtottam a fejem és a márványfalat kezdtem bámulni. Időközben éreztem, egyre több vízcsepp száguld végig a testemen, hosszú hajam is tincsekben tapadt a vállamra.

Fogalmam sem volt, mennyi ideig lehettünk így - de mint mindig, most is, mintha rajta kívül más nem létezett volna.

Óvatosan elhúzódtam Kyrre-től annyira, hogy fel tudjak rá nézni. Egyik kezemet gyengéden az arcára simítottam, ő pedig kicsit oldalra fordítva a fejét belepuszilt a tenyerembe.

- Annyira látszik, hogy nem vagy jól - ingattam a fejem, elsőként megtörve a csendet.

- Mit számít az? - mosolyodott el keserűen.

- Nekem igen is számít - vágtam rá azonnal, enyhén kiakadva a feltételezésén.

Kyrre válaszul közelebb hajolt hozzám, kisimítva az arcomból egy vizes tincset. Ujjai nyakam vonalára siklottak, ahogy szája végre az enyémhez értek - mikor levegőhiány miatt elváltunk egymástól, homlokát az enyémnek döntve szólalt meg. Ajkaink egymást súrolták.

- Tudom - kezdett bele. - Te vagy az egyetlen, aki úgy ismer, ahogy. Csak te bocsájtasz meg nekem, ha sajnálom, és még mindig itt vagy akkor is, ha elrontok mindent. - Itt egy kicsi szünetet tartott. A jégkék szemek a lelkemig hatoltak, amitől éreztem, hogy megremegek és kiráz a hideg. - Ezért kérlek téged folyamatosan, hogy maradj ki ebből az egész szarságból. Martijn rájött, hogy mit jelentesz nekem, és..amíg nem muszáj, nem akarlak elveszíteni téged, Kicsim - cirógatta mindkét kezével kipirult, felforrósodott arcomat.

Kyrre szavai hallatán szemeimet könnyfátyol borította be, ami a még mindig ránk folyó víztől nem látszott, de a szipogásom elég lebuktató volt.

Csak hosszasan kifújva a levegőt bólogattam, és engedtem, hogy a férfi újra karjai közé vonjon, és apró csókot leheljen a homlokomra.

💎💎💎

hi babies !! ♡
ééés végre ide is visszatértem 🙈 véleményem szerint ez a rész elég..hogy is mondjam, érzelmesre meg kicsit elmélkedősre sikeredett, de azt hiszem, eddig ez az a fejezet, amit a legjobban szerettem írni 😍 remélem, hogy a ti tetszéseteket is ugyanúgy elnyerte, mint az enyémet 🥰💕

all the love, Aida ♡