GREEDY FOR LOVE - kygo ✓

huszonegy;

nilla;

A délelőtt maradék részét kint töltöttem Kyrre-vel, ami lehet nem volt annyira jó ötlet, mivel abban a szál pulcsiban sem volt melegem, sőt - van egy olyan érzésem, hogy estére benáthásodom. Na, mindegy.

Kajálás után mindenki elvonult a saját szobájába, ismételten; mondjuk én Kyrre-hez mentem.

Amikor beléptem a szobába, ő még az ágy szélén ült, kezében egy köteg papírral, elejétől a végéig tele szöveggel, amiből mondjuk szerintem nem értettem volna semmit, mert tuti norvégul volt.

- Mit csinálsz? - törtem meg elsőként a csendet, majd leültem mellé, mire a férfi felkapta a fejét. Ahogy tekintetünk összetalálkozott, halványan elmosolyodott.

- Semmit, csak..nem tudtam, hogy ezek még megvannak - biccentett az ölében heverő papírokra. - Családi dolgok, nem nagy ügy - tette hozzá, én pedig úgy döntöttem, a délelőtti után egyelőre hagyom a témát. Kyrre egy egyszerű mozdulattal arrébb tette őket, engem pedig maga alá fordított, erős karjaival megtámaszkodva a fejem mellett.

- Hé, most mi..

- Sss - nyomta gyengéden a mutatóujját az utóbbi időben az idegességtől szétharapdált ajkaimra. Ritka szar szokásom, hogy a komolyabb helyzetekben képes lennék vihogógörcsben is kitörni; most sem volt másképp.

A számat egy vonallá préselve, zavartan pislogtam fel Kyrre-ra.

- Mivel érdemeltelek ki én téged? - suttogta mélyen a szemembe nézve, és máris nem volt kedvem nevetni. A hangulat azonnal megváltozott köztünk. - Annyira gyönyörű vagy - vette egyik kezébe az arcom, hogy ujjaival már-már kínzóan lassan végigsimítson - valószínűleg - egyre jobban pirosodó bőrömön.

Ahogy akkor rám nézett; a szívem hevesen kezdett verni, és azt kívántam, bárcsak soha ne érne véget az a pillanat.

Kyrre végre megcsókolt, mire egy halk sóhaj szökött ki a számon, ő pedig kihasználva az alkalmat nyelvével lassan végigsimított alsó ajkamon. Karjaim a nyaka köré fonódtak, az ő hatalmas kezei pedig felfedezőútra indultak a testemen, újabb sóhajokat, és halk nyöszörgéseket kicsalogatva belőlem - ajkaimon, a bőrömön éreztem, ahogy magabiztosan elmosolyodik.

...

A szobában fülledt volt a levegő, mikor Kyrre egy utolsó csókot nyomott a számra. A lélegzetem fokozatosan állt vissza egyenletesre, miközben a mellkasára hajtottam a fejem. Lehunytam a szemem, mikor Kyrre gyengéden simogatni kezdte a párnákra terülő hajamat, másik karját pedig meztelen derekamon pihentette.

- Félek - szólaltam meg olyan halkan, hogy először azt gondoltam, Kyrre meg sem hallja, de aztán.

- Mitől, Kicsim? - kérdezte Kyrre, hangjában pedig érződött, valóban aggódik.

- Nem akarom, hogy bajotok legyen. Sem a többieknek, sem neked - néztem fel rá, arcomon pedig egy könnycsepp gördült végig, hogy aztán a fehér lepedőn érjen célba.

- Hé, ne sírj - törölte meg óvatosan a szemem alatti részt Kyrre. - Minden rendben lesz, jó? Mindannyian visszajövünk. Ne félj, Édesem, oké? - Annyira nyugtatóan, kedvesen beszélt, mint még soha.

- Oké - feleltem bólogatva, majd újra hozzá bújtam. Kyrre amennyire csak lehetett, ölelésébe vont, és néhány apró puszit nyomott a fejem búbjára, miközben édes kis semmiségeket suttogva igyekezett nyugtatni engem.

...

Akárhogy próbálkoztam, sehogy sem tudtam elaludni, viszont Kyrre halk, egyenletes szuszogására tíz percen belül felfigyeltem. Nem is csodáltam; az elmúlt hetek álmatlan éjszakái után igazán ráfért, hogy egy kicsit is, de nyugodtan pihenjen.