Angela Potter - A lány méreggel

10: Valaki, aki megért és megbecsül

Egyedül ültem egy fülkében a Roxfort expresszen, valahol a legvégén. A pályaudvaron még láttam Harryéket, de ők valamivel előrébb voltak nálam. Nem látszott rajtuk, hogy annyira sajnálják, hogy nem vagyok ott, hiszen ugyanúgy nevettek mindenen és üdvözölték a barátaikat. Úgy tűnik engem jobban megviselt az egész, hiszen már egy hónapja nem tudok aludni, karikásak a szemeim, ráadásul enni sem eszek rendesen, úgyhogy szó szerint élőhalott vagyok. Nagyon megviselt, amit a bátyám mondott, annyira, hogy Rolf szinte el sem akart engedni, nehogy mégjobban megbántson, de biztosítottam, hogy ilyen nem fog történni. Legalábbis remélem...

Már majdnem a Roxforthoz értünk, amikor megpillantottam Harryt a kupén kívül, ahogyan a folyosón oson. Mindkét kezében volt valami. Az egyikben egy sötétkék-fekete színű kő, amely túlontúl ismerős volt nekem, a másikban viszont először nem jöttem rá, hogy mit vihet, hiszen nem látszott semmi, csak az, hogy visz valamit. És akkor rájöttem. A láthatatlanná tévő köpeny. Hát persze. Kémkedni megy. 

Rám nézett, és a tekintetünk egy pillanatra találkozott, majd gyorsan elfordítottam a fejem. Tudtam, hogy be akar jönni, mivel már a kilincsen volt a keze, azonban a mozdulat abbamaradt, mivel megint megjelentek a mély, zöld vágások a kezén. Láttam a fájdalmat a szemében, majd elengedte a kilincset és továbbindult. 

~~~

Az év első bájitaltan órája érdekesre sikerült. Pitont, a keresztapámat, kinevezték SVK tanárnak, ugyanis egy régi tanár tért vissza a bájitaltan posztra. Bizonyos Lumpsluck professzor. Jól tanít, de a könyvből és nem a rendes recept alapján. Hála annak, hogy vannak egy-ketten akik tudják mikor van a születésnapom, és tőlük kaptam is ajándékot, pontosabban a keresztapámtól, aki felkészülve az új professzorra egy teljesen tökéletes receptekkel teli kézzel írt könyvet adott. Hála ennek minden egyes órán sikeresen készítettem el a bájitalokat, így meghívást kaptam a professzor saját, elmés elnevezésű Lump-klub-jába. Nagyon örülten neki, tényleg. Főleg úgy, hogy Harryt és Hermionét is meghívták, valamint Ginnyt is. Akivel igaz szobatársak vagyunk, mégsem beszélünk olyan sokat, mint előtte. Nem hiszen el, hogy még így is a bátyám pártján állnak, amikor ő mondott olyat, amit lehet, hogy nem kellett volna. Mondjuk lehet nekem is volt benne annyi közöm, hogy nem éppen próbáltam meg nyitni feléjük, és inkább elzárkóztam, hiszen nem akarok nekik rosszat.

Veszélyt jelentek rájuk, hiszen augusztusban is annyi minden furcsa és ijesztő dolog történt körülöttem és velem is. Amikor mérges vagyok, akár csak egy kicsit is, akaratomon kívül is varázsolok, ráadásul sokkal erősebben, mint alapból. Képes vagyok akár dolgokat is létrehozni, egyik pillanatról a másikra. Valamint a nyár folyamán kiderült, hogy a bátyámhoz hasonlóan párszaszájú vagyok, amin már meg sem lepődtem, hiszen annyi minden van, ami a kígyókhoz köt, hogy már én is lehetnék kígyó. Senkinek nem tűnne fel. 

Az egyetlen hely, ahol nyugodtan lehettem az a Szükség Szobája volt, ahová minimum hetente kétszer-háromszor elmentem. Mindig ugyanaz jelent meg, egy egyszerű tengerparti ház egyik szobája, az amelyik az enyém volt ameddig kint laktunk Amerikában. Egy ágy, szekrények, asztal, és minden, ami ott is ott volt. Az asztalra kirakott képek, amiken ketten voltunk Rolffal, illetve olyan is, amin az egész család szerepel, akik felneveltek. Igaz úgy volt, hogy idén hazamegyek pár hétre, mégsem jött össze, így majd jövőre marad. 

- Te mit keresel itt? - hallatszott mögülem egy hang, mire ijedten kaptam a fejem az ajtó felé. Megint a Szükség Szobájában voltam, el akartam merülni az emlékeim felidézésében, amikor benyitottak és egy nem várt személy lépett be rajta. Az állomáson láttam utoljára, azóta még a folyosón sem igazán. Változott a nyáron, arca beesettebb lett, haja is fésületlenül lógott a homlokába, és fogyott is. Hasonlóan szarul telhetett a nyarunk, valamint a suliból ez a másfél hónap.