Fogd A Kezem //Befejezett

〰️ 1. rész 〰️

A barna ajtón egy tizedikes srác lépett ki és úgy láttam rajta, eléggé megviselte az eset, hogy az igazgatóiban volt.  A szemüveges srác vörös arccal és a kezét tördelve sétált ki a titkárnő mellett és szerintem azt sem tudta, hol van.
Az igazgató is kilépett az irodájából és már bezárta az ajtót, amikor megfordult és észrevett minket.

– Maguk?
– Mi – mosolygott rá rágózva Konrád
– Mit keresnek itt?
– Csak szórakozásból ülünk itt – vágta rá a mellettem ülő fiú és úgy tűnt, remekül elszórakozik a saját hülyeségein.

Az igazgató sóhajtott egy mélyet, majd kinyitva az irodájának ajtaját betessékelt mindkettőnket egyszerre.

– Nem szoktam egyszerre két diákot fogadni, de kénytelen vagyok, ugyanis egy nagyon fontos megbeszélni valóm lenne, tehát essünk túl rajta. Miért küldték magukat ide? – fürkészett minket az idősödő férfi nekem pedig új volt, hogy ennyire sürgetni próbálja a dolgokat
– Tulajdonképpen mehetünk is, annyira nem fontos – próbálkozott megint Konrád
– Nem érek rá az efféle baromságokra, mondják már, hogy mi volt és kész – kezdett türelmetlenkedni – Szóval? – vonta fel a szemöldökét.
– A szokásos – legyintett Konrád,és a diri szó nélkül hagyva elvette a felé nyújtott ellenőrzőt és beírt neki egy igazgatóit.
Visszaadta a kis füzetet, majd a tekintetét rám vezette.

– Engem az osztályfőnököm küldött – szólaltam meg halkan
– Igen, és miért? Miféle szörnyűséget tett?
–Tulajdonképpen a ruhám nem tetszett neki. Pontosabban szerinte túl rövid a nadrágom.

Először döbbenten nézett rám az iskola vezetője, aztán egy másodperc alatt belőle is és a mellettem álló fiúból is kitört a röhögés. Összefont karokkal álltam és vártam, hogy abbahagyják.

–Na jó. Most komolyan! Miért küldték ide? Nem érek rá a hülyeségekre! – hagyta abba a nevetést.
– Már elmondtam.

Az igazgató erre még jobban ledöbbent, a mellettem ácsorgó srácnak pedig megállás nélkül rázkódott a válla

– Ez esetben, – köszörülte meg a torkát – szóljon az osztályfőnökének, ő majd ad magának egy...
– Már meg van mindhárom fokozat – szóltam közbe.
– Ó, rendben – vette el a felé tartott kis füzetet és megkaptam életem első igazgatói figyelmeztetőjét.
– Na, menjenek vissza órára! Viszont látásra.

Elköszöntünk, majd kimentünk az irodából, ahol a fiúból mégjobban kitört a nevetés.

– Mi olyan vicces?
– Semmi – törölgette a szemét – Hallod, én már sokszor voltam itt, de soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom érezni magam az igazgatói irodában. Ha legközelebb is kedved lenne meglátogatni az öreget, akkor csak szólj és betörök egy üveget – kacsintott
– Hát te kész költő vagy– mosolyodtam  el
– Mondták már.

Eközben kiértünk a titkárnő irodájából is és nagyon úgy tűnt, hogy útjaink elválnak. Már nyitottam a számat, hogy elköszönjek, de Konrád megelőzött

– Hé, jössz büfébe?
– Vissza kéne menni.
– Dehogy kell. Kiküldtek óráról.
– Jó, de...
– Ne mondd, hogy megvan az összes fokozatod osztályfőnökiből, most kaptál egy igazgatói figyelmeztetőt és most jó kislanyoskodnál és simán visszamennél a terembe.
– Igazad van. Úgyis éhes vagyok, csak sajnos nem számítottam büfézésre és nincs nálam pénz – kerestem azonnal kifogást.
– No problem. Nálam van pénz és gondoltam, meghívlak, ha már szereztél nekem néhány boldog percet.
– Marha vicces ezen nevetni, tényleg – forgattam a szemem
– Most mondd azt, hogy nem volt abszurd, ahogy a dirinek azt mondod, hogy az ofőd szerint túl rövid a nadrágod.
– Okè, meggyőztél. Ha már egy igazi ablaktörő hív meg, arra én sem  mondhatok nemet.
– Na, azért – vigyorgott majd elindult a kihalt folyosón a büfébe.

A kis helyiségben toporogtam Konrád mellett, amíg ő leadta a saját rendelését, majd végre én is szóhoz juthattam és elmondtam, mit kérek. Mivel nem akartam bunkó lenni, csak egy vizet és egy csokit vetettem magamnak.
A büfébőll kiérve leültünk a folyosón és enni kezdtünk.
Az ofő már így is ki lesz akadva, amiért nem mentem vissza a terembe az igazgatónál tett látogatásom után azonnal.
Elköszöntem Konrádtól és visszamentem az emeletre. A terembe szándékosan nem mentem be, csak a  becsengetést követően, hogy még véletlenül se fussak össze az ofőmmel, így a mosdóban vártam meg hogy mehessek a következő órámra. 

Csenegetés után bemerészkedtem a terembe és sűrűn elnézést kérve a tanárnőtől, leültem a helyemre. Természetesen az osztályfőnököm nem sokkal később bejött és elkért engem.
A folyosón lecseszett, amiért nem mentem vissza azonnal az órára, valamint közölte velem, hogy soha többé ne merjek ilyen nadrágban jönni és amúgy is már nincs nyár, stb., stb.

Mire visszamehettem az órámra, már csak tíz perc volt, így a füzetemet már elő sem vettem és a tanárra sem nagyon figyeltem.
A kicsengő hangját meghallva az osztály egy emberként pattant fel és mindenki rohanni kezdett az ebédlő felé.
Az ajtóban megvártam Mírát, Szabit és Milánt, majd együtt indultunk el ebédelni.
A nagy érkezőben természetesen rengetegen voltak már és hely is alig volt, így miután sorra kerültünk és megkaptuk az ételt, Míra, Milán és Szabi le tudtak ülni néhány évfolyamtársunk mellén, nekem azonban már nem jutott hely.
A tálcával a kezemben forgolódtam, hogy mégis hova ülhetnék le lehetőleg ismerősökhöz, amikor megjelent mellettem Konrád.

– Látom, nem találsz helyet. Ha gondolod, csatlakozz hozzám és a barátaimhoz – invitált a saját asztalához és társaságához

Kicsit haboztam és közben a tekintetem Mírára tévedt, aki vadul bólogatott, jelezve, hogy menjek, ezért rábólintottam és követtem őt az asztalához.