Fogd A Kezem //Befejezett

〰️ 8. rész 〰️

Az ébresztőm hangja vert fel fél hétkor és kómásan tápázkodtam ki az ágyamból. Miután végre képes voltam rendesen kinyitni a szemem, kiválasztottam egy ruhát és felvettem azt majd lementem.
A konyhában anya pirítóst csinált én pedig Lilivel szemben helyet foglaltam és unottan bámultam ki az ablakon.
Anya letette elém a tányért, amiről gyorsan elfogyasztottam az ételt és már indultam is suliba.

Útközben Konrád ismét csatlakozott hozzám és megint nagyon jól éreztem magam bele. Napról napra egyre többet érzek iránta. Mindig megnevettet és ha kell, megvígasztal.

A mai napot egy dupla angollal kezdtük, aminek az első felén témazárót írtunk, a második órában pedig szabad foglalkozás volt.
Harmadik óránk tesi volt, amin a tanár hiányzása miatt kosaraztam a fiúkkal, a többi lány pedig az öltözőben beszélgetett.
Ebédszünet előtt egy matekunk volt, amin szintén dolgozatot írtunk és ami szerintem egészen jól sikerült.

Az nagy szünetet Konráddal és barátaival töltöttem, illetve ma Dia is csatlakozott hozzánk. Megint csak rengeteget nevettem a többieken és úgy láttam, Dia is jól szórakozik.
Utolsó előtti órám rajz volt,ahol az osztály szokás szerint kiakasztotta a tanarnőt, így az ofő idegesen érkezett meg az osztályfőnöki óránkra.

Miután kellőképpen kidühöngte magát azon, hogy mennyire neveletlenek vagyunk, engem szedett elő.

– Dorottya!
– Igen, tanárnő?
– Még nem láttam az ellenőrződet! Kihoznád?

Basszus! A kedden kapott igazgatoi! Teljesen kiment a fejemből! Tudtam, hogy le fogja szedni a fejem, amiért nem írattam alá a figyelmeztetőt, éppen ezért a lehető leglassabban mentem ki és adtam át a kis füzetet neki.

– Mièrt nincs aláíratva? – rivallt rám nagyjából két lépés távolságról, ami miatt majdnem megsüketültem.
– Elfelejtettem... – hajtottam le a fejem
– Milliószor elmondtam már, hogy a beírásokat alá kell íratni a szülővel! Nagyon jól tudtad! Akkor mégis miért nem tetted meg?
– Mondtam, hogy elfelejtettem! – néztem a szemébe és kicsit hangosabban válaszoltam a kelleténél.
– Nekem ne emeld meg a hangodat! Hétfőre kérem alá íratva! Ha nem lesz meg, nem ajánlom, hogy a szemem elé kerülj aznap!
– Rendben tanárnő.
– Azt pedig biztosra veheted, hogy a mai nap folyamán beszélek a szüleiddel.

Leültem a helyemre és a szám szélét rágva gondolkoztam.
Ha felhívja őket, akkor már amúgy is mindegy. Nem fogom megúszni. Ha anyát hívja fel, akkor talán ő aláírja, de ha apámmal beszél és apa nem anyától tudja meg, akkor nekem végem.
Kedvetlenül dobtam be a tolltartóm és az ellenőrzőm a táskámba, amikor megszólalt a csengő és én mentem ki utolsóként a teremből. Semmi kedvem nem volt hazamenni.
A folyosón elköszöntem Diától és a kijárat felé vettem az irányt, amikor is Konrád mellém lépett.

– Mi a helyzet?

Mivel egy idő után feltűnt a srácnak, hogy egy vállrándításon kívül nem válaszolok semmit, megállított.

– Hé, minden rendben? – fürkészett.
– Nincs rendben semmi! Az ofőm fel fogja hívni a szüleimet, hogy még nem írattam alá az igazgatóimat. Otthon pedig megint leszedik érte a fejem. Egyrészt, hogy nem mondtam el, másrészt pedig magáért a beírásért – panaszoltam el neki a problémám.
– Hú, az gáz. Tudok valamiben segíteni esetleg?
– Aranyos vagy, de kösz, nem. Csak épp semmi kedvem haza menni.
– Akkor gyere el velem sétálni aztán pedig át is jöhetnél.
– Nem lehet. Ha nem megyek haza, még jobban ki lesznek akadva.

Konrád szó nélkül jött mellettem és kilépünk a suli ajtaján. Októberhez képest nagyon jó idő volt, amit nem is bántam, csak a kedvem volt pocsék. Némán lépkedtünk egymás mellett, majd a fiú elköszönt én pedig mehettem haza egyedül. Szomorúan néztem a jobbra beforduló fiú után, amikor valaki hirtelen befogta a szemem.

– Ki vagyok?
– Roland! – kiáltottam fel örömömben majd megfordultam és a nyakába ugrottam – Úgy hiányoztál!
– Te is nekem, hugi.