Fogd A Kezem //Befejezett

〰️ 9. rész 〰️

– Teljesen kiment a fejemből, hogy ma jössz!
– Legalább olyan, mintha meglepetés lett volna – ölelt meg újra, majd elindultunk.

Roli felajánlotta, hogy meghív egy sütire, így a közeli cukrászdába mentünk és leültünk egy csendesebb asztalhoz. Majdnem két órán keresztül beszélgettünk, amikor anya telefonált, hogy most már menjünk haza. Roland gyorsan kifizette a számlát és haza indultunk.

Amint megérkeztünk, felvonultunk a szobámba és ott folytattuk a beszélgetést. Roli mesélt az egyetemről, a barátnőjéről és a haverjai hülyüléseiről. Én pedig beavattam őt az iskolai életbe, ami nálunk folyik.
Nagyjából három órája beszélgethettünk, amikor lent egy ajtó csapódás után apám ideges hangja hallatszott.

– Vasvári Dorottya most azonnal beszélni akarok veled!
– Mit csináltál?
– Baszki – paráztam be egyből.
– Mondd már, mi van! – nyaggatott a bátyám, miközben az apám egyre csak a nevemet ordította. Mikor megunta ezt, elindult fel a lépcsőn. Ezt onnan tudtam, hogy úgy dübörgött, mintha legalábbis megszállták volna a házat valami elefántok.
Berontott a szobámba, vetett egy pillantást Rolandra, aztán tekintete rám siklott.

– Nem hallottad, hogy szóltam ? Most azonnal indulj le!

Feltápászkodtam az ágyamról és szép lassan elindultam lefelé. Gondoltam, hogy nagyon ki fog akadni, csak Roland érkezése teljesen elfeledtette velem ezt az egészet.

– Haladjál már! – rángatta a karom lefelé a lépcsőn.
– Jól van, megyek már! – válaszoltam ingerülten, mire egy dühös pillantást vetett rám, ami azt üzente, jobb ha befogom, így inkább csöndben maradtam és engedelmeskedtem neki.

Hihetetlenül mérges volt azért, hogy igazgatóit kaptam, de mégsem annyira, mint azért, hogy nem szóltam. Így miután kaptam egy félórás fejmosást, mehettem vissza a szobámba.

A bátyám a szobám ajtajában állt összefont karokkal és rám várt.

– Mit csináltál, Dóri?
– Kaptam egy igazgatóit.
– Miért?
– Bent elmesélem – invitáltam be újra a szobámba, ahol letelepedtünk az ágyamra és beavattam a történtekbe.

– És akkor ez a Konrád gyerek azóta rád van tapadva?
– Nincs rám tapadva, egyszerűen csak együtt szoktunk ebédelni és beszélgetni, ennyi.
– Persze, tudom – bólogatott, de nyilván nem hitt nekem.
– Ne fárassz már te is a hülyeségeiddel! Amúgy is, ha szeretném is és ő viszonozná ezt az érzést, akkor sem lehetnénk együtt, ugyanis apa megtiltotta, hogy a közelébe menjek. Mármint ha ő látja, gondolom.
– Honnan tud a gyerekről?
– Onnan, hogy valakinek korrepetálnia kellene és ő elvállalta volna, csak kettes magyarból, így apa elhajtotta.
– Az gáz.
– Ja, de nem is érdekel. Mikor akarod Ritát bemutatni anyáéknak?
– Még nem. Pláne most, hogy ilyen a hangulat itthon – húzta el a száját, majd kiment a szobámból és magamra hagyott a gondolataimmal együtt.

Úgy éreztem, hogy ez a nap szörnyű volt, mindamellett, hogy a bátyám hazajött, így muszáj voltam pihenni.
Átvettem a pizsamám, befeküdtem az ágyamba és csak bámultam. Hol ki az ablakon, a lámpa fénnyel megvilágított házakat, hol pedig a szobám plafonján lévő árnyakat.