Fogd A Kezem //Befejezett

〰️ 23. rész 〰️

Miután megvettük a keringő ruhát, másnap megkezdődtek a próbák. Minden percét nagyon élveztem, még attól függetlenül is, hogy a végzős lányok utáltak engem, amiért első alkalommal a tánctanár a mi párosunkat rakta be előre.
Hiába hisztiztek neki, hogy ez nem rólam, hanem róluk szól, ő már döntött.

Konrád és én egyre jobban szeretjük a másikat és amikor csak alkalmunk nyílik, együtt töltjük az időnket. Az ő szülei elfogadták, hogy együtt vagyunk, ezért általában náluk találkozunk, de van amikor elmegyünk étterembe vagy moziba.
Apámnak azóta sem mondtam el, hogy Konráddal vagyok és azt sem tudja, hogy vele fogok keringőzni. Ezt csak anyának mondtam el.

Időközben kiderült, hogy valóban azok a barmok voltak a hibásak, így Konrád maradt, ők meg repültek. Ezt megünnepeltük egy közös wellnessel a múlt héten.

A szalagavató a mai napon volt megtartva. Először a végzősök megkapták a szalagot, lement a kötelező beszéd, aztán átöltözött mindenki és kezdődhetett a tánc.

Az öltözőben a lányok összevissza kapkodtak, én pedig már rég kész voltam, ugyanis amíg ők a szalagot tűzték, én átöltöztem.

– Várj, segítek – léptem Vikihez, aki elég paraszt volt velem többször is, de láttam rajta, hogy teljesen kétségbe van esve.
– Hozzám ne érj!
– Csak segíteni szeretnék. Hamarabb végzel.
– Oké – adta meg magát és egy halvány mosolyt eresztett felém. – Sajnálom, hogy olyan paraszt voltam veled sokszor – fordult felém, amikor kész lettem.
– Nincs gond – mosolyogtam rá.
– Tuti?
– Persze.

Hirtelen megölelt, de abban a pillanatban  szóltak, hogy mennünk kell. A terem ajtajában álltunk és Konrád kezét szorongattam, majd amikor a zene megszólalt, elsőként léptünk be a közönség elé.

Nagy taps fogadott minket a végén és mielőtt meghajolhattunk volna, Konrád a számra tapasztotta az ajkait és vagy száz ember előtt megcsókolt. A többiek mögöttünk tapsoltak, és néhány szülő is lelkesen fogadta.
Gyorsan meghajoltunk, majd következett a szülők és diákok tánca, amit én már nem tervezem végignézni, de Konrád csak az anyukájával táncolt, utána pedig újra én jöttem.

Az egész bált végigtáncoltuk, utána viszont mindenki ment haza. Legalábbis a szülők. A végzősök ugyanis egy vacsorára még elmentek, de én már tényleg nem zavartam, így egy csók után a szüleim hazavittek.

– Dorottya, beszédem van veled! – szólt apám.
– Bocsánat, amiért vele táncoltam és amiért nem szóltam, de...
– Szereted őt?
– Igen.
– Rendben. Elfoogadom a döntésed. Láttam, hogy boldog vagy vele. Nem állok az utatokba.
– Komolyan mondod?
– A lehető legkomolyabban.

Megöleltem őt, majd boldogan szaladtam a szobámba, hogy megírjam Diának és Konrádnak is a hírt.
Dia éppen válaszolt, én pedig sebesen gépeltem az üzenetet, amikor Konrádtól jött egy üzenetem.

Rácz: Nézz ki az ablakodon.

Felpattantam és megláttam, hogy a kapu előtt áll és vigyorog. Lerohantam a lépcsőn, a szüleim értetlenül néztek rám a kanapéról, felrángattam a sportcipőmet és a dzsekimet, majd az ajtót nyitva hagyva kirohantam.

– Mit keresel itt?  – öleltem át.
– Hiányoztál – csókolt meg.

Így álltunk néhány percig a novemberi hidegben, miközben fújt a szél, az utca csendes volt, a szüleim meg az ajtóból néztek minket.

– Apám elfogadta, hogy együtt vagyunk – meséltem vigyorogva, néhány másodperc múlva pedig az említett személy jelent meg mellettem és megköszörülte a torkát.
– Nem jöttök be? Szeretném megismerni a lányom barátját.
– Jó ötlet – fonta össze az ujjainkat a barátom és apám mögött, fülig érő vigyorral léptünk be.

Amikor boldog vagyok belegondolok, hogy lehet, más éppen a legrosszabb napja után sír az ágyában, vagy siratja valamelyik hozzátartozóját. Valaki ebben a pillanatban születik vagy éppen hal meg.
De máskor én bőgök az ágyamon, amíg ők mondjuk életük legjobb napját élik át, vagy csak a családjukkal nevetnek egy jót.

Eltereltem ezeket a gondolatokat és a családomnak szenteltem a figyelmem. Roland és Konrád a sportról dumáltak, a szüleim pedig Lilivel játszottak, én meg csak mosolyogva ültem és örültem, hogy végre boldog vagyok.