Fogd A Kezem //Befejezett

〰️ 2. rész 〰️

Konrád egy hat fős asztalhoz vezetett, ahol négy osztálytársa ült. Az asztal mind a négy tagja menőnek számít és mindegyikük érdeklődve pillantott rám, amikor megérkeztünk. Herczeg Viktor, az iskola legjobb atlétája, Szalay Nadin, a szépségkirálynő, Nagy Soma, a legnagyobb forma a suliban valamint Kovács Noémi, a suli legjobb tanulója és a DÖK elnöke.

– Sziasztok – köszöntem bátortalanul.
– Szia – mosolygott rám Noémi
– Na, úgy látom, Konrád megint becsajozott – pacsizott össze Viktor Somával
– Ne is törődj velük - nézett rám a mellettem helyet foglaló fiú - Srácok, ő Dóri.
– Tudjuk – bólogattak vadul a lányok
– Á, a túl rövid nadrágos csaj –  jött rá Soma és mindenkiből kitört a röhögés, én pedig vörös fejjel, zavartan pillantottam Konrádra és mivel láttam, hogy ő is mosolyog, én is nevetni kezdtem
- Komolyan, gyerekek. Én nem tudom, hogy mondtam – e valaha ilyet, de ha legközelebb meg kell látogatnom a dirit, viszem őt is magammal. Soha nem gondoltam volna hogy ilyen jól fogok ott szórakozni – kezdte Konrád és már bele is vágott a történet elmesélésébe, valószínűleg nem először.

Konráddal és a vele ülő társasággal nagyon jól szórakoztam a szünetben és azon kaptam magam, hogy már alig vannak az ebédlőben és megszólal a csengő.

– Basszus! – álltam fel hirtelen – Mennem kell!
– Hova rohansz? Nem maradsz még?
– Most nem sajnos. Majd legközelebb – intettem majd kirohantam a dupla ajtós étkezőből.

Lélekszakdva rohantam fel a másodikra, ahol a termünk található.
Teljesen elfelejtettem ebéd közben, hogy én ma az ötödik órában irodalom dolgozatot írok és nem lenne szerencsés elkésnem. Nem mellesleg pedig elcsesznem sem kéne az év egyik legfontosabb, három jegyes dogáját.

– Elnézést a késésért, tanárnő – rontottam be a terembe, ahol már mindenki néma csendben, a lapja fölé hajolva ült
– Örülök hogy megérkezett, Dorottya. Üljön le és kezdje el a dolgozatot. Óra után pedig beszédem van magával.
– Rendben, még egyszer elnézést – vettem el tőle a felém nyújtott lapot, majd leültem az ötödik padba, Míra mellé.

– Azt hittem, már nem jössz. Mi volt ez az egész?
– Semmi.
– Lányok, a feladat egyéni! Tehát ha nem szeretnék, hogy elvegyem és kiküldjem magukat egy igazolatlannal, egy szaktanárival és egy egyessel akkor maradjanak csöndben és írják a dolgozatot! – rivallt ránk a tanárnő, mire elnézést kértem és elkezdtem a tesztet.

– Majd szünetben elmondom – sziszegtem és már folytattam is a másfél oldalas fogalmazás írást.

Természetesen alig tudtam valamit írni, ugyanis Mikszáth Kálmán volt a téma, akiről nagyjából fingom sem volt, tehát összecsaptam valamit és kész. Hát, nem sikerült valami fényesen.
A csengetést követően mindenki felállt és beadta a teleírt lapját, csak én várakoztam, amíg kiment mindenki, majd én is odavánszorogtam a tanári asztalhoz és beadtam a dolgozatomat.

– Látom, idén is megkezdte, amit tavaly csinált – kezdte a kioktatást a tanár – Nagyon ajánlom magának, hogy ez a dolgozata jól sikerüljön, különben kezdődik elölről az egész tavalyi év. És azt ugyebár egyikünk sem szeretné, igaz?
– Igen, tanárnő. Idén tanulni fogok.
– Azt ajánlom is! – nézett rám dühösen majd sarkon fordult és kiviharzott a teremből.

Hát, a tavalyi évben nem volt valami fényes a kapcsolatunk... Sőt, ha belegondolok, kilencedikben sem én voltam a kedvence. Tavaly viszont eléggé rossz viszonyba kerültünk, amikor véletlenül eltaláltam egy darab Dörmi macival és miután kaptam tőle egy adag leszidást és hisztizést beköpöt az ofőnél, aki marhára kiakadt és tőle is megkaptam a magamét, meg persze egy osztályfőnökit. Na, azóta bármit is csináltam, az neki nem volt jó és minden egyes megszólalásomért az órán feltett, de egy idő után már automatikusan beírta az egyeseket, így hiába próbálkoztam és könyörögtem a javításért, megbuktatott, augusztusban pedig jöhettem pótvizsgázni.
Persze a bátyám, Roland jót röhögött rajtam, ugyanis én, mint a család eminens és jó gyereke megbuktam és természetesen ez nagyon szórakoztató volt.

Úgy döntöttem, hogy már nem megyek sehova, csak a földrajz órámra, utána pedig haza és otthon nem csinálok majd semmit.
Becsengetés előtt néhány másodperccel előbb értem be a terembe, ahol szokás szerint nagy volt a hangzavar. Sajnos a földrajz nem a saját osztályunkban van, hanem az elsőn a tanárnőnk osztály termében.

– Na, most már elmondod, mi volt ez az egész? – nézett rám Míra és eltette a telefonját.
– Semmi, meglátta, hogy nincs helyem és felajánlotta, hogy üljek oda hozzájuk – kezdtem a kamuzást.
– Na persze – forgatta meg szemeit a barátnőm – Ismerlek téged és most hazudsz. Miért hívott oda valójában?
– Annyi az egész, hogy amikor ofő elküldött a dirihez, ő is ott volt és mivel el kellett mennie, egyszerre fogadott minket. Konrád elmondta, mi a helyzet, aztán én is, de kinevettek. Aztán rájöttek hogy komolyan azért vagyok ott. Miután végeztünk, Konrád meghívott egy csokira. Aztán pedig... Te is tudod.
– Aha – bólogatott vadul, miközben a tanárnő beért a terembe és kezdődhetett az óra.

Az óra szokásosan telt. Vanda lediktálta tíz perc alatt a mai anyagot, utána pedig elfoglalhattuk magunkat.
A mai napon vele volt az utolsó óránk, így mikor a csengőt meghallottuk, rohanunk ki a teremből és az iskolából is egyaránt. A bejárat előtt a két fiú – Szabi és Milán – is csatlakozott hozzánk és együtt indultunk haza felé. A sulihoz legközelebb Milánn lakik, így miután ő levált tőlünk, hárman folytattuk utunkat. Én két utcával arrébb lakok, így elköszöntem a barátaimtól és bementem a házba.

– Megjöttem! –  kiáltottam, amint beléptem az ajtón.