Szerelemből Jeles

39.

Sophie

Félve nyitottam ki az ajtónkat annak ellenére, hogy minden "le lett vajazva".

Anyám a konyhapultnak támaszkodva mérte végig, ahogy a nyikorgó ajtót bezárom magam mögött.

- Kisasszony??
- Anya.. .. Apa nem mondta mi van?
- De, mondta! Csak hogy..
- Csakhogy?
- Még egyszer a tudtom nélkül nem mehetsz sehova!! Ne akard megtudni lesz, ha hasonló történik!
- Mikor is születtem anya?
- Hogy jön ez ide.?
- Lássuk csak, ha jól számolok, és az eszem nem csak, akkor már pont annyi idős vagyok, hogy ne ti mondjátok meg mit tegyek és mit ne! Nem minden döntésben kell benne lennie a ti kezeteknek! Engedjétek élni! - kicsit elszaladt a hangommal a ló
- Hogy beszélsz te velem?! Joshua!! - szólt apunak, aki álmos fejjel vánszorgott ki a szobából
- Mi van asszony??
- Mi van?? Nincs füled? Szemtelen lett a lányod!
- Kicsim, majd reggel beszéljük ezt meg, most fáradt vagyok! Te is menj a szobádba kisasszony! - mondta apa. Fura, mert annyira nem tűnt mérgesnek, anyámmal ellentétben.

- Mindegy.. Jóéjt..
- Állj csak meg! - állított meg a lépcsőnél
- Igen?

Vártam még egy évnyi szentbeszédet, de ehelyett csak egy pofont kaptam. Akkorát, ahogy azthittem a fejem nem maradt a helyén. Bevallom nem is az ütés fájt a legjobban.

Lehet hogy tiszteletlenül beszéltem, de úgy gondolom, és még mindig kiállok amellett, hogy amit elmondtam, azt igaznak gondolom.
Nem dönthetnek mindenről ők.

- Inkább nem mondok semmit sem, hátha a másik orcámra is kapok egyet.. Édesanyám. - könnyes szemekkel felfutottam a lépcsőn, majd magamra csaptam a szoba ajtaját.

Másnap

Kora reggel félálomban az ébresztő hangja zavart meg. Hulla voltam. Nehezen aludtam el. Erre plusz egy lapáttal csak anya kirohanása tett.

A telefonom ébresztője már másodszor szólalt meg, mire az ujjam megtudtam mozdítani, hogy kikapcsoltam.

Összeszedtem magam amennyire lehetett. Ahogy a fürdő felé sétáltam, megláttam magam a tükörben.
Az arcom egyik fele úgy nézett ki, mintha lángolna.

Kössz anyu..

Nem szeretek sminkelni, de ma muszáj lesz.

A konyhában úgy tűnt folynak a reggeli munkálatok. Tojás és bacon illat telítette be a házat.

- Anya hol van? - apa készítette a reggelit
- Elugrott a pékségbe. Megvárod?
- Az nem lenne a legjobb ötlet..
- Hogy? Bocsi nem hallottam.. - kevergetett bele az ételbe
- Semmi apa.. Sietnem kell a suliba.
- Jólvan.. Hé, a tegnapi..
- Tudom, sajnálom. Nem lesz több ilyen.
- Nem ezt akartam. Tudod, én nem pikkelek rád. Igyekszem elfogadni, hogy felnőttél, tényleg igyekszem..
- Kössz apa.. Megyek. - ez mind szép és jó. Na de hol volt ez az apa, amikor kellett? Amikor összekötötték az életemet Henry-vel?? Én már teljesen meg vagyok zavarodva..

- Hát ez meg? - a suliba belépve az osztályunk az aulában gyülekezett.

Josh máris hozzám jött.

- Mit fogunk csinálni?
- Dance baby! Táncpróbánk lesz.
- Tessék? Ugye viccelsz?
- Nem én.. Látod ezt a latin fickót? Na ő tanítja meg a lépéseket.. - a nézéséből megállapítottam, hogy Josh-nak bejön a pasas..
- Úgy tudtam pasid van..
- Jó, de azért van szemem te lány! Neked látom kívájták..
- Haha, komikus vagy..

Ledobtam a táskám egy sarokba.

- Veled meg mi van?
- Fáradt vagyok.
- Aha, de az arcoddal. Bevertek?
- Mi?? Lászik? - pedig eskü vagy két réteg alapozót kentem fel..
- Eléggé, fáj?
- Nem, nem fáj.. - a lelkemnek jobban fájt
- Mindegy.. Csak közelről látszik.. Szóval kerülj mindenkit, mintha még lenne pestis..
- Ah, de jó. Köszi a tanácsot. Mihez kezdenék nélküled Joshi..
- Te figyelj már! - mutatott az ajtó felé, ahol Lia sétált be.

Megtörtént a csoda.

Ránk nézett.

Lassított felvételben láttam magam előtt, ahogy közönbös tekintettel mér végig minket, majd a végén egy apró fintorral elsétál mellettünk.

- Ebbe meg mi ütött?? - kérdeztem Josh-tól értelmes választ várva.
- Gyerekem... A csajt megütötte a dinkák szele..
- Beszéljek vele?
- Ugyan, nézz rá.. Jelenleg ő toronymagasan a fellegekben jár.. Mi csak kaparásznánk a lábujjánál.. Majd megbékél, bár nem tudom hirtelen mi ez a nagy utálat..

Bántott a viselkedése. Totál nem értettem mi folyik itt..