Szerelemből Jeles

62.

Sophie

- Ő mit keres itt? - kérdezte Josh, miközben meglátta Henry-t az öltöző előtt
- Hagyjuk.. Itt van és kész. - szerencsére a tanár nem engedte be
- Te jól vagy?
- Aha. Jól, csak fáj a fejem..
- Szólj az edzőnek!
- Majd elmúlik.

- Most megyek, de otthon bepótolhatjuk.. Tudod.. - húzott magához Henry, célozva a vetkőztetős dologra
- Menj, még elkésel az óráról.
- Később találkozunk! - megcsókolt majd el is ment

- Mindenki a pályára! - kiabált Mr. Evens. Elég markáns, határozott fickó, akitől mindenki fél.

- Megint rossz kedvében van.. - mondta Josh - Szivatás lesz.
- Csak nem.. - nem voltam abban a passzban
- A mázlista.. - Liára célzott, aki a lelátón csattogtatta a rágóját. Ő az egyetlen az osztályból, akit csíp Mr. Evens. Ha nem akar mozogni, hát nem kell neki. Szeme se rebben, úgy enged meg neki dolgokat, ami a többiekkel szemben elég igazságtalan.

- Két kör gyors futás, aki lassít, annak duplája! - majd megfújta a sípot.

Az első kör még simán ment, a második is úgyahogy, de éreztem, hogy már nem sokáig húzom, ezért lassítottam a tempón.

- Sophie, gyere.. - mondta Josh, de nem bírtam
- Nem megy gyorsabban... - lihegtem - te menj..

- Moore! Duplázol! - kiabálta

Ó de remek..

A harmadik kör után már azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány, de tovább hajszolt.
Ami a vicces, hogy egyedül maradtam a pályán, az edző pedig minden lépésem figyelte. Ha lett volna nála mérőrendszer, mérte volna mennyivel is futok.

- Gyorsabban Moore.. A fiúk türelmetlenek.. - a kötelező körök után, a fiúké a terep, ugyanis mindenük a foci. Már türelmetlenül álltak a pálya szélén.
- Nem. Megy.. - álltam meg
- Ne állj le! Vagy kell még egy kör?

Erőt vettem magamon, hogy új kört kezdjek, de abban a pillanatban, mintha elvágtak volna valamit.
Minden érzékem kikapcsolt, minden elsötétült.

Az orvosiban ébredtem, még mindig iszonyú fejfájással.

- Ne, ne.. Feküdj vissza! - a nővér nem engedett mozdulni
- Igyál egy kis vizet. - így tettem
- A fejem..
- Kicsit beütötted, de kutya bajod. - mondta - Ezt is vedd be. - Adott a kezembe egy gyógyszert
- Köszönöm.. Lehet tudni, hogy mi az oka, amiért elájultam?
- A fejfájáson kívül más panaszod volt?
- Nem.
- A fejfájás magában nem okoz ájulást vagy csak ritkán, de nem is tudom.. Kevés vagyok ehhez, hogy megmondjam. Több, mint valószínű, hogy akkor lelki okai voltak.
- Lelki okok.. - problémákból összegyűlt egy pár
- Tudom ajánlani a pszichológusunkat. Érti a dolgát, ő segíthet. Kiadhatod ami benned van. Megkönnyebbűlnél.

Nincs szükségem segítségre. Minek néznek engem?

- Semmi problémám nincs, nem látom szükségét.
- Ezt te tudod. Ha még egyszer elájulnál, akkor viszont kivizsgálás szükséges.
- Értettem.
- Pár percet még maradj bent, nekem most mennem kell. Küldök valakit, aki bezárja a helyet.
- Rendben.

Mikor ki akart lépni az ajtón, Jordan állt az útjába.

- Ah, Mr. Boulet! Jókor. Bezárná a helyiséget, ha Sophia már jobban lesz?
- Persze. - válaszolta kedvesen
- Jól vagyok, akár most is bezárhatja..
- A.a! Feküdj vissza kérlek. Addig bírd ki amíg hat a fájdalomcsillapító.
- Ne aggódjon, figyelek rá. - elvette tőle a kulcsokat
- Köszönöm. Jobbulást kislány!

Bezárta maga mögött az ajtót, miután a nővérke elment.
Leült az asztalhoz, úgy másfél méterre tőlem.

- Hallottam, hogy elájultál.
- Nem kell itt lenned, jól vagyok. - felültem az ágyon, indulásra készen
- Tartsd be a nővér utasítását!
- Pf.. - visszadőltem
- Mi volt ez reggel? - kérdezte kimérten
- Miről beszélsz?
- Ahogy viselkedtél Henry-vel. Jól kijöttök egymással.
- Igen. Nem olyan rossz, mint gondoltam. - adtam elő magam
- Láttam. Hallottam.
- Jó. És?
- Semmi.
- Hm.. Tudod, ma reggel annyi dicséret ért téged, és mégcsak nem is tudsz róla. Mondjam el?
Várjunk, hogy is volt.. Eszméletlen vagy, valami ilyesmi..ez az egy még ragadt.. igen azt hiszem ezt a jelzőt használta Katie. - nem hagytam, hogy letörtnek lásson
- Még biztos mesélni fog ha hazaérek. Nagyon be volt zsongva!

Folyton félrenézett, mint aki szégyenli magát.
Nem baj, legyen így.

- Szóval, te ne törődj azzal, mi van velem! Jól meg vagy vele, hamar túlléptél rajtam.
- Te dobtál engem, nem én téged!
- Ó, és máris vigaszt találtál a karjai közt. Biztos kellemes volt.
- Már értem. Te csak dühíteni akartál, azt akartad, hogy féltékeny legyek, mikor Henry-vel vagy. - felállt az asztaltól, majd fölém hajolt
- Menj innen! Hülyeségeket beszélsz!
- Szerintem nem. Miért szakítottál velem? Nekem ne add be, hogy szereted. Tudod, hogy elszáll az agyam, ha vele látlak.
- Változott róla a véleményem! Kedves és jófej srác.
- Magad sem hiszed el amit mondasz. - ne kínozz már, hiszen haragszom rád, te meg itt vagy ilyen közel..
- Elmennél?
- Nem. Hülyeség amit csinálunk, ugye tisztában vagy vele? Ő tett,vagy mondott valamit, amitől gyorsan elpártoltál tőlem.
- Nem így van!
- Játszani akarsz Sophie? - tekintete izzott, titokzatos volt a hangja. - Ez mind csak tagadás.
- Nem játszok semmit. - közelített felém, mint aki meg akar csókolni. Legbelül annyira jó lett volna, ha megteszi, de azzal nehezítené a dolgokat.
- De. Játszol.. - megállt az ajkaimtól úgy egy centire - Akkor én is beszállok.. - mondta. Én már teljesen rá voltam készülve, hogy megcsókol, mégha nem is mutattam ki, de nem tette. Távolodni kezdett tőlem.
- Ha jobban vagy, akkor bezárom a termet.. - forgatta a kezében a kulcsokat. Hogy értette, hogy ő is beszáll a játékba?

Éreztem, hogy nem lesz ez így jó.