Szerelemből Jeles

23.

Sophie

- Sophie! Egy pillanatra tudnál jönni? - hívott be Jordan az irodába kora reggel, az órák előtt.
- Nem. Miért? - épp beszélgettem Lia-val és Josh-al.
- Te így nemet mondasz neki? - lepődött meg Josh.
- Miért ne.. - vontam vállat mögötte - Sophia Moore! Az irodámba! - emelte fel a hangját

Szemet forgatva bementem hozzá.

- Parancsoljon! - álltam előtte karbatett kézzel.
- Ne aggódj, semmi olyanról nem lesz szó. Előbbre hozták a versenyt 5 nappal. Van még itt pár anyag, ezt csatold a többihez!
- Remek.. - vettem át.
- Nézd, nem akarok rosszban lenni veled. Mivel más nem lehet, ezért szeretném ha a tanár-diák kapcsolat meglenne, és tisztelettel bánnánk egymással.
- Rendben. Így lesz. Végeztünk tanár úr?
- Végeztünk Sophie..

- Na, mi volt? - visszamentem a többiekhez
- Semmi, előbbre hozták a versenyt..

Lia arca eléggé fáradtnak tűnt, egy szót sem szólt, mióta bejöttünk a suliba.

- Minden oké? - kérdeztem
- Ja.. - felkapta a fejét ránk - Minden..
-Menjünk, jön a vén banya.. - mutatott Josh az érkező fizika tanárnőre

Liana előre baktatott a terembe. Megfogtam Josh karját, majd visszahúztam egy kicsit.

- Tartsd rajta a szemed! - suttogtam
- Miért?
- Smárolt Jordan-nel, és most félek, hogy valami motoszkál a fejében.
- Aztaaa! Neee... - képedt el Josh
- De! Szóval most figyelnünk kell rá.

Ebédnél hárman ültünk le az asztalhoz.

- Nézd Liana! Az a Denis fiú téged bámul! - mondta Josh, hogy kicsit elterelje a figyelmét.
- Kit érdekel.. - még csak a háta mögé se nézett, hogy lássa valóban így van. Ehelyett szótlanul ült az asztalnál, a muffinjával játszva.
- Lianaa.. Kérlek! Ne csináld ezt!
- Mégis mit? Tök jól vagyok.. - nem tűnt túl meggyőzőnek. Közben Josh-ra pillantott, célozva, hogy előtte ne beszéljek semmit. Késő volt. Mégis minek titkolózni előtte?
- Liana, Josh tud róla..
- Nagyon jó! Kérlek, plakátold már ki az egész kibaszott iskolában! - teljesen kiakadt rám
- Nyugi Lia! Nem mondom el senkinek, és nem is akarok igazán beleszólni, de ez nem jó amit elkezdesz! Lépj túl ezen a pasin!
- Josh-nak igaza van! Viszonzatlan szerelemnek nincs értelme..
- Tudjátok mit! Elegem van belőletek! Mindig tudjátok, hogy nekem mi a jó, mintha a szüleim lennétek! De mondok valamit.. Nekem már van édesanyám, édesapám, nem kell plusz két fő!

Felkapta a vizet, majd kiviharzott az étkezőből.

- Rosszat tettem? - kérdeztem Josht.
- Nem hiszem, már mindegy..

Délután Henry átjött hozzám.

- Meddig bújod azokat a könyveket? - kérdezte türelmetlenül
- Ameddig meg nem értem.. Ez nehéz.
- Akkor hagyd! Ne tanulj..
- De muszáj..

Kivette a kezemből a könyveket.

- Egy percet szánhatnál rám.. - felém hajolt, majd csókolgatni kezdte a nyakam, majd a számra tért át. A keze ide - oda vándorolt a lábamon.
- Ne.. - állítottam meg a kezét, amikor ahhoz a ponthoz ért.
- Miért ne?
- Nem akarom..
- Pedig tudok ezt-azt.. - dicsekedett
- Akkor tartogasd arra a pillanatra, amikor mind ketten akarjuk.. Nekem ez nem megy most..
- Van fogalmad róla mennyire kívánlak?
- Talán eltudom képzelni, de ez nem a megfelelő idő.. Nem állok készen!
- Mikor fogsz? Haa? - emelte fel a hangját, dühösnek tűnt
- Ha erőlteted soha!
- Tudtommal a pasid vagyok, te meg a barátnőm. A csóknál tovább mikor fogunk eljutni? - egyre csak értetlenkedett
- Henry.. Ne! Elmondtam már!
- Jó.. Sajnálom! - leült mellém - nem akarom erőltetni, de egyszerűen megőrjítesz!
- Légy türelemmel, kérlek!
- Miattad, visszafogom magam.. Ígérem! - puszilta meg az arcom. Mégsem éreztem ezt érzelmekkel telinek.
Az,hogy ennyire dühbe jött, megijesztett. Nem akarom, hogy ez mégegyszer előforduljon.