Szerelemből Jeles

80.

Sophie

- Sophie kész vagy?! - jött be hozzám Ria a parti kezdete előtt
- Jövök! - nyitottam ajtót a felszolgáló rucimban
- Te szemét.. - mondta
- Mivan?
- Neked jobban áll, mint nekem..
- Csak hiszed.. Dögös vagy!
- Hidd el, nálunk dögösebbek is lesznek, mi csak elveszünk a tömegben.. - karon fogott, majd elindultunk

A csarnok, ahol már nagyban szólt a hangulatos muzsika, hatalmas volt, tele emberekkel.

- Nem hittem volna, hogy ennyien lesznek. - ámultam el
- Gondolj bele.. Majdnem mindegyik nagykutya beszédet is mondd. Itt leszünk holnap reggelig.
- Meglátjuk. Menjünk, azt sem tudom hol kell kezdeni.
- Oda megyünk, ahol sokan vannak.. Gyere. - a felszolgálók sorban álltak a pezsgős tálcákért, hát mi is így tettünk.

- Hova vigyem szerinted? Semmit sem mondtak.. - elveszettnek éreztem magam. Jó, hogy mellettem volt Ria
- Járjunk egyet körbe, aztán meglátjuk. Én megyek a galériára, te maradj itt.
- Oké..

Elindultam körbe.

Az első tálca pezsgő hamar el is fogyott, ezért egy újabbért mentem.

A második köröm legelején, intett nekem valaki a csarnok végéről.

A főnök volt az.

- Parancsoljanak.. - Egy idősebb férfival és egy nővel beszélgetett.

Meg sem köszönték azok, akiket nem ismertem. Az illemet sem várhatom el.. Értem.

- Köszönöm Sophie. - mondta végül Noah. Ő vette el utoljára a poharat.
- Egészségükre.. - ahogy a tálcám le akartam engedni magam mellé, véletlenül úgy sikerült ezt kivitelezni, hogy a hölgy kezéből, aki mellettem állt, kivertem a poharat, majd a tartalma nagyrészt a ruháján landolt.

Ezt is összehoztad Sophie Moore. Kitűntetést érdemelsz.

- Nagyon, nagyon sajnálom! - azt sem tudtam hova nyúljak, még egy szalvéta sem volt a közelben
- Amatőr! Noah drága, miért ilyeneket alkalmazol!? - elszégyeltem magam. Az 'ilyenek' jelző hallatán, még emberszámba sem vesz, akárki is legyen ő.
- Azonnal feltakarítom.. - már fordultam volna meg, mikor megszólalt goromba hangon
- Még egy hiba magát is kisöpörheti innen.. Kis ostoba..
- Diana.. - csitította az úr mellette
- Még egyszer sajnálom.
- Még jó. Nézd meg hogy nézek ki..

Lehajtott fejjel néztem Noah-ra, majd eltűntem onnan.

Noah utánam jött a szertárba.

- Hé..te sírsz? - szipogtam, későn vettem észre, hogy a hátam mögött áll.

Letöröltem az arcom, majd felé fordultam.

- Csak tüsszentettem, azért szipogtam.
- A szipogást kimagyaráztad, de a piros szemeid nem tudod elrejteni. Én kérek elnézést anyám nevében. - Diana az anyja
- Az édesanyád..
- Igen. És apa, aki mellette volt.
- Nos, mindegy ki-kicsoda, ügyesen hülyét csináltam magamból.
- Ártatlan hiba volt. Ugye nem emészted magad ezért?
- Majd feldolgozom. Megyek, feltakarítok.
- Állj meg.. - fogta meg a karom
- Miért?
- Így ne menj.
- Hogy?
- Sírtál. Hiába anyámról van szó, sajnos ismerem milyen. Ki fogja használni a gyengeséged, főleg ilyen butaság miatt.
- Hogy érted? Gyenge lennék?
- Majd más megoldja. Nem te.
- Engedj!
- Sophie, jót akarok.
- Ha jót akarsz, elengedsz, és hagyod, hogy a munkámat végezzem.

Nem engedtem az akaratának.
Én csak dolgozó vagyok itt, muszáj tennem, amit kell.

Elkezdtem feltakarítani a szilánkokat és felitatni a pezsgőt a padlóról.
Éreztem magamon Diana szúró tekintetét. Minden egyes mozdulatomat figyelte.

- Ezt sem tudod normálisan? Mindenhol a szilánk, még valaki belelép!
- Amilyen gyorsan tudom, eltakarítom. - mondtam
- És a ruhám? A tisztító árát levonatom a béredből. - felnéztem rá
- Ahogy óhajtja asszonyom.
- Anya, ne ess túlzásokba kérlek.. - Noah jött vissza
- Miért ne? Ez mind a te hibád is!
- Anya, jobb ha hazamentek.. - mondta, majd az apjára nézett
- Diana, kicsit csendesebben, mindenki minket bámul.
- Na és? Hadd lássa mindenki! Nem az én szégyenem.. - nézett fintorral végig rajtam.

Mély levegőt vettem, feltakarítottam mindent, nem törődve azzal, miket beszél. A modora gyilkos, az egyszer már biztos.

- Még egyszer sajnálom. - Noah nyugtalan volt ez miatt
- Van ilyen, majd elmúlik.
- Tudom, de az igaz, hogy az én hibám. Nem kellett volna idehívnom az anyám, apa ragaszkodott hozzá.
- Honnan tudhattad, hogy ez lesz? Nincs semmi baj.
- Kárpótollak valahogy.
- Nincs szükség erre. Komolyan.
Megyek, még sok a dolgom..talán nem bénázok annyit.
- A közelben leszek, ha kellek.
- Oké.

Lia, Katie, vagy valaki átka biztos fogott rajtam a mai nap.
Hogy miért? Itt a ráadás.

- Ilyen nincs...! - a kellemes esti zuhanyom, nem is volt oly' kellemes. A melegvíz nem működött, a hidegvíz meg csak ömlött rám.

Elakartam zárni, de azt sem tudtam.

- Rohadt életbe, záródj már el!! - tekertem a csapot, de hiába. Már kezdte elárasztani a fürdőszobát.

Magamra húztam egy köntöst, majd felhívtam a gondnokot.

Nem vette fel senki, ezért muszáj volt lemennem a recepcióra.

- A gondnokot merre találom?? - kérdeztem vacogva
- Kora reggel jön be legközelebb.
- Vészhelyzet van, nem lehetne valami megoldás!? A szobám lassan elárasztja a víz!
- Meglátom mit tehetek. - emelte fel a kagylót, majd egy ismerős hang szólalt meg mögöttem.

Bevallom, kicsit megnyugodtam.

- Mi a gond? - kérdezte Noah. Épp haza készült.
- A kisasszony szobájában gondok vannak a vízcsappal.
- Nem csak csöpög, ömlik a víz!
- Gyere, megnézem. - mondta Noah
- Biztos? Mármint a te feladatod? - Most igen, hiszen vészeset van.

....

- Te reszketsz... - mondta, ahogy felértünk..
- Nem számít, csak hozd valahogy rendbe kérlek!

Levette a zakóját, majd rámterítette.

- Bízd rám.

Ki sem kellett nyitnia az ajtót ahhoz, hogy látni lehessen mekkora a baj. A víz már egyenest a folyósóra jött.

Feltűrte az inge ujját, majd bement.

Negyed óra múlva se kellett, és már ki is jött.

- Kész is. - mondta megkönnyebbült hangon. - Egy vezeték meghibásodott, ezért nem tudtad elzárni. Ideiglenesen meg van oldva, de holnap kihívom a szerelőket.
- De a szobám.. El van árasztva, minden csupa víz. - el voltam keseredve a mai naptól
- Menjünk az irodámba, adok kulcsot egy másik szobához.
- Át kell öltöznöm, a ruháim a szekrényben vannak. - levettem magamról a kabátját. - Köszönöm! - nyújtottam át, majd ő lassan átvette tőlem, miközben le sem vette rólam a tekintetét. Zavarba hozott. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar, valaki más, ilyet tud belőlem kihozni.
- Semmiség. - mondta
- Khm.. Mindjárt jövök.

- Sok a baj velem, nem igaz? - ültem le az irodájába
- Tény. Viszont engem nem zavar.
- Minden összejön mostanság. Néha csak úgy felszívódnék.
- Az otthoniak nem is keresnek?
- A legjobb barátommal, Josh-sal tartom a kapcsolatot.
- A szüleid sem..
- Nem tudok róla. Nem is számít.
- És Ő?
- Ő? - pontosan tudtam, hogy kire gondol
- A pasid.
- Nem a pasim. Keres vagy nem, az sem számít. Nem tudja, hogy itt vagyok. Remélem így is marad.
- A helyében egy perc nyugtom sem lenne. - mondta
- Örülj, hogy nem vagy a helyében, különben én sem lennék itt.
- Nem tudom, milyen is volt a kapcsolat közöttetek, de biztosan nehéz lehetett. Ezt sajnálom.
- Ne beszéljünk erről. Felejteni jöttem ide, nem azért, hogy a múltba derengjek, és azon rágódjak, hogy mi lett volna, ha másképp alakul.
- Rendben, befogom.
- Késő van.. Mehetnék a szobámba?
- Itt a kulcs.
- Ez az emelet?
- Igen. Baj?
- Nem.. - furcsáltam, hogy alig pár lépésre volt tőle az iroda
- Ne aggódj, nem fogok belopózni a szobádba. A 18-as szoba egy régi asszisztensé volt.
Ha egy alkalmazottnak szoba kell, hát én adok.
- Nagylelkű. Köszönöm. A csapos dolgot is.
- Semmiség.
- Jóéjszakát!
- Legyen szép és nyugodt estéd Moore!
- Azon leszek..