Coffee table

991 36 2
                                    

Már éjfél is elmúlt mikor hazaértem.

A bőröndöm nehéz volt, alig bírtam felcimbálni a lépcsőn. Hetek óta nem jártam a lakásomban. Nem bírtam ott lenni. Annyi sok fázison mentem át az elmúlt időben, hogy magamra sem ismertem.

Próbáltam megválltozni kívül, belül. De egy új frizura meg pár új ing nem feledteti el velem azt, ami történt. Hiába töltöttem az elmúlt hónapokat mindig máshol, nem lettem jobban.

Most arra van szükségem, hogy önmagam legyek.

London szép hely, az esős hangulata passzolt a kedvemhez. Gyorsan el is menekültem onnan.

Párizs, a szerelem városa sem volt egy jó döntés.

Amsterdam király volt, de kezdtem elveszíteni a kontrolt a testembe bevitt szerekkel, szóval onnan is el kellett húznom.

Végül a nagy, "baszok a világra" túrám Zsombor vidéki házában ért véget. Mert ő tudta mi kell nekem. Vagy inkább ki. Helyretettek pár óra alatt. Ezért jöttem most vissza. Folytatnom kell az életemet, ha tetszik, ha nem.

~valahol vidéken 3 hét kószálás után~

-Szarul nézel ki, tesó. Ettél egyáltalán az elmúlt hetekben?-dobott meg az egyik legjobb barátom egy csupasz kiflivel, üdvözlés gyanánt.

Az igazat megvallva azt sem tudtam, mikor aludtam utoljára, nem hogy mikor ettem. Morogva ledobtam magam az egyik fotelbe, majd elővettem a spanglimat a zsebemből.

-Felejtsd el.-kapta ki a kezemből rögtön a cuccot, miközben rosszallóan rázta a fejét.

-Nem vagy az anyám.-mondtam rekedten. Teljesen ki voltam készülve.

-Az isten tudja miket szedtél be az elmúlt időszakban Ati, nem fogom végignézni, hogy kinyírod magad.

-Pedig az volt a tervem.- nyúltam a zsemembe unottam, majd jobb híján egy rendes cigire gyújtottam rá. A nikotin marta a tüdőm, a testem sikítva tiltakozott az újabb méreg ellen, de nem nagyon érdekelt.

A háttérből halkan szólt valami agyonjátszott szám. Dúdolva ütöttem a ritmust a combomon, a fejem még mindig tele volt mindenféle faszsággal. Nem akartam érezni.

Hirtelen lett vége a számnak, majd a késői óra ellenére meghallottam a műsorvezető csiripelését. A rozoga rádió hangja betöltötte az egész udvart.

-A következő sláger az egyik
személyes kedvencem. Még mindig nem hiszem el, hogy ez a srác csak 19 éves! Őrület. Fogadjátok sok szeretettel Azahriah és Desh Rét című számát!-majd felcsendült a dalom. A dal amivel befutottam. Az a dal amit most kurvára semmi energiám nem volt végighallgatni.

-Kapcsold ki.-mondtam összeszorított fogakkal. Zsombor értetlenül hátranyúlt, majd teljesen lehalkította a zenét.

-Nem, hogy örülnél, hogy játszák a dalaidat.

-Nem akarok az lenni akinek a rádióban adják a dalait. Én csak ki akarom adni magamból a félelmeimet. Most kurvára nincs erre semmi szükségem.-motyogtam.

-Ember, te teljesen kivagy. Ez így nincsen rendben. Beszéltem Lo...

-Ezt a mondatot kurvára ne fejezd be, ha jót akarsz magadnak.-hirtelen olyan düh és tehetetlenség öntötte el az egész testem, hogy majdnem elájultam. Beszélt vele? Minek? Miről? Miért? Mit tud az a nő mondani Zsombornak? Mit tud mondani, amitől bárki jobban érezné magát?

-Ne kapd fel a vizet.-mondta Zsombor szomorúan. Láttam rajta, hogy sajál. Nincs szükségem sajnálatra. Egy dobot nyugtatóta meg egy üveg vodkára van inkább.

Azahriah egypercesekWhere stories live. Discover now