Azahriah egypercesek

Vérbosszú legendák 8.

-Most ugye csak szórakozol velem?- néztem tátott szájjal Dariusra.

-Elővigyázatosság.- szabadkozott, miközben a fejemre húzott egy fekete zsákot. Desh hátul ugyanígy ki volt akadva.

-Inkább gyerünk vissza. Lehet, hogy nem is olyan rossz ötlet az a tündérháború. Legalább Luc sosem húzott zsákot a fejemre.

-Nem, ő csak ki akar nyírni. Sokkal jobb, szerintem is.

-Nyugodjatok már meg! Jesszusom. Nem tudhatjuk Luc mit művelt veletek. Lehet, hogy össze tud veletek kapcsolódni, és ha nem vigyázunk könnyen ránk talál.

-Ha leveszik a bilincseimet, első dolgom lesz hogy megöljelek.- vigyorogtam rá utoljára, aztán minden elsötétült.

-Ez gáz.- kicsit tompán hallottam Desh hangját, de inkább hátradőltem, és próbáltam nem felidegesíteni magam.

Órák óta vezettem már, mikor Dariusszal helyet cseréltünk.

-Mingyárt ott vagyunk.- mondta halkan, én pedig imátkoztam, hogy ne a biztos halálba rohanjunk.

Vagy tőlem még az is lehet, csak előbb szedje már le valaki ezeket a kibaszott szarokat a kezemről.

Kedvem volna megfolytani Lucot.

Ahogy eszembe jutott mi történt, összeszorult a szívem. Ati nélkül nem voltam önmagam. Vagyis pontosabban pont ugyanúgy éreztem magam mint régen.

Üresség. Pusztítás vágy. Hatalom utáni sóvárgás.

Eltűnt az a Pen, aki miatta lettem. A lány kedves zöld szemekkel és gyógyító erővel.

Helyette maradt a szörnyeteg, aki embervért iszik és káoszba taszítja a földet.

Az autó lassulni kezdett, majd a hangok alapján valami kinyílt, valahova bementünk, valakik kiabálni kezdtek.

-Darius az istenért! Mi van ezeken? Te idióta!- az ismerős hang hallatára Desh fészkelődni kezdett.

-Én csak....

-Te csak mi? Pont annyira ostoba vagy mint amennyire izmos. Vedd azt le róluk! Nem a foglyaink! Jó, hogy nem kötélen rángatod őket, mint valami teheneket.

Egy rántással valaki megszabadított a fejemre húzott zsáktól, és Ivan barátságos, nyugodt arcával találtam szembe magam.

-El se kezd!- nézett hátra unottan Deshre, aki felszívta magát, mint egy nagy pulyka.

-Már megbocsáss de...- a hangja felháborodottan magas volt, mire akaratlanul is kuncogni kezdtem.

-Megbocsájtok, Attila. Nem vagyok kíváncsi a drámádra. Gyertek fel szépen, hogy beszélgethessünk.

-Na de...

-Nincs de fiam! Szóljak anyádnak, hogy tanítson meg viselkedni? Hm? Nem? Mingyárt gondoltam.

-Szadista állat.- moytogta Desh, miközben elindultunk Ivan után, aki felvezetett minket egy oldallépcsőn.

-Parancsolsz?- fordult hátra, barna szemeivel szigorúan nézett fiára.

Desh a nyakát behúzva inkább csendben maradt, mire hangosan felnevettem.

-Megtudhatnám kedvesem, hogy miért nem gyújtottad még fel a főhadiszállásunkat?- mosolygott rám elnézően.

Semmi nyoma nem volt annak az embernek, akivel a házunknál találkoztunk. Kedves volt, barátságos és türelmes.

Unottan felmutattam a kezemet amin a rabláncaim csilingeltek.