Azahriah egypercesek

Kaprun

-Laurát hol hagytad?- éreztem, hogy felforrósodik az arcom. Most erre mit mondjak?

A lány aki odajött hozzám alig lehetett több 15 évesnél. Vidáman csiripelt a barátnőivel, miközben arra várt, hogy aláírjam a pólóját. Ja meg, hogy válaszoljak a kérdésére.

-Sajnos nem tudott eljönni.-próbáltam a lehető legtermészetesebb hangon megszólalni. Azt mégsem mondhattam, hogy az egyetlen ember aki valaha szeretett elment.

-Kár. Szívesen láttalak volna titeket együtt. Szép pár vagytok.-mondta majd, mosolyogva elköszönt, és már jött is a következő rajongó.
És ez így ment hosszú órákon keresztül.

"Üdvözlöm Laurát."

"Remélem? a barátnőd jól van."

"Az új klippedbe is benne lesz?"

"Legközelebb hozd magaddal!"

Laura. Laura, Lau, Lotti...

A fejemben összegabalyodtak a gondolatok.

-Muszáj elszívnom egy cigit.-suttogtam oda idegesen Deshnek. A legjobb barátom szomorúan pillantott vissza rám.

-Ati...

-Kérlek ne kezd te is.

-Menyj. Én addig tartom a frontot.-fogta meg támogatóan a vállamat.

Fáradtam húnytam le a szemem.

Idáig Lotti tényleg mindenhova elkísért.Támogatott. Fogta a kezem, ha baj volt.

De az utóbbi hónapokban minden megválltozott.

Veszekedtünk.  Olyan dolgokat mondtam, amiket nem kellett volna. Mind a ketten túlléptük a határt.

"Ez vagyok én. Nem tudom te ki vagy. De ki a faszt érdekel, te is csak egy vagy a sok közül."

Óvatosan nyitottam ki az épület oldalsó kijáratát. Nem tudtam, mit kéne tennem. A szerelmünk mindig egy olyan pont volt az életemben, amit biztosnak gondoltam.

Aztán jött a hírnév a meg nagyobb hiába mondtam neki, hogy minden ugyanolyan marad, nem hitte el. Mikor megismert már akkor is sokan tudták an nevemet, de a zenei karrieremmel olyan szintű hírnevet szereztem, amit senki sem gondolt volna.
Hiába mondtam neki, hogy engem nem érdekelnek más lányok. Pedig rengetegen voltak. Lányok, akik bármint megtettek volna, hogy felfigyeljek rájuk. Nem mondom, volt amikor elgyengültem. Volt aki tetszett. Néha hetekig nem láttam Lottit, ők pedig állandóan ott legyeskedtek körülöttem. Embernől vagyok, néha én is hibázhatok.

Persze, sosem történt semmi. Mindig emlékeztettem magamat, hogy Lotti az életem értelme. Ezek a lányok jönnek és mennek. Nekik csak egy híres ember voltam, aki jól mutatna trófeaként. Valaha azt hittem Lottinak is csak ezt jelentem. De mikor kiderült, hogy nem, én voltam a legboldogabb ember a világon.

Őt is az egyik közönségtalálkozómon ismertem meg.

2018
-Bocsi, te vagy az a Paul... valaki?- a lány aki megállt mellettem, biztos, hogy idősebb volt nálam. Vörösre festett haj, millió tetkó, orr pc.
Bámulatosan nézett ki. Nagy zavaromban el is felejtettem, hogy kérdezett valamit.

-Hahó!-legyezte előttem a kezét, mire feleszméltem a bambulásomból.
-Paul...?

-Street. Igen. Én vagyok.-montam torokköszörülve. Nem volt megszokott, hogy ilyen lányok jöjjenek oda hozzám.

-Na szuper. Aláírnád ezt nekem? Az öcsém hatalmas rajongód.-tartott elém egy kis noteszt. Remegő kézzel lefirkantottam a nevem Zsdav és Dezső Bence aláírásai fölé.