Welcome back home

493 28 0
                                    

-Kisassony, nem mehet be hozzá!- mondta határozottan az orvos, mire megráztam magam. Kihez nem mehetek be? Én csak a kávéautomatát keresem.

-Megtudhatnám ki maga?- nézett rám a férfi szúrós szemekkel.

-Dr. Major Flóra, pszichológus.- nyújtottam felé a kezemet, de még mindig nem értettem, hogy pontosan miről is van szó. Az orvos sóhajtva kifújta a levegőt.

-Mindent értek. Elnézést, hogy feltartottam, biztos az anyja küldte magát.- kinek az anyja? Mi? A húgomat jöttem meglátogatni, akinek eltört a bokája, de mire észbe kaptam már be is tereltek a magán részlegre, ahol eddig még sosem jártam.

-Elég labilis az állapota, de szerintem tudja majd kezelni.- mosolygott rám bíztatóan, és egy ajtó felé mutatott.

-Sok sikert!- mosolygott rám kínosan majd elsietett a másik irányba.

Belestem a szobába. Egy sötétbarna hajú fiatal srácot láttam, aki békésen aludt. Nem értettem mit keres ott, a zárt részlegen, amíg egyszer csak át nem fordult a másik oldalára.

Akkor vettem észre a bekötözött csuklóját.

Elgondolkozva huppantam le a szoba előtti székre. Legszívesebben bementem volna hozzá, de nem akartam felkölteni. Felpiszkálta az orvosi kíváncsiságomat.

Pár perc múlva egy vöröshajú lány viharzott be az ajtón. Pillantásra sem méltatva haladt el mellettem, egyenesen be a fiú szobájába.

-Szánalmas vagy!- ordított rá idegbetegen.

Nem csukta be maga után az ajtót, így az egész jelenetnek szemtanúja lehettem. A srác szuszogva kinyitotta a szemét és értetlen fejjel bámulta a lányt.

-Azt mondtad, csak azt akarod, hogy szeresselek.- suttogta könnyes szemmel.

Némán bámulták egymást perceken keresztül.

-Jobb nekem egyedül.- szólalt meg végre a fiú rekedt hangon.- Mond el, hogy állítsam meg ezt az érzés?- suttogva beszélt, minden szavát átjárta a fájdalom.

-Nem érdekel. Végeztem veled. Bárcsak meghaltál volna!- mondta a lány undorodva majd kihátralt a szobából. A folyosóajtót olyan erővel csapta be, hogy megremegtek a falak.

Óvatosan a szoba felé pillantottam. Ott ült, összetörve, arcát a kezei közé temette. Éreztem, hogy tennem kell valamit.

-Szia!- álltam meg az ajtóban. Csodálkozva pillantott felém.

-Te ki vagy?- hangja erőtlen volt, szinte azonnal lesütötte a szemét, és eltakarta a csuklóját.

Szégyelte magát. Azonnal megsanáltam. Improvizálnom kellett.

-A kórház kijelölt psichológusa vagyok.- hazudtam szemrebbenés nélkül, majd beljebb léptem a szobába, és óvatosan becsuktam az ajtót.

Ettől mintha kicsit megnyugodott volna. A vállai elernyedtek, és megint rám mert nézni. A szeméből tengernyi fájdalmat olvashattam ki.

Csendben helyet foglaltam az ágya mellett. Érdekelt ki ez a fiú. Érdekelt mi történt vele. Muszáj volt megtudnom.

-Hogy vagy? - tettem fel az első kérdésemet, és feljebb toltam a fekete keretes szemüvegemet az orromon. Orvosi üzemmódba kapcsoltam.

-Imádkozom mielőtt lefekszem, hogy még egy napot megéljek.- mondta ki köntörfalazás nélkül. Legalább őszinte.

-Ki volt ez a lány?- folytattam elszántan. Gúnyosan elnevette magát.

Azahriah egypercesekWhere stories live. Discover now