Azahriah egypercesek

Comical Tragedy 2

Desh
Mikor megláttam ki hív azt hittem, csak tévedés lehet. Összekeveredtek a számok a telefonoban vagy valami ilyesmi. Vagy talán halucinálok. Mert nem lehet, hogy ő legyen.

-Haló?- szóltam bele kissé remegő hangon. Talán egy másik Ati.

-Drágám, remélem látod ezt a tragikomédiát. Meg akartam válltoztatni a perspektívám. Azt hitten azt akarod, hogy jobb ember legyek. Hogy más valaki legyek. De ez vagyok én. Szóval kérlek mond, hogy te is ezt érzed, vagy csak én? Mert felépítettük ezt a várost, téglákból. Nehéz munka volt, én pedig elbasztam. Szóval mond el nekem, hogy minek kéne most törénnie.- azonnal kipattantak a szemeim, szinte alig kaptam levegőt.

Mi az isten. Ez nem lehet. Nem teheti ezt velem 5 év után a fenébe is! Bevallom, rettenetesen dühös lettem abban a pillanatban. Baukó Attila mindig is értett a drámai belépőkhöz, de ez most kicsit kiverte nálam a biztosítékot.

-Ati... felhívsz 5 év után, és konkrétan szerelmet vallasz? Nem gondolod, hogy kicsit elkéstél?- mondtam ki szuszogva. Fájt, hogy ennyi idő után ilyen emlékeket ébreszt fel bennem. 5 éve próbálom elnyomni az érzéseimet. Ez egy defekt, egy tévedés.

-Szeretlek, Desh. Sajnálom, de nem tudok ezen válltoztatni.- mikor kimondta az sz betűs szót az egész testem beleremegett. Egyszerűen minden a helyére került. Hirtelen mintha visszatértem volna az életbe.

-Esküszöm neked, hogy tudom, hogy elhalványultunk. Kerestelek, megpróbáltam veled beszélni. Az az este mindent megváltoztatott. De te kizártál, pont mikor a legjobban össze voltam zavarodva.- kimondtam amit gondoltam. Itt már nincs helye mellébeszélésnek. Tudom kell, hogy mi ez.

-Nem tudom megbánni, hogy haldoklom belülről. De ez az én hibám. Sosem kellett volna ezt tettem veled.- mondta kétségbeesetten. Hallottam a hangján, mennyire fél. Retteg attól, hogy esetleg visszautasítom. De erre nem tudtam mit reagálni. Annyi keserűség volt bennem, hogy percekig nem tudtam megszólalni.

De a picsába az egésszel! Tudom, hogy érzek iránta valamit. Mindig is tudtam. Az első percről kezdve valami vibrált közöttünk. Ezt nem hagyhattam figyelmen kívül.

-A fenébe is Ati, hol vagy most?

-Meg akarsz verni?- kérdezte, hallottam a hangján, hogy nevet. A dühömet most egy másik érzés váltotta fel. Elsöpört mindent. A remény adrenalinként árasztotta el az ereimet.

-Még meglátom. De... a faszomba már, tudod, hogy mindig is szerettelek! Sokkal több voltál nekem, mint egy barát. Az elejétől kezdve. Ne mozdulj, odamegyek.- raktam le a telefont, majd villámgyorsan elkezdtem magamra kapkodni a ruháimat.

Mikor remegő kézzel beültem a kocsimba, be kellett vallanom magamnak, hogy félek. Sőtt, rettegek.

Mikor elindultam az sms-ben megadott helyre, elárasztották az agyamat az emlékeink.

~valamikor 8 évvel ezelőtt~

-Azahriah? Nem, sosem hallottam róla.- mondtam, miközben egy újabb adag felest öntöttem magamba. Kezdő előadóként minden alkalmat megragadtam, hogy zenészekkel ismerkedjek. Mikor szóltak, hogy lesz itt pár arc, akik esetleg kiadnák a zenéimet, tudtam, hogy nem hagyhatom ki az alkalmat.

-Pech. Tehetséges arc. Nagy jövő áll előtte.- mondta Zsombor, fel sem pillantva a mobiljából.

-Aha.- mondtam unottan. Az igazság megvallva, nem nagyon izgatott a dolog. A saját karrierem érdekelt.

Aztán valami furcsa dolog történt. Valami megmagyarázhatatlan érzés kerített a hatalmába. Az ajtó felé pillantottam. Akkor láttam meg Atit először.