Azahriah egypercesek

Oye

-Megőrülööök!- csaptam az asztalra elkeseredetten. 4 napja be vagyok zárva. Stúdió. Lemez, tárgyalások, pénzügyek, merch, ügyvédek, menedzserek... totális szívás.

-Fogd be Ati.- mondta Zsombi rutinszerűen. Az elmúlt napokban annyit nyafogtam, hogy már csak egy sima leoltást kapok. Semmi nyugtatás. Ő is tudja, hogy ez egy végtelen tortúra.

-Hozhatok valamit?- Zoé, az épület titkárnője mosolyogva állt meg az ajtóban.

-Egy kötelet.- mondtam behúnyt szemmel.

-2 kávét légyszi, és ne figyelj Mr. Nyafkamanóra. Majd abbahagyja. Vagy nem.- mosolygott rá Zsombor.

-Mi értelme van menő énekesnek lenni, ha egész nap papírokkal szenvedek?

-Üdv a showbizniszben, öcskös.

-Kapd be. Freddie Mercury biztos nem pepecselt szerződésekkel.- fintorogtam.

-Majd ha te is olyan híres leszel mint a Queen, felveszek neked egy embert aki megcsinálja ezt helyetted.- mondta a legjobb barátom vigyorogva.

-Szemét. Nemár Zsombor, péntek van a kurva életbe is! És már este 6!- néztem elkerekedett szemmel az órára. Ilyen nincs.

-Gyorsan megy az idő, ha jól szórakozunk ugye?- kancsintott, én meg lefejeltem az asztalt.

-Most erre mit mondjak? Popsztár, meg a gecim.- morogtam, és aláfirkantottam egy újabb semmitmondó papírt.

-Nem akarlak titeket elkeseríteni, de 3 öltönyös csávó tart erre.- lesett ki a folyosóra Zoé, mire teljesen elszakadt a cérna.

-Na azt már nem! Elég. Úgy érzem, mitha hónapok óta itt lennék. Pedig még csak két órája! Meg fogok őszülni.

-Na jó!- sajnált meg Zsombor.- Tünés innen! Majd én megoldom.

-Komolyan?- csillant fel a szemem.

-Menj innen, mielőtt meglátnak, mert akkor sosem szabadulsz!- hesegetett ki.

Ahogy az ajtóhoz léptem, Zoé megrázta a fejét. Nem engedett kilépni az irodából.

-Baba, akadályozol.- vigyorogtam rá féloldalasan.

-Ne erre gyere! Tuti észrevesznek.

-Akkor merre?- kérdeztem kétségbeesetten. Meg voltam lőve.

-Gyere!- ragadta meg a kezemet, és elhúzott egy másik ajtóhoz.

-Jó szórakozást!- kiáltott utánnunk Zsombor, miközben kiléptünk egy kihalt folyósóra, ahol még sosem jártam.

-És most?- néztem rá kérdőn. Még mindig szorosan fogtam a kezét.

-Most? Futás!- mevetett rám. Ahogy összekulcsolt ujjakkal futottunk az épületben éreztem, hogy elönti a testemet az adrenalin. Olyan helyeken kanyarogtunk, ahol magamban biztos eltévedtem volna, de Zoé tudta merre tartunk. Néha be kellett ugranunk pár üres helységbe, hogy senki se lásson meg minket. Úgy éreztem magam, mintha egy másodosztályú kémfilm szereplői lennénk.

Az igazság az, hogy nem igazán kedveltük egymást Zoéval. Túl hangos volt, túl mű és túl picsás. Tipikusan az a magassarkú-miniszoknya lány. De értékeltem a segítségét.

-Hol vagyunk?- néztem szét, a nagy rohanásban, teljesen elfelejtettem, hogy amúgy gecire nem tudom merre járunk.

-Passz. Én csak szaladtam.- sóhajtotta Zoé gondterhelten.

-Nebassz már, Zoé! Ki akarok innen jutni!- mondtam idegesen.

-Miért engem hibáztasz? Te szalagdáltál össze vissza!- fújtatott rám. Na ez az a tipikus Zoés picsáskodás.