Azahriah egypercesek

Vérbosszú legendák 7.

-Olyasmi.- válaszoltam óvatosan. Fogalmam sincs mi ütött belém. Hiszen ez Luc, az ég szerelmére!

-Merre jártatok?- a kérdés barátságos volt, a hangsúly kicsit ellenszenves, de nem törődtem vele.

-Csak kimozdultunk. Sétálni.- mondtam és próbáltam normálisan viselkedni.

Elmondhattam volna neki, hol voltunk. Elmondhattam volna neki, hogy megvan a könyv. De apám szavai még élénken visszhangoztak bennem.

Nem bízhatsz bennük.

-Minden rendben?- lépett hozzám közelebb.

Egy pillanatig hátrálni akartam, de aztán szinte már nevetségesnek éreztem magam. Ez az ember nevelt fel.

-Persze.- a könvy mázsás súlyként húzta le a kabátom zsebét.

-Aggódom, Pen. Hallottam a kis incidensről. Előttem nem titkolhatsz semmit!

Hirtelen rémület járta át a testem. Honnan? Mégis...?

-Figyelj, el akartam mondani, de olyan gyorsan történt, hogy...- kezdtem dadogva magyarázni, de Luc leintett.

-Semmi baj, még szerencse, hogy Ati közbelépett. Nem tudom mennyi kiképzőt vesztettem volna, ha nagyon belelendülsz a "barátkozásba".- felszülten felnevettem, és kifújtam a levegőt.

Nem is sejti hol jártunk.Arról beszélt, hogy majdnem nekiugrottam pár hülye kiképzőnek.

-Nem bántottam volna őket. Nagyon.- mondtam mosolyogva.

-Azt hittem már tudod kezelni az erődet, Pen. Talán Ati nem elég erős neked.

-Tessék?- a hirtelen megkönnyebbülésemet most harag válltotta fel.

-Nem támaghasz rá a dolgozókra, csak mert az utadban voltak! Bíztam benned, de cserben hagytál. Talán át kéne gondolnunk mi legyen veled. Túl sok szabadságot kaptál.- mondta komolyan, de atyai jószándéka cseppet sem tudott meghatni.

-De Luc, én...

-Jobb lenne ha kicsit külön lennétek Atival, és talán egy erősebb bilincs sem ártana.

Már megint? Nem felejtettük el már rég ezt a baromságot? Nem igazán váltak be.

-De...- felháborodottságomban hirtelen azt se tudtam mit mondjak.

Hiszem fejlődtem! Pár hónappal ezelőtt egy szívtelen gyilkológép voltam, most pedig tudok gyógyítani az ég szerelmére! Kontrolálni tudom magam, az érzéseimet, a tetteimet. Nem veheti ezt el tőlem!

-Hiba volt ilyen gyorsan bevonni Atit. Talán tévedtem. Csak neked akarok jót Penelope.- mondta szomorúan, majd mielőtt bármit is reagálhattam volna, otthagyott a folyosó közepén.

A gondolataim egész éjjel kavarogtak. Próbáltam megérteni, hogy mi is történt.

Amikor először kiengedtek gyakorlatra, 3 kommandós fejét téptem le. Allig bírtam leállni. Csak ölni akartam, pusztítani, és mindent az uralmam alá hajtani.

Most nyugodt voltam. Nem veheti el tőlem Atit. Nem akartam már az a Penelope lenni. Egyszerűen jobb akartam lenni. Több mint egy gyilkos fegyver.

"Ati?" A telepátiánk a távolsággal gyengült, de üzenni így is bármikor tudtam neki. Csak ilyenkor nem látott bele a fejembe.

"Miaz, tündérke?"

"Megbántad valaha?"

"Micsodát?"

"Hogy a kolibrim lettél."

"Egyetlen pillanatig sem."

Lehúnyt szemmel hagytam, hogy újra legördüljön egy könnycsepp az arcomon. A héten már másodszor sírtam.