Azahriah egypercesek

Rét

Hanna megint felkelt az éjszaka. Mikor meghallottam a sírását egyből kipattant a szemem.

-Hol a mami?- nézett rám lebiggyesztett szájjal, miközben felfogtam őt. Hatalmasat sóhajtottam. Hogy mondjam meg a 3 éves lányunknak, hogy a szülei házassága haldoklik? Karmen 4 napja az annyánál van. Látni sem akar.

Össze kell szendem magam. Hanna nem láthatja, hogy szét vagyok esve.

-A mami ma nem jött haza.

-A mami mostanában sosincs itt.- kezdett el pityeregni. Megszakadt a szívem.- Már nem szeret minket?- kérdezte a kislányom szipogva.

-Anyukád mindennél jobban szeret téged, prücsök.- böktem meg az orrát, mire egy apró mosoly jelent meg az arcán.

-Akkor téged nem szeret?

-Ez bonyolult manó.- napok óta nem aludtam. A fáradság kezdett kiütközni rajtam, de nem hagyhattam cserben a kislányomat. Ő volt az életem értelme. Mikor megtudtam, hogy Karmen terhes, bevallom rettenetesen megijedtem. De mikor először a karomban tartottam Hannát, minden megválltozott.

-Mostanában mindenki olyan szomorú. Még Desh bácsi se viccelődik annyit.

-Mindenkinek nehéz ez az időszak. De minden rendben lesz.

-Te szereted anyát?- nézett rám nagy szürke szemeivel, s hirtelen mintha Karment láttam volna. Annyira hasonlítottak, hogy az már szinte fájt.

Őszinte akartam lenni. Nem fogok hazudni a saját lányomnak.

-Már csak azon gondolkodok végre mikor kelek fel, hogy csalódottan jöjjek rá, még mindig szeretem. De a mami lehet, hogy már másképp gondolja.- éreztem, hogy könnyek lepik el a szemem.

Hanna nem mondott semmit, csak óvatosan átölelte a nyakamat. Így aludtunk el, egymást átölelve, a gyerekszobában, Hanna ágyán.

Reggel telefon csörgésre ébredtem. Komótosan kimásztam az ágyból, ahol szinte allig fértem el. Óvatosan betakartam Hannát, majd vigyázva, nehogy felébresszem adtam egy puszit a homlokára. Bezártam a gyerekszoba ajtót, majd a telefonnal a kezembe elimdultam a konyhába.

-Igen?- vettem fel álmosan, és közben elindítottam a kávéfőzőt. Újabb nap Karmen nélkül.

-Haver, ugye nem felejtetted el?- kezdte a legjobb barátom köszönés nélkül.

-Mit is?- ásítottam. Totálisan nem voltam képben az életemmel jelenleg. Minden gondolatom az elbaszott házasságom körül forgott.

-Hahóó! Föld hívja Atit! Két óra múlva interjú a rádióban! Szedd össze magad, haver.- ciccegett Desh.

-Az ma van?- kérdeztem kétségbeesettem.

-Bizony ma! Tesó, ne már. Szét vagy esve.

-Csodálkozol?

-Nem. De az élet nem áll meg. Tenned kell a dolgod. Néha úgy érzem tényleg elvette az eszedet. De el kell felejtened.

-Nem akarom elfelejteni. Nem adhatom fel csak így.

-Jó ember vagy Ati. Remélem ezt Karmen is belátja. Fél óra múlva ott vagyok érted.- rakta le a telefont. Sóhajtva nekidőltem a konyhapultnak. Desh sose hagyta, hogy túl méllyre merüljek az önsajnálatban, amit nagyon értékeltem.

-Hanna kincsem, öltözz fel, jelenésűnk van!- kiálltottam el magam.

-Magaddal viszel?- sikkantotta boldogan a kislányom és kiszaladt a szobájából. Amikor odaért hozzám átölelte a lábamat és boldogan nézett a szemembe. Hiába fog szétesni az életem, az én kis hercegnőm mindig ott lesz nekem. Bármi történjen is, Hannára mindig számíthattam. Hiába volt még csak 3 éves, értelmesebb volt mint sok felnőtt akit ismertem. Érte megéri minden nap felkelnem. Olyan kapcsolat volt közöttünk kezdettől fogva, ami széttéphetetlen.